𝐅𝐄𝐊𝐄𝐓𝐄𝐇𝐎𝐋𝐋Ó - 𝐦𝐚𝐫𝐯𝐞𝐥 𝐟𝐟

S3 - Winter

-Winter - szóltam halkan.

-Nem kell itt lenned - mondta, a kezeit bámulva.

-Buck nem azért jöttem, mert kötelező - emlékeztettem. - Jól vagy? - ültem le mellé.

-Mindig tragédiát csinálok - suttogta.

-Ez nem igaz.

-Dehogynem - húzta egy szomorú félmosolyra ajkait. - Egyszerűen... A rémálmok. A sok vér, ami a kezemhez tapad... - mondta, Én pedig összefűzve ujjait az enyémmel néztem rá.

-Az a Hydra volt. Az a Tél Katonája volt - fordítottam magam felé az arcát. - De Te James Buchanan Barnes vagy. Nem az, akit akkor irányítottak, Buck - mondtam. - Te Steve legjobb barátja vagy. Te egy rendes ember vagy. Nem az akit akkor kihoztak belőled.

-Bárcsak igazad lenne.

-Bucky - simítottam meg az arcát. - Igazam van.

-Valószínűleg egy újabb harc lesz. Miattam.

-Miattuk - korrigáltam azonnal. - Nem miattad. Te nem csináltál semmit!

-Köszönöm - suttogta.

-Gyere ide - öleltem át azonnal, Ő pedig szorosan átölelve fúrta vállamba a fejét elkeseredetten, míg Én hosszú haját simogatva hunytam le a szemeimet.

A konyhában ügyködve zártam el a csapot. Végeztem egy hadseregnyi mosogatással.

-Raven - állt meg mellettem Bucky, a tarkóját vakargatva.

-Igen, Buck? - néztem fel, a konyha ruhát felkapva, vissza is fordulva a pulthoz.

-Az összes részedet szeretem - mondta, Én pedig értetlenül néztem fel.

-Tessék? - kérdeztem nagyokat pislogva, neki pedig lehervadt a halvány édes mosolya az arcáról. Aztán, megláttam a kukucskáló Sólymot.

-Megölöm Samet - fordult meg azonnal, az emlegetett férfi pedig azonnal hangosan röhögve rohant el.

-Na de... - kezdtem döbbenten.

-Sam, gyere vissza! - indult meg dühösen a barna hajú kék szemű férfi, ám Én megragadva a kezét néztem rá.

Aztán, bele olvastam a fejébe.

És szépen lassan, vigyorom óriásira nőtt.

-Bocs, vedd úgy, hogy nem mondtam semmit - bólogatott.

-Udvarlási tippeket kértél Samtől - haraptam alsóajkamba, hátha nem látszik annyira vigyorom, de mindegy volt. A már jól ismert kellemes melegség azonnal szétáradt testemben.

-Lehet... - dünnyögte, Én pedig boldogan néztem szemeibe.

-Miket mondott? - dőltem kíváncsian a pultnak, bezsongva.

-Inkább olvass a fejemben. Többet nem mondok, inkább kinyírom - biccentett, Én pedig az arcára simítva a kezeimet néztem gyönyörű szemeibe.

-Szabad?

-Szabad.

Azonnal az elmejébe olvastam. És láttam magam előtt ahogyan a férfi ül az ágyon, Sam felé fordulva aki a falnak dőlve dobálgatott egy almát.

-Oda van érted - hallatszódott Sam hangja.

-Kicsit túlzol - morogta Barnes. - Nem tudom, mit mondjak neki. De... Mit mondjak neki?

-Hah, mi van Barnes? Elkopott a csajozó tehetséged az évek alatt? Túl öreg vagy már... Lehet, meg is ijedne tőled. Százhat évesen...