𝐅𝐄𝐊𝐄𝐓𝐄𝐇𝐎𝐋𝐋Ó - 𝐦𝐚𝐫𝐯𝐞𝐥 𝐟𝐟

S3 - Strange És A Terv

-Jön a tél - húztam fel magamra pulcsimat, megigazgatva azt magamon, a nappali óriási ablaka előtt állva.

Peter a kanapén csinálta háziát, Sam éppen kávét főzött magának.

-Itt vagyok - hallatszódott Barnes rekedtes hangja, cinikusan, mire felnevetve csaptam a homlokomra.

-Te is és a másik Tél is - tettem hozzá. - Mit csinálunk Karácsonykor?

-Hócsata? - nézett fel izgatottan Peter.

-Akár - vontam vállat a fotelba huppanva. - Sam?

-Felőlem - vont vállat most Ő. - Sütsz mézeskalácsot? - vigyorodott el a férfi, mire nevetve biccentettem.

-Lehet róla szó. Winter?

-Nem ünneplem a karácsonyt - ült le a velem szemben lévő fotelban, Én pedig meglepetten kaptam fej a fejem, úgy ahogyan Peter is.

-Ne már, Mr. Barnes! - kiáltott fel csalódottan Parker.

-Mi az? - ráncolta a szemöldökét.

-Egyet sem? - kérdeztem döbbentenenten. - Soha? Egyet?

-Talán 1930 körül valamelyiket biztosan - ragadta meg az újságot.

-Tavaly? Azelőtt? - kérdezgette Peter.

-Nem. Egyet sem - rázta a fejét a híreket olvasgatva.

-Akkor még is mit csináltál? - kérdeztem előre dőlve, meglepetten. - Ne mond, hogy egy kis karácsonyi szellem sem...

-Pedig nem - szólt közbe. - Semmi.

-Semmi? - kérdezett vissza Peter.

-Semmi.

-Mennyire semmi? - próbálkozott a fiatal fiú, ám a Katona halálos tekintetével azonnal elhallgattatta. Csak, hogy nekem nagyobb szám volt.

-Winter, ne már! Tényleg? - kérdeztem eltátva a számat. - Mit szoktál csinálni karácsonykor?

-Ülni.

-Tessék? - nevettem fel azonnal. - Micsoda?

-Ülök az ágyon.

-Ennyi? - meredtem rá döbbenten, vigyorom pedig egyre gyorsabban hervadt le helyéről.

-Igen.

-Oh, anyám - dőltem hátra dünnyögve, elképedve és szomorúan, tudva, hogy valószínűleg Buckynak sose volt ott valaki, akivel ünnepelhette volna a karácsonyt. Vagy úgy bármit.

-Kávét? - törte meg a csendet Sam.

-Én megkö... - kezdte Peter.

-Te nem kapsz - intette le azonnal, Én pedig megrázva a fejem tanakodtam, még is hogyan tudnám feldobni az egész karácsony dolgot Barnes számára.

A délután folyamán a Hydráról írt könyvet seperc alatt kiolvastam.

Aztán, egy őrült ötlet jutott eszembe.

Strange döbbenten állva, kócos hajjal, melegítő macinaciban, egy szürke pólóban, mezítláb, nyúzott tekintettel meredt a szemeimbe.

-Nem.

-Strange, nemár, át sem gondoltad a dolgot! - mentem utána azonnal. - Kérlek!

-Nem, Hasselhoff, esküszöm, te egyre ostobább vagy! - indult meg szobája felé.

Éppen a lakásán voltunk és azt vázoltam fel neki, hogyan tenném tönkre az egész Hydrát. Több tervet is mondtam neki.

-Nem vagyok ostoba, Strange! - gyorsítottam. - Gondolj bele!

-Hagyj!

-Strange, kérlek! - ragadtam meg a karját.

-Nem. Ez kockázatos. Belegondoltam. Nem fog menni - rázta meg a fejét hevesen. - Amúgy is, Te? Egyedül? Hogy gondoltad?

-Ki más, ha nem Én? - kérdeztem azonnal. - Kit küldenél, Barnest? - kérdeztem szigorúan.

-Senkit - mondta ki szemrebbenés nélkül. - Stark a főnök. Miért hozzám jöttél? - vonta fel a szemöldökét.

-Strange, ne makacsoskodj!

-Te vagy makacs! - vágott vissza dühösen. - Nem tudod, mit akarsz csinálni.

-De igen! - meredtem rá.

-Hülyeség. Óriási hülyeség - rázta meg a fejét hevesen. - Nem. A válaszom nem.

-De miért? - kérdeztem megdörzsölve a homlokomat.

-Fel akarod robbantani a Hydra épületét egyedül - nézett rám komoran.

-Oké, velem jön... - kezdtem, aztán megakadtam, Ő pedig gúnyosan vonta fel szemöldökét.

Senkit nem rángattam volna bele és ezt jól tudta.

-Igen?

-Jó, elmegyek egyedül - mondtam.

-Nem mész.

-Nem vagy az apám, nem kell az engedélyed.

-Akkor minek jöttél ide? - húzta ki magát, kérdőn, összefűzve karjait. - Ellent mondasz magadnak.

-Strange, meg akarom tenni.

-Tudom.

-Akkor miért hátráltatsz?

-Mert nem fogod tudni. Egyedül nem.

-De...

-Minden percben vadásznak rád - szólt közbe. - Nem.

-Visszahoztam a könyved - köszörültem meg a torkomat, a táskámért nyúlva, ám megragadta kezemet és szigorúan nézett a szemembe.

-Veled megyek. - mondta, szemeim pedig azonnal felcsillantak és felkapva a fejemet öleltem át szorosan, túlpörögve.