𝐅𝐄𝐊𝐄𝐓𝐄𝐇𝐎𝐋𝐋Ó - 𝐦𝐚𝐫𝐯𝐞𝐥 𝐟𝐟

S5 - Mindennapok

A sok-sok dráma és sok-sok vita után, Thanos csettintései után, a sok bonyodalom és fájdalmasan eltelt évek, napok után...

Végre volt időm.

Végre volt időm Buckyval úgy viselkedni, tölteni a napokat, mint akik tényleg együtt vannak. Mint egy igazi szerelmes pár. És azt hiszem ennél jobb dolog még sosem történt velem.

-Hé! - hallottam a férfi suttogó, de mosolygó hangját, s szorosan magához ölelt. Félálomban elmosolyodtam, Ő pedig hozzám hajolva nyomott egy puszit arcomra. - Nem találom a bögréket. - mondta.

-Mi? - húztam össze magam, míg Ő fém kezével az alkaromat cirógatta.

-A bögrék. Hol tartod a bögréket? - mosolygott.

-Buck, reggel hat óra van, minek neked bögre? - fűztem össze ujjainkat.

-Téves. Kilenc óra van. És csináltam neked kávét. - hallottam vigyorgó hangját, szemeim pedig azonnal kipattantak.

-Mi? - fordultam felé.

-Jó reggelt - mosolygott le rám, félig felkönyökölve.

-Kilenc óra? - másztam át rajta, ám azzal a lendülettel majdnem le is zúgtam az ágyról így Bucky azonnal megragadva a derekamat két kézzel meredt rám meglepetten. - Jesszusom, miért nem keltettél fel? - dobtam vissza mobilomat az éjjeliszekrényre.

-Még is minek keltenélek fel? - nevetett fel.

-Hogy... Ne unatkozz - támaszkodtam meg feje mellett, csípőjén ülve.

-Nem unatkoztam. Ami azt illeti, kezdem azt hinni, hogy nincs is bögréd.

-Nincs - hajoltam hozzá egy gyors csókot nyomva ajkaira. - Tényleg nincs - szálltam le róla, kiindulva a szobából.

-Akkor még is miben iszod a kávét? - meredt rám döbbenten.

-Borospohárból - vigyorogtam fel rá, aztán felnevetetett. Majd, rá jött, hogy nem viccelek.

-Komolyan?

-Komolyan - vettem elő két poharat erőm segítségével. - Édes vagy - álltam lábujjhegyre, s egy puszit nyomva arcára mosolyogtam fel rá.

-Ugyan. Ez természetes. - ölelt át fél karral. - Hát... Jó reggelt, Raven - nyújtotta felém a boros poharat, melyben ott gőzölgött langyos kávéja.

-Jó reggelt, Bucky - koccintottam össze poharamat az övével, majd a bejárati ajtóhoz sétálva nyitottam ki azt, s hoztam be az újságot.

Mindketten betegszabadságra hivatkozva léptünk le egy hétre a Bosszúállóktól. Igazából azt már tudtuk, hogy szeretnénk egyedül lenni és azt is, hogy kettesben.

Hogy őszinte legyek, Én szívesen maradtam volna Bucky lakásán is, hiszen biztosan haza akart már menni, de hallani sem akart róla, hogy csak egy matracon aludjak. Az már más kérdés, miért nem ruház be egy normális ágyra, hogy neki se kelljen szenvednie, de mikor erre rákérdeztem, akkor kikapta a kulcsomat a kezemből, a vállára dobott, és elindult hozzám. Azóta pedig minden sínen van.

Végre nincs semmi, ami zavarna minket. Sem Stacy, sem egy bonyodalom, a világ sincs veszélyben, Ő nem fél attól hogy valamikor véletlen nem bánt - e, Én pedig nem félek attól, hogy biztos szeret - e. Mert már tudom, hogy igen. Ahogyan Én is Őt. Szeretem James Buchanan Barnest.

Legfőképpen pedig szeretem idegesíteni.

-Idegesítelek már? - néztem fel rá.

-Nem. - mondta, fel sem nézve a könyvből.

-Kár - hajtottam vissza vállára a fejemet, tovább böködve Őt.

-Add fel Raven. Nem tudsz idegesíteni - lapozott fém kezével.

-De, valamivel biztosan - bólogattam.

-Nem, nem tudsz.

-Biztos? - lapoztam el a könyvben, mire visszalapozott.

-Biztos.

-A francba - gurultam le róla, kiterülve mellette az ágyon.

A másnap reggel még jobb volt.

Hűvös időjárás, nem soká karácsony, de havazni még nem havazik. December eleje, jó hideg téli napok, amikor legszívesebben az ember csak beburkolózna és forró csokit inna egész nap, forralt borral és karácsonyi sütikkel, csúnya zoknikban, sorozatokat nézve.

Ó és bár többször elvesztette emlékezetét és memóriáját, egy valami Bucky vérében volt. Még pedig az, hogy hogyan csábítson el teljesen valakit és hogyan legyen úriember.

-Jó reggelt - hallottam Buck rekedtes hangját.

-Jó reggelt édes - raktam le a fakanalat, megtörölve a tenyeremet. - Merre jártál? - fordultam meg, de aztán meg is akadtam.

-Csak itt-ott - vont vállat, megsűrítve felém a lépteit mosolyogva.

-Hát ez meg... - nevettem fel zavartan.

-Levendulát nem találtam - mosolygott le rám, a szál rózsát nyújtva felém.

-Istenem, imádlak - karoltam át a nyakánál, míg Ő mosolyogva fűzte karjait körém.

-Én is téged, Hasselhoff - hajolt hozzám, Én pedig mit sem habozva csókoltam meg azonnal.

Másnap reggel viszont....

Két papírpoharas kávéval a kezemben  csuktam be lábammal a bejárati ajtót. Erőm segítségével a két pohár azonnal a levegőben volt, Én pedig a kabátomat levéve bújtam át bakancsom. A hálószoba ajtaja kinyílt, Bucky pedig fáradtan, kócos hajjal kukucskált ki.

-Jó reggelt! - vigyorodtam el, megragadva a lebegő poharakat, Ő pedig elmosolyodva lépett ki a szobából.

-Mond, hogy nem ezért keltél fel előbb - rázta a fejét.

-Akkor nem mondom.

-Raven, komolyan... - kezdte szigorúan a kioktatás, de csak fél karral átkarolva nyakánál csókoltam meg.

-Jó reggelt. Itt a kávéd - mosolyodtam el.

-Őrült vagy.

-Tudom - vigyorogtam, összeborzolva a haját, míg Ő átölelve puszilgatott meg.

És persze mind tudjuk, hogy a sok jó után, jön valami rossz is. Ez matematikailag így van szinte kiszámolva. Ha rossz volt eddig, számíts jobbra. Ha jó volt eddig... Számíts valami rosszra.