𝐅𝐄𝐊𝐄𝐓𝐄𝐇𝐎𝐋𝐋Ó - 𝐦𝐚𝐫𝐯𝐞𝐥 𝐟𝐟

S3 - Akta

Még aznap este, a folyosón kapkodva lábaimat kopogtam be újra a szoba ajtaján.

Már rég aludnom kellett volna, ha holnapra teljes kipihenten akartam indulni Barnesszal, de valahogy még sem ment. Gondoltam megnézem újra a fotókat.

Miután nem érkezett válasz újra bekopogtam.

Visszagondolva a helyes, borostás férfira, azonnal elgondolkodtam. Olyan hideg és... Érzelemmentes. Az aktát meg sem nézte, nem érdekelte, kit kell megölnie. Semmi nem érdekli.

Már kicsit feszültebben, újra bekopogva dörzsöltem meg a homlokomat.

Hogy nem érdekelheti? Emberekről van szó. Emberekről akiknek családja és rendes élete van. Barnest pedig... Nem érdekli. Hogy lehet valaki ekkora tuskó?

Óvatosan benyitva néztem be az irodába, ahol senki nem volt.

-Uram? - lépdeltem be óvatosan.

Senki.

A szemöldökömet ráncolva léptem az íróasztalhoz. Biztosan értekezleten van. Gyorsan átfutva a mappákat a szememmel kerestem a Bosszúállók mappát, ám megakadt valamin a szemem. Az asztal közepére dobva, egy koszos, kávépecsétes dosszié.

RAVEN H., JAMES B.
AVAGY A FEKETEHOLLÓ
ÉS A TÉL KATONÁJA.

A szemöldökömet ráncolva emeltem fel a mappát. Én és Barnes?

Még is miért? Nem volt közös munkánk egyszersem, a dosszié még is tele volt.

Fellapozva a mappát döbbentem le. Egy teljes lap volt telefirkálva rólam és a fotómmal, mindenféle információkról. A következő lapon, pedig Barnes aktája. Aztán...

-Uramisten - suttogtam, döbbenten meredve a színes fotóra, amin Barnes és Én éjjel egy nyüzsgő utcán összegabalyodva csókolózunk. Döbbenten lapoztam egyet, ahol megint mi voltunk, úgyszintén egymás kezét fogva, nevetve egy kertészboltban. Aztán, egy kávézóban. Aztán egy óriási torony előtt. Aztán megint csókolózunk. És megint és megint...

Remegő kezekkel csuktam be a mappát azonnal, döbbenten felnézve.

Uramisten.

A pulcsim alá csúsztatva a mappát fordultam meg azonnal és hagytam el az irodát, megpróbálva kordában tartani feltörekvő érzelmeimet. Vagy legalább nem zokogásban kitörni.

Az egyetlen egy probléma, hogy.. Nem tudtam hol van Barnes. Úgy gondoltam, neki is látnia kell ezt. Az egyetlen tippem az üres edzőterem volt. Ami bevált.

Az ajtót remegő kezekkel kinyitva néztem a bent ülő férfira, aki fémkezét vizsgálgatta. A mappát előhúzva csuktam be azonnal az ajtót.

-Hasselhoff - hallatszódott hangja férfinak, de Én csak könnyes szemekkel fordultam meg és néztem rá. - Mi történt? - kérdezte döbbenten nézve szemeimbe, de Én csak odabotorkálva dobtam le elé a mappát.

-Ezt úgy gondolom neked is látnod kell.

-Elloptad? - kérdezte döbbenten.

-Barnes, most az egyszer hallgass rám, könyörgöm - ültem le elé, közelebb tolva hozzá a mappát. - Nézd meg. Kérlek.

-Hasselhoff, mi a baj? - ragadta meg a mappát. - Sosem láttalak mé... - kezdte, majd megakadt. - Ez Te vagy.

-Igen - szipogtam, majd előre nyúlva lapoztam helyette is. Majd mégegyet, a férfi ereiben pedig a vér megfagyott és döbbenten kerekedtek ki szemei. Látta rólunk a képet. Döbbenten lapozott még egyet, majd még egyet....

-Ez... - kezdte. - Ez micsoda? - kérdezte döbbenten.

-Nem tudom! - sírtam fel, tenyereimbe temetve az arcomat. - Oh Istenem, ne haragudj, csak Én... - kezdtem a levegőt kapkodva, sűrű elnézést kérve kirohanásomért.

-Most azért sírsz mert nem tudod mi ez, vagy mert Én vagyok a fotón és Én csókoltalak meg? - kérdezte döbbenten, mire unottan néztem fel rá, szipogva.

Ez a férfi egyszerűen borzalmas.

-Barnes mond, hogy ezt nem komolyan kérded.

-Sajnálom - nézett vissza az aktába, olvasgatva a jegyzeteket. - Minden itt van - mondta érzelemmentesen. - Minden.

-Mit írnak? - kérdeztem megtörölve arcomat.

-Tudod mit? - kezdte. - Olvasd Te. Engem nem érdekel - nézett fel rám.

-Tessék? - kérdeztem suttogva.

-Nem érdekel - kezdte. - Lehet, hogy volt, de már nincs - nyomta a kezembe a mappát.

-Barnes - szóltam szörnyülködve. - Az egész életed itt van ebben - fogtam meg a kezét, visszahúzva. - És Téged nem érdekel? - kérdeztem, mire elbizonytalanodva nézett rám. - Nem az a lényeg, hogy kettőnkről mit írnak, hanem hogy rólad! - nyomtam a kezébe a mappát.

-De Én...

-James, minden egyes infó le van írva rólad - suttogtam. - Olvasd el. Mindent.

-Raven - kezdte, de Én csak felállva lépdeltem ki a teremből.

Felpuffadt, vörös szemekkel, hulla fáradtan és erőtlenül öltöztem fel harci ruhámba. Késeimet elraktam, kesztyűmet meghúztam, fegyveremet megragadtam.

Érzelemmentesen indulva a helikopterhez szálltam be azonnal. Barnes a kését forgatva nézett fel rám, majd azonnal nézett is vissza kezeiben pihenő fegyverére.

-Indulhatunk? - kérdezte a pilóta hátranézve, de Én csak Barnes szemeibe meredve néztem rá komoran. Maszk takarta arcát, de Ő is nézett engem.

-Mehetünk - mondtam, Barnes pedig szemeit forgatva nézett el.