𝐅𝐄𝐊𝐄𝐓𝐄𝐇𝐎𝐋𝐋Ó - 𝐦𝐚𝐫𝐯𝐞𝐥 𝐟𝐟

ten

-Bruce - ragadtam meg a jobb kezét. - Bruce! - örültem meg, hevesen rázva kezét.

-Elnézést, találkoztunk mi valamikor? - kérdezte zavartan mosolyogva.

-Nem, nem, dehogy! -ráztam hevesen a fejem. - Én Raven vagyok. Black Raven! - magyaráztam. - Raven Hasselhoff!

-Oh, értem már! - nevetett fel zavartan. -Starkék új áldozata.

-Inkább Ők lettek az én áldozataim - nevettem zavartan. - Nem akartam belevonni Őket, de...

-Hidd el, nem hiszem, hogy terhükre lennél - rázta a fejét.

-Miért nem jössz haza? - biccentettem oldalra a fejem. -Várnak rád. Várunk.

-Ma terveztem - nézett az órára, ami elég későt mutatott. Vagy koránt. Vagy.. Nem is tudom.

-Annyi, de annyi izgalmas dolgot láttam a laborodban! - zúdítottam rá örömömet.

-A lány, aki az erejét nem használja, de az agyát annál inkább - rakta le a tollat, mire vigyorom lehervadt.

-Komolyan ez az egyetlen egy jelző, ami rajtam maradt? - kérdeztem csalódottan. -Stark gyűlöl engem.

-Stark mindenkit gyűlöl, kivéve saját magát... - viccelődött, de amint látta, hogy ez nem nagyon működik, megsimította a vállát. -Bír téged. És aggódik. Ha nem aggódna, vagy utálna, már rég nem lennél ott - bólogatott.

-Szerintem, csak megsajnált - dőltem hátra.

-Mert kedvel.

-Nyílván. - biccentettem.

-Nem kéne egyébként bent lenned? - ráncolta a szemöldökét. -Mármint. Aludni esetleg.. Ott bent.. Ahol tudnak rád vigyázni.

-De igen - mondtam. -De Barnes tud rólam mindent, Én pedig nem róla. Strange könyvei pedig használhatatlanok, így... - vontam vállat.

-Miért nem várod meg, amíg megnyílik?

-Ha ez az ember valaha is megnyílik... - forgattam a szemeim, mire felnevetett.

Már kezdett felkelni a nap, amikor szinte rohanva siettem vissza a Bosszúállók törzshelyére. Elszaladt az idő, Bruce-al mindent megbeszéltem, az összes bajomat meghallgatta és Én is az övét. Megengedte, hogy a könyveket nála hagyjam, így nem kell folyamatosan Strange cuccai között matatnom, attól félve, hogy lebukok. Azt mondta, bármikor menjek hozzá, ha baj van, megadta a lakása címét, de biztosított, hogy nem sokára hozzánk is ellátogat.

Hulla fáradtan, még is boldogan osontam végig a folyosón. A nap már végleg felkelt, hét óra volt, Bucky ajtaját pedig óvatosan kinyitva kukkantottam be a szobába. Csak, hogy a férfi már nem volt az ágyban.

-A francba - döbbentem le.

-Igen? - szólalt meg mögülem a fáradt férfi.

-A francba - sütöttem le a szemeimet, az ajtófélfába kapaszkodva, szidva magamat. Megfordulni sem mertem.

-A francba, bizony - szürcsölt a bögréjébe szórakozottan. -Merre jártál, Hollókám? - kérdezte kimérten, szigorúan és kérdőn is egyszerre.

-Sehol.

-Raven - emelte meg hangját, de Én a karját megragadva rántottam a szobába, azonnal becsukva mögötte az ajtót.

-Jó, figyelj - böktem a mellkasára, mire kérdőn nézett a szemeimbe. -Tulajdonképpen nem vagy az apám és egyikőtök sem az, Én pedig felnőtt nő vagyok, oda megyek, ahova akarok, nem? - kevertem a szálakat azonnal.

-Ne terelj - rázta a fejét.

-Szólni fogsz Starknak!

-Még szép! Itt kéne lenned, mert a fél világ rád vadászik, Te meg elmászkálsz! - meredt rám. És ebben igaza volt. A nagy kutakodásban elfelejtettem, miért is vagyok itt.

-Csak egy alkalom volt! - szabadkoztam.

-Raven...

-Barnes, tényleg - néztem mélyen a szemébe. - Ma volt az első.

-És az utolsó is, ugye? - kérdezte unottan.

-Örülök, hogy reggel is ilyen elemedben vagy - szisszentem rá hunyorogva.

-Te tulajdonképp egész éjjel fent voltál és most is elemedben vagy. Menj, pihenj le, majd mondok valamit a többieknek. - biccentett.

-Nem kell kimentened.

-Ahogy akarod - kortyolt a bögréjébe, Én pedig szúrós tekintettel indultam meg az ágya felé, míg Ő forrtyogva hagyta el a szobát.

Pár óra múlva döbbenten riadtam fel. Barnes óvatosan ült le mellém az ágyra, amitől akaratlanul is ijedve keltem.

-Csak Én vagyok - suttogta halkan, Én pedig fáradtan bólintva fúrtam a fejem a párnába.

Fogalmam sincs, mennyi időre aludhattam vissza, de egy idő után fáradtan pislogva néztem fel. Bucky még mindig mellettem ült kezében egy könyvet tartva. A szemöldökömet ráncolva emeltem fel a fejem.

-Tudsz oroszul? - kérdeztem meglepetten. A könyv borítója és címe alapjál oroszra tippeltem.

-Tudok.

-Nem gondoltam volna - nyújtóztam meg fáradtan. - Mennyi az idő? - kérdeztem a szemeimet megdörzsölve.

-Dél, mindjárt ebéd - bólogattott.

-Túl nagy a csend - ültem fel azonnal.

-Wanda és Vízió elment, Strange amúgy sem szólal meg ha nem muszáj, Pepper és Tony étteremben esznek, Steve edzeni ment, Natasha pedig sétálni ment.

-Hű - dünnyögtem meglepetten. - Izgalmas. Te miért nem mentél? - kérdeztem átölelve a párnát.

-Nem akartam - zárta le egyszerűen, mire felnevettem.

-Oké Barnes, nem is értem miért kérdeztem - nevettem, mire a fejét rázva lapozott egy halvány mosoly kíséretében.

Éppen az óriási üvegablakok előtt megállva haraptam bele a még reggelről maradt pirítósba. A hajamat eltűrve nézelődtem, a nap szépen sütött, barátságos időnk volt. És akkor... Akkor észrevettem valakit.

-Uramisten - döbbentem le. - Bucky! - löktem el magam a pulttól kéttségbeesetten, kisietve a bejárati ajtón, egyenesen a földön heverő barátunk felé.

-Mi a... - torpant meg Barnes döbbenten, míg Én térdre rogyva fordítottam magam felé Thor fáradt, dühös és nyúzott arcát.

-Thor! - rángattam. - Hé! - kiáltottam rá, mire felriadva ült fel azonnal, a lendülettől pedig én is ülésbe huppatnam, döbbenten nézve a dühös férfira.

-Loki kiszabadult! - kiáltott fel dühösen, mire értetlenül kapkodtam a fejem kettejük közt. - A fenébe, Loki ide jön!