𝐅𝐄𝐊𝐄𝐓𝐄𝐇𝐎𝐋𝐋Ó - 𝐦𝐚𝐫𝐯𝐞𝐥 𝐟𝐟

S3 - Kényelmes nyugodtság

Mosolyogva, erőm segítségével megfordítva a serpenyőben készülő palacsintát néztem az újságot olvasó Barnesra, ki érzelemmentes arccal, ám érdeklődve olvasott. Nem soká hivatalosan is karácsony, fogalmam sincs, mit adhatnék neki amivel örömet tudnék okozni neki. Vagy, egyáltalán bárkinek. Samnek? Stevenek? Clintnek? Natasha? Wanda? Még is mit kéne? 

-Nagyon agyalsz - hallatszott a férfi hangja. 

-Ugyan - mosolyodtam el. 

-Mire gondolsz? - tette le az újságot.

-Rád - vágtam vissza egy pimasz vigyorral, Ő pedig somolyogva rázta a fejét. 

-Hazudsz. 

-Csak mindennapi dolgok - fordultam a palacsintához. - Várod már az ajándékozást?

-Nem. 

-Pfff - prüszköltem azonnal. - Unalmas vagy, Katona. 

- Te vagy túl bezsongott, Hasselhoff. 

-Persze, persze - hagytam rá mosolyogva, elővéve két bögrét erőmmel. - Veszel ajándékot valakinek? 

-Még nem tudom - rakta le az újságot újra, majd egy félmosollyal nézett végig rajtam. - Szeretnél.. Valamit? Kérsz ajándékot? - vonta fel szemöldökét mindent sejtően. 

-Nem tudom. Dönts Te - vontam vállat mosolyogva két kávét készítve. 

- Igen, vagy nem? - ráncolta a szemöldökét. 

- Buck, ez nem így megy - nevettem fel. - Te döntöd el, adsz e valakinek ajándékot. 

-Néha nem igazodok ki rajtad  - dőlt hátra. -Szeretnél, vagy...

-Barnes! - szóltam rá kuncogva. - Nem szoktál ajándékot venni senkinek, ugye?

-Nem - vallotta be. -Nem volt kinek. 

-Még Steve-nek sem?

-Nem. 

-Hű - hervadt le mosolyom. -Ez azt jelenti, hogy akkor te sem...

-Nem. Én sem kaptam. 

-Hú - bukott ki belőlem, és azonnal a férfi ölébe huppantam, aki kérdőn vonta fel szemöldökeit, tenyereit hátamra simítva. -Sajnálom. - mondtam őszintén, aggódóan méregetve a férfi szemeit. 

- Ugyan, Holló - villantott egy félmosolyt. - Ne sajnáld. 

-De, tényleg - nyomtam egy csókot ajkaira. - Sajnálom. 

-Ahogy akarod - vont vállat. 

-Figyelj, ha ez valamennyire boldogít... - fogtam meg arcát. 

-Nem vagyok elkeseredve -szögezte le. - Nem számít. 

-Ne hazudj - mosolyogtam rá. - A szeretet ünnepén.. 

-Ez hülyeség. 

-Nem az, Winter - fontam nyaka köré karjaim. 

-Mániákusan hiszel az apró, felesleges dolgokban - reagálta le. 

- Te pedig mániákusan pesszimista vagy. - villantottam egy vigyort. 

-Raven, Én - kezdte, aztán megakadt. - Oké. Te meg mániákusan optimista. 

-Inkább realista - korrigáltam. 

-Az biztos nem. 

- Cáfold, Katona - vontam fel a szemöldökömet. 

-Egy "orosz" sorozatgyilkos ölében ülsz - vigyorgott rám. - Nem vagy realista. 

-Ez az elvileges rossz ember csak képzeli magáról, hogy rossz - hunyorogtam rá, Ő pedig közel húzva magához mosolyodott el és csókolt meg. 

-Raven - szólt, miután újra a palacsintához léptem. 

-Igen? - töltöttem egy újabb adag tésztát. 

-Te vagy az egyetlen, akit elviselek - mondta, mire elvigyorodtam. 

-Én is szeretlek, Bucky - néztem fel, Ő pedig féloldalas mosolyával, felcsillanó szemekkel dőlt hátra. 

-Úristen! - pördültem meg azonnal. 

-Mi az? - kapta fel döbbenten, ijedten a fejét Buck. 

-Tudom mit kérek! - tapsikoltam. - Egy óriás kartonbábút rólad! - vigyorodtam el, mire unottan nézett rám, arcmimikája pedig elérte, hogy hangosan felnevessek. 

A fa ajtón folyamatosan dörömbölve vigyorogtam izgatottan várva, hogy a befásult tuskó kinyissa az ajtót. Másodpercekbe sem telt, már mogorva tekintettel meredt rám. Strange, Ó, Strange úgy imádlak! 

Egy szürke melegítőben, kócos hajjal, nyúzottan nyitott ajtót, semmi póló nélkül. 

-Csá, haver! - vigyorogtam, ám ekkor még mérgesebb lett. 

-Ha még egyszer így hívsz, esküszöm megbánod az egész életedet - dünnyögte arrébb állva, Én pedig azonnal nyakába vetődve mosolyodtam el. 

-Előre is boldog karácsonyt. - szorongattam. 

-Találkozunk még karácsonyig, Hasselhoff - tolt el magától. -És ne ölelgess.  

-Fapofa - reagáltam le. 

- Mi járatban erre? - kapta fel felsőjét. 

-Már nem is jöhetek hozzád csak úgy?- bújtam ki mosolyogva kabátomból, a férfi pedig unottan leintve hagyott ott.