𝐅𝐄𝐊𝐄𝐓𝐄𝐇𝐎𝐋𝐋Ó - 𝐦𝐚𝐫𝐯𝐞𝐥 𝐟𝐟

S4 - Mi Történik?

A radírt kivéve ajkaim közül töröltem a papírról pár részletet a szobában lévő fotelban kuporodva. Barnes tovább olvasott, Én pedig feltalálva magam skeccelgettem egy régi újság hátoldalára.

Tekintve hogy egy sima lap sem található ebben a fránya lakásban sőt még a radír is elég megeröltető volt, hogy megtaláljam - kénytelen voltam az újság mellett dönteni. Amúgy is egy hetes már.

A bögrébe kortyolva mosolyodtam el. Már-már kihűlt a kávé amit Bucky hozott nekem.

Imádom ezt a férfit.

-Mit rajzolsz? - hasított a levegőbe a férfi rekedtes morgása.

-Semmit - vágtam rá azonnal, visszavéve a ceruzát ujjaim közé, árnyékokat satírozva.

Ő volt az. Pontosabban James Buchanan Barnes fémkezének vázlat rajza és elemzése.

-Hűha, az elég izgalmas lehet. Pedig már negyed órája csendben ülsz, úgy látom valami igencsak lekötött - mondta lapozva egyet.

-Inkább örülj neki - mondtam.

-Ha tudnád, mennyire - vigyorgott felnézve, Én pedig hunyorogva ráztam a fejem.

-Úgy sem fog tetszeni.

-Ezt honnan veszed? - ráncolta a szemöldökét.

-Ismerlek már - villantottam egy angyali vigyort.

-Ugyan Raven - mosolygott rám.

-Tényleg. Nem fogsz repesni érte - firkantottam pár utolsó vonalat.

Tökéletes lett.

-Belekötnék - nézett vissza a könyvbe.

-Oké, kész - pattantam fel, azonnal az ágy felé sietve. Szinte már-már Barnes ölébe vetődve huppantam le fél kézzel átkarolva nyakánál, egy csókot adva neki, majd orra elé tolva a füzetet vigyorodtam el.

Óriásira kerekedett szemekkel szeppent meg a férfi azonnal, kezébe véve az újságot, döbbenten méregetve kezéről készült skeccemet.

-Tehetség vagy.

-Mi az, Buchanan, még is tetszik? - vigyorodtam el.

-Nem - vont vállat, Én pedig hangosan felnevetve dőltem hanyatt.

-Nemár! - csaptam a vállára.

-Ne értsd félre a rajz jó, sőt Raven, tökéletes! - szabadkozott azonnal.

Persze tudtam, hogy hogy érti.

-Aha, aha... - húztam az agyát vigyorogva. - Szóval nem tetszik... Szóval.. Arra célzol, hogy.. 

-Nem Raven, erről szó sincs! - szabadkozott azonnal, Én pedig nevetve öleltem át.

-Te mondtad, hogy foglaljam el magam - vezettem ujjaim barna kócos hajába.

-Gondoltam valami érdemlegesebbet csinálsz.

-Na ide figyelj, James Buchanan Barnes - toltam el magamtól, a férfi pedig meglepve vonta fel a szemöldökét.

-Ajjaj.

-Ajjaj, bizony - hunyorogtam rá. - Figyelj. Imádlak. Bucky - simítottam arcára tenyereim. - Tudom, hogy ez nálad nem szokás, és nehezen hiszed el, amit megértek mert nem volt egyszerű az idefele vezető utad - mondtam, Ő pedig kíváncsian, még is kissé érzelemmentesen dőlt a falnak, átölelve derekamat. - De Bucky, szeretlek - mosolyogtam rá. - Ha hiszed, ha nem.

-Ezt most miért mondod? - ráncolta a szemöldökét.

-Hogy tudd. És hogy ne felejtsd - tettem hozzá. - Mert ilyen, ha szeretnek.

-Köszönöm - mondta őszintén.

-És tudod akkor is rajzolgatni foglak és bámulni foglak ha már vén francok leszünk - bólogattam.

-Elfelejtesz valamit..

-Mit? - ráncoltam a szemöldökömet.

-Én 106 éves vagyok. - mondta. - Azt hiszem elég vén vagyok már....

-Ah, igen, igaz. Dédpapa.... - vigyorogtam, Ő pedig felháborodottan bökött oldalamba, és ezzel meg is kezdődött a harc közöttünk.

Könnyen maga alá gyűrve csiklandozott tovább a szuperkatona, míg Én kétségbeesetten nevetve próbáltam megszabadulni tőle és kezeitől. Hangos nevetések, sikkantások közepette erőm segítségével fogtam le kezeit, amit nem igazán díjazott, hiszen bosszús tekintettel nézett szemeimbe.

-Na jó, Hasselhoff, Te nyertél.

-Tudtam Én - vigyorodtam el, besüppedve a párnák közé.

-Egy kávét? - vigyorgott rám, eltűrve a hajamat.

-Szeretlek - csúszott ki a számon, csillogó szemekkel, mosolyogva.

-Én is téged, Hollókám - hajolt le hozzám, majd megcsókolt. Boldogan átölelve éreztem ahogy elmosolyodik, így felkuncogva toltam el magamtól.

-Hozok neked kávét. Elvégre... Úgy is vesztes vagy.

-Na persze - nevetett fel hangosan, fújtatva. -Felháborító vagy - rázta a fejét. 

-Így szeretsz - vontam vállat vigyorogva. 

Erőm segítségével megkeverve a két bögre tartalmát vigyorogtam folyamatosan. Ha belegondolok, nem is olyan borzalmas dolog, hogy itt maradtam Buckyval kettesben. Bőven szükségem volt már egy kiadós beszélgetésre vele, hiszen jobban szerettem, mint eddig valaha bárkit. 

A kellemes csend járta át a lakást, és a kávé isteni melegsége és illata. A December utolsó napjait karcoltuk, holnap év vége. Még is mennyi minden van a hátunk mögött... Döbbenetes. 

-Buck! - kiáltottam fel mosolyogva, ám a férfi nem hallotta. - Látom az öregség ráment a füledre - nevettem fel, majd a két bögrét felkapva kezeimbe indultam fel a lépcsőn. - Bucky! - szóltam, ám ismét semmi. - Tudom utálod ha téged rajzollak még is, mit szólnál, ha... - löktem be az ajtót, ám mosolyom azonnal le is hervadt és megtorpantam. -Bucky? - kérdeztem. 

A férfi nem volt sehol. A könyv hanyagul az ágyon, a takarón a gyűrődések kószán pihentek, mint mikor öt perccel ezelőtt eljöttem. A két bögre hangos csattanással zuhant földet, ahogyan az ablakhoz rohantam - de nem, a férfinak nyoma sem volt. Ha itt ment volna ki, valami jele lett volna. Fegyverei ugyanúgy a földön hevertek, kabátja az ágy végébe hajtva.. 

-Bucky! - kiabáltam körbefordulva, berontva a fürdőbe, ám nem. A szuperkatona sehol nem volt. Bucky eltűnt. 

Kisírt, vörös szemekkel, a fehér bőrkanapé előtt kuporodva húztam meg Stark egyik tehetős vörösborát, egy csomó használt, cafatra gyűrt zsepivel magam körül, amikor a bejárati ajtó kinyitódott és Steve lépett be rajta. 

-Raven - szólt a férfi, Én pedig döbbenten fordultam meg. 

-Rogers! - pattantam fel azonnal, majd újra zokogásba törve öleltem magamhoz szorosan. - Bucky... Bucky egyszercsak... Oh Istenem - temettem tenyerembe arcom. 

-Raven - emelte fel meggyötörten, koszosan, fájdalmasan grimaszolva Steve a fejem. -Thanos csettintett.