𝐅𝐄𝐊𝐄𝐓𝐄𝐇𝐎𝐋𝐋Ó - 𝐦𝐚𝐫𝐯𝐞𝐥 𝐟𝐟

S5 - Részeg

-Részeg vagy? - kérdezte rekedtes hangon a sötétben. 

-Nem tudom, az vagyok? - vigyorogtam pimaszul. 

-Az őrületbe kergetsz - dünnyögött Barnes, s azonnal megéreztem kezeit magam körül. Bucky könnyedén kapott fel karjaiba a földről, míg Én karjaimat nyaka köré fűzve vigyorogtam. 

-Te is engem, Katona - futattam végig ujjaimat hosszú hajában. -Istenem, imádlak. 

-Te tényleg részeg vagy. 

-Lehet - kuncogtam fel, hátravetve fejemet s sóhajtva egyet. 

-Gyere - rakott le az ágyra. - Takarózz be. 

-De nem akarok - grimaszoltam. 

-Jesszusom, mi van veled? - nézett le rám. - Várj itt. 

Kiterülve a már rég ismerős ágyon néztem a plafonra újra. Bucky elment valahova, míg Én arcomat dörzsölgetve próbáltam kijózanodni. Bár nyilván nem ment. 

Hiányzott már, nagyon is hiányzott viszont az egóm sértett volt. Hogy cserélhetett le ilyen rövid idő alatt? Csak hét hónap, ugyan már! Egy szempillantás alatt elrepül ez a hét hónap. Nem is szenvedett! Vajon hiányoztam neki egyáltalán? Vagy csak eltűntem, következő hétre pedig már Stacy megjelent? 

A telefon megcsörrent a fejem mellett. A szemöldökömet ráncolva ültem fel azonnal, a takaró s párnák között túrva a telefonért. Nem az enyém volt, nyilván, ugyan is az kint volt a kabátzsebemben. Bucky mobilja volt. 

A magas fényerőtől hunyorogva húztam elő a párna alól az elég ősrégi mobilt, hunyorogva olvastam le a nevet. 

Stacy. 

Hirtelen elöntött újra a harag. Aztán a gúny. Aztán megint harag. S megint gúny. És a mérhetetlen féltékenység. 

-Szervusz, Stacy - emeltem a fülemhez a telefont. - Rohadj meg. 

A mobilt visszadobva feküdtem hanyatt sértődötten újra, fújtatva magamban. 

Kapják be. 

- Leszeretnél zuhanyozni? - halottam Bucky hangját, s azonnal előttem is volt. 

-Megcsaltál? - kérdeztem azonnal, mire megilletődve nézett rám. 

-Nem..? - ráncolta a szemöldökét. 

-De biztos? - könyököltem fel. 

-Raven - guggolt le az ágy mellett, megsimítva az arcomat. -Szeretlek. Akkor is ha egy hisztis, kiállhatatlan és őrült nő vagy. Akkor is szerelmes vagyok beléd. 

-Te vagy kiállhatatlan - vigyorogtam, Ő pedig a szemeit forgatva dobta ölembe ruháit. 

-Öltözz át. 

-Beszéltem Stacyvel - vallottam be, mire döbbenten pördült vissza azonnal, 

-Tessék? 

-Az előbb hívott. Én meg... felvettem. 

-Raven... -kezdte. 

-És elküldtem a francba. 

A férfi megakadt, a szemöldökét ráncolva tette csípőjére kezeit, majd megdörzsölte borostáját. 

- Hát ez... Fenomenális. - mondta. 

-Tényleg nem szereted? - kérdeztem félve. 

-Nem, nem szeretem. Téged szeretlek. 

-Tényleg? - vigyorodtam el. 

-Megőrjítesz. - dünnyögte. 

-Tudnom kell! 

-Szeretlek, Raven Hasselhoff. 

Elmosolyodva szálltam ki az ágyból, majd gyorsan átöltözve a tőle kapott ruhákba igazgattam meg magamon az óriási pólót. Azonnal megcsapott a férfi illata, így visszamászva az ágyba fordultam felé. 

-Én is téged. 

-Részeg vagy - lapozott a könyvben. - Nem kell ezt mondanod. 

-Nem azért mondom, mert kell - hajtottam vállára a fejem, Ő pedig fém kezét átlendítve ölelt magához szorosan. - Szeretlek Winter. 

A kezében a könyv becsukódott, s egy puszit nyomva hajamba húzott magára, így felemelve a fejem néztem szemeibe. 

-Majd meglátjuk holnap reggel. 

-Holnap reggel is oda meg vissza leszek érted - ráztam a fejem mosolyogva. 

-Alig várom - mondta gúnyosan, Én pedig arcára simítva tenyereimet húztam magamhoz. -Részeg vagy. 

-És szerelmes - mondtam, s megcsókoltam. 

Eszméletlenül sajgó fejfájással keltem ma reggel. A szoba szinte forgott körülöttem, a fejem lüktetett. Soha többet nem iszok. Főleg nem Thor Odinsonnal. Átok...

Arcomat dörzsölve fordultam me az ágyban, az viszont üres volt. Be voltam takarva, az éjjeli szekrényen egy bögre kávé, víz és egy levél gyógyszer. Barnes.

-Bucky? - ültem fel azonnal. Beszélnem kellett vele. 

A bögrét megmarkolva csoszogtam ki a szobából, ám kint sem volt, viszont a legjobb barátja annál inkább. 

-Steve! - vidultam fel. 

-Jó reggelt - mosolygott rám. - Hogy alu...

-Nem tudod hol van Bucky? - fordultam körbe, a mosolya pedig azonnal lehervadt arcáról. 

-Beszélnünk kell. 

-Mi történt? - kérdeztem döbbenten azonnal, s aggódva ültem le mellé. - Baj van?

-Ezt... találtam. - nyomta a kezembe a gyűrött cetlit. 

A bögrét erőm segítségével tettem fel az asztalra, amjd a cetlit kibontva ráncoltam a szemöldököm. 

Ne várjatok vissza. 

Kétségtelenül Bucky kézírása volt, bárhonnan felismerném. Döbbenten emeltem fel a fejemet és néztem Kapitány bús szemeibe. 

-Ó Istenem, mit tettem - suttogtam, Ő pedig a kezemet megszorítva préselte össze ajkait.