𝐅𝐄𝐊𝐄𝐓𝐄𝐇𝐎𝐋𝐋Ó - 𝐦𝐚𝐫𝐯𝐞𝐥 𝐟𝐟

S4 - Újabb vendég

A pultot letörölve kaptam fel a tisztítószert zárás előtt pár perccel. Ma Én és egy jó fej munkatársam zártunk, Ő épp felmosott, míg Én a pult körül sürögve-forogva takarítottam fel a mai nap mocskát. Meg is lepődtünk mindketten, amikor az ajtó felé szerelt kis csengő jelezte, hogy valaki belépett az üzletbe, így a szemöldökömet ráncolva fordultam az ajtó felé, és hervadt is le az összes érzelem az arcomról. 

-Na ne - engedtem le kezeimet testem mellé, a férfi pedig szemüvegét levéve gombolta ki öltönyét. - Seggfejeket nem szolgálok ki - kaptam fel a rongyot újra. 

-Nem érdekel a kávéd - támaszkodott meg a pulton. - Fogadok, hogy úgy is szar. 

-Mit akarsz, Stark? - sóhajtottam, mire megforgatta a szemeit. 

-Érted jöttem - mondta.

-Akkor csalódást kell okozzak - vontam vállat.

-Nem baj, nem ez lesz az első, hogy csalódást okozol - vont vállat mosolyogva, mire felháborodottan vontam fel a szemöldökömet. 

-Lespriccellek - emeltem fel a tisztítószert fenyegetően. 

-Fúj - ráncolta a szemöldökét. - Raven. 

-Fordulj meg, és mehetsz is. Steve és Natasha már járt itt, Tony. Ne vesztegesd az időd - néztem komolyan a szemébe. 

-Hoztam még valakit, hátha - vont vállat, majd a csengő újra csilingelni kezdett, s akkor Pepper lépett be rajta. Karjaiban egy kislánnyal. 

-Neked van egy lányod? - döbbentem le azonnal. 

Le se tagadhatta volna. A kislány huncut mosolya akárcsak az apjáé. Ijesztően hasonlított Tonyra, még is, a lány gyönyörű volt. Azonnal felfedezni benne apja és Pepper vonásait is. 

-Raven, Ő itt Morgan - mosolygott Stark. - A lányom. 

-Istenem, de édes - raktam le a rongyot, a szám elé kapva a kezem. - Tiszta Apja - somolyogtam Pepperre, aki azonnal egyetértve enyeledett beszélgetésbe velünk. 

-Mit gondolsz? - hatott a levegőbe Stark komoly, rekedtes hangja. 

-Azt, hogy nem - raktam le a zöldséges ládát, a raktárban. - Ugyan azt, amit tegnap. 

-De miért nem? - kérdezte újra. Csak ezúttal... Ezúttal más volt.

Stark már nem viccelődött. Nem húzta az agyam, nem piszkált, nem cseszegetett, nem szólogatott be - tényleg érdekelte. Komoly volt. 

-Mert... Nem. - mondtam. -Nem kellek Én oda, nélkülem is megtudjátok oldani - fordultam felé. 

-Persze, hogy megtudjuk - forgatta a szemeit. - De nem akarjuk. 

-Még is miért? - sóhajtottam. 

-Mert a csapat tagja vagy. Mert közénk tartozol. Mert Bosszúálló vagy - sorolta. 

-Nem, már nem - poroltam le a tenyerem. -Már nincs olyan, hogy Bosszúállók. És főleg nem vagyok az - néztem komolyan a szemeibe. 

-Nem használod az erőd - mondta. 

-Nem bizony. - rakodtam a ládákat. - És ez így van rendjén. Nincs kalamajka, nincs stressz, olyan vagyok mint minden hétköznapi ember. 

-Sosem leszel hétköznapi ember, és ne is akarj az lenni - tiltakozott azonnal. 

- Stark, nem tudsz meggyőzni. 

-Te menekülsz? Te futamodsz meg? Aki a fekete mágiát is képes volt elsajátítani csak azért, hogy a szerettei megmeneküljenek? Hol van most az a Raven?

-Az öt éve volt. És csak egyszer fordult elő. És őrült voltam - néztem fel rá. 

-Ilyenkor nem gondolsz Barnesra? - kérdezte hirtelen, Én pedig megakadva néztem rá. 

-Tessék? 

- Barnes. Emlékszel még egyáltalán? Vagy ennyire kizártál mindent?

-Stark, ne szívd a vérem - figyelmeztettem. -Persze, hogy emlékszem. 

-Még mindig szereted. Akkor meg? Jó páros voltatok. Visszahozhatnánk. Sőt! - bólogatott hevesen. -Tudom, hogy hiányzik. Annyira szörnyeteg nem vagy. 

-Meddig piszkálsz még, Tony? - raktam le az utolsó ládát is. -Itt a lányod. Nem, hogy épp itt kéne maradnod? Vele? 

-Most az egyszer felhagyok az önzőséggel. Több ember élete, sorsa múlik ezen, mint az enyém - mondta, Én pedig őszintén csodálkozva, meglepve néztem a szemeibe. 

-Te nagyon sokat változtál. Büszke vagyok rád.

-Te is - mondta. - Csak nem jó irányba. Ha Barnes látn...

-Ne dobálózz már Barnes nevével! - szóltam rá erélyesen. 

-Sajnálom, de muszáj - rázta a fejét. - Több millió ember élete múlik ezen Raven. 

- Nem érdekel - ráztam a fejem. -Most pedig, ha nem haragszol.. Be kell zárnunk a kávézót, úgyhogy - hessegettem ki a raktárból. 

-Mond, még is mikor lettél ennyire önfejű? 

-Mindig az voltam - vontam vállat. 

Az ajtót bezárva dugtam zsebre a kulcsot, majd Matthewtől elköszönve fordultam újra Tonyhoz. 

-Gondold át - mondta. - Nem fogok térden állva könyörögni. 

-Ne is tedd - fújtam ki a mélyen benttartott levegőt. 

-Raven? - vett egy mély levegőt. 

-Igen, Stark? - fordultam felé, ám Ő elég undorodott arckifejezéssel meredt rám. Egy nagyot nyelt, majd hebegve-habogva, nagy nehezen így szólt:

-Szeretlek. 

-Tessék? - szaladt ki a számon azonnal óriásira kerekedett szemekkel. 

-Jól hallottad. Nem ismétlem meg mégegyszer. Soha többet. 

-Jesszusom, Te beteg vagy - nevettem fel. -Én is téged, Tony. 

-Gondolkodj el rajta - biccentett, majd minden féle köszönés nélkül lépett le az útra és tűnt el egy másodperc alatt.