𝐅𝐄𝐊𝐄𝐓𝐄𝐇𝐎𝐋𝐋Ó - 𝐦𝐚𝐫𝐯𝐞𝐥 𝐟𝐟

S4 - Party

Scott karjaiban nevetve hagytam, hogy Stark a pezsgőt ránk fröcskölve ordítson részegen...

Na igen. Persze a csettintésünk sikere után ki nem hagyhattuk a partyt, amire nagyon, nagyon sokunk eljött.

Kivéve Strange. Strange, akit az első csettintés óta nem láttam. Sőt, még előbb, legutoljára akkor láttam, mikor vesztegzárba dobott, amiért a fekete mágiát használtam. Még jó régen...

Be kell valljam, hiányzott Strange. Baromira hiányzott. De Ő még sem keresett fel.

Itt volt a két Asgardi fivér, Nebuláék, Scott Hope és Cassie - aki természetesen csak visszafogottan ünnepelt velünk - Barnes, Steve, Natasha, Clint, Bruce bár sérülten de Ő is velünk volt, Sam, Stark, Pepper, Morgan és Parker akik a sarokban ülve kölyök pezsgőt iszogattak, Rhody, Bucky, Wanda és...

-Ti is halljátok ezt a zajt? - kérdezte felkapva a fejét Sam a szemöldökét ráncolva, mire abbahagyva a kacagást néztem össze az engem átkaroló legjobb barátomra.

A laborból jött, Bruce laborjából.

-Maradjon mindenki ott ahol van - állt fel azonnal Stark, szavait pedig néma csend követte.

A vasember kesztyű felkerült. Nem tudtam mi fog jönni de tudtam, hogy Stark egyedül nem lesz elegendő.

Azonnal eltolva magamtól Scottot indultam meg ledobva a kanapéra a dzsekimet.

-Holló! - indult utánam feszülten Bucky, de azonnal le is fogták. Még pedig Steve által.

Még hallottam, ahogy a fémkezű próbál kiszabadulni és utánam jönni, de nem érdekelt.

Már egy emelettel lejebb hangosabban szólt a zaj, amit még mindig nem tudtam mire vélni.

Aztán, amikor Stark feloldotta a zárakat...

Kilépett Vízió.

-Uramisten - sikkantottam fel eszméletlen hangosan, a férfi nyakába ugorva, azonnal megszorongatva Őt. - Uramisten, sikerült! - újjongtam.

Stark és Bruce megoldotta. Megoldotta, hogy Vízió létezhessen a kő nélkül. A hab a tortán pedig már csak az volt, amikor eltolt magától.

-Srácok, mit hagytam ki? - masszírozta halántékát.

-Emlékszel ránk? - kérdezte döbbenten Stark, Én pedig újra megörülve szorítottam magamhoz mindkettejüket. Hiszen Vízió létezett. Mintha csak semmi sem történt volna, Vízió tudta, hogy ki ő, tudta hogy mi kik vagyunk... És ugyan olyan volt, mint eddig. Csak a kő nélkül.

A lift ajtaja lassan kinyílott, mi pedig szorosan egymás mellett állva néztünk szembe a tömeggel.

Én inkább vigyorogva, Stark elképedve, Vízió pedig mintha csak most kelt volna fel és tegnap is élt volna.

-Vízió! - szólalt fel Clint meglepetten, Wanda pedig azonnal felkapta a fejét és egyenesen felénk fordulva döbbent le.

-Wanda! - lépett ki boldogan Vízió, a lány pedig könnyes szemekkel, szinte már-már zokogva borult párja nyakába, aki azonnal viszonozta a lány szoros ölelését.

Természetesen ez az öröm az egész partira rányomódott, azonnal újraindult a zene, az őrjöngés, újongás és a hangos lárma is.

Kikerülve Wandáékat lépkedtem Bucky felé, aki a konyhapultnak dőlve húzta meg sörös üvegét. Meghatódottan fordultam még egyszer vissza Wandáék felé, míg Bucky fém karját derekamra csavarva ölelt magához.

-Most sírni fogsz? - morrant fel a tipikus szemtelen félmosolyával ajkain.

-Lehet - suttogtam kivéve a kezéből az üveget, meghúzva.

-Hozzak neked is? - kérdezte.

-Nem, nem kell - ráztam a fejem azonnal, újra belekortyolva.

-Hát jó. - tűrte el a hajam, s nyomott egy puszit az arcomra.

-Olyan édesek együtt - ráztam a fejem, a vállára hajtva a fejem, vissza adva az üveget.

-Nagyon.

-Ah, istenem - szipogtam, Ő pedig komótosan visszanyújtva az üveget nézett el. - Köszönöm - biccentettem, Ő pedig megveregetve a vállamat nézett el.

Az erkély korlátján támaszkodva nézelődtem. Meleg esténk volt, kellemesen sütött a nap, ám pár perc múlva lassan sötétség lepi el az eget. Késő volt már, bőven késő, néhány csillag meg meg jelent az égen. A többiek bent voltak, jól érezték magukat, míg Én a Barnestől kapott üveg sört szorongattam és gondolkodtam.

Aztán a már ismerős hang ütötte fel a fülemet.

Egy átjáró megnyitása és bezáródása.

Megkönnyebbülten hajtottam le a fejem azonnal, egy mély levegőt véve, tenyerembe temetve arcomat.

-Kit siratsz ilyen lelkesen, Raven? - hasított a levegőbe Strange hangja. Mosolygott, bár nem fordultam hátra, még is jól kitudtam venni. - Hiányoztam? - kérdezte.

-Egy percig sem - fordultam hátra, könnyes szemeim mögül elmosolyodva. - Eljöttél.

-Te most tényleg sírsz? - kérdezte meglepetten, de Én csak a nyakába borulva öleltem át szorosan. - Raven...

-Hiányoztál neki, Strange - hallatszódott Steve somolygó hangja.

Strange szorosan átölelt, majd a hajamat simogatva vígasztalt tovább, azt kántálva, hogy Én is hiányoztam neki és, hogy nincs semmi baj.

Későn, hajnali négy körül nyitottam ki halkan az ajtót. Tudtam, hogy Bucky nem alszik, így becsukva azt sóhajtottam fel.

-Ne haragudj, csak Strange.. - legyintettem.

-Láttam - nézett rám. - Jól vagy? - kérdezte, Én pedig bólogatva másztam be mellé, majd a plafont bámulva gondolkodtam tovább. A fém kezű megragadva derekam húzott mamához, rám dobva a takarót míg Én átölelve Buckyt mosolyodtam el.

-Szeretlek - mondtam.

-Én is téged - piszkálta a hajam. - Hosszabb a hajad - mondta, Én pedig elmosolyodtam.

-Ezt már mondtad. - nevettem fel, mire a szemöldökét ráncolva nézett le rám.

-Ezt... Nem...

-Amikor vissza mentünk a kövekért - kezdtem. - Történt egy kis változás.

-Igen?

-Loki helyett te találtál meg - mondtam, Ő pedig fújtatva mosolyodott el.

-Akarjam tudni, mi történt? - nyomott egy puszit a homlokomra.

-Ne - mosolyodtam el.

Hosszasan beszélgetve, Bucky haját simogatva már-már, hogy elaludtam, amikor egy óriási zaj hallatszódott be kintről.

Álmosan felkapva a fejem néztem Barnesra, aki félálomban felmorranva nézett körbe.

-Én most alszok - fordult meg, hasra fekve átölelve engem.

-Bucky, meg kell néznem, hogy ez mi volt - próbáltam lefejteni magamról karjait.

-Na meg mit nem - szorította körém fém karjait, így felnevetve ernyedtem el. Bucky szorosan magához húzva puszilgatott meg, míg Én kacagva fűztem össze ujjaim az Ő fémujjaival.

-Utállak - vigyorogtam.

-Hát még szép, Én is téged - fordította maga felé arcomat mosolyogva, Én pedig arcára simítva tenyerem csókoltam volna meg, ha...

Ha nem törnek rám.

-Keljetek fel! Azonnal! - rontott be Stark így döbbenten felülve meredtem rá, Bucky pedig meglepetten könyökölt fel.

-Mi történt? - kérdezte Bucky a szemöldökét ráncolva.

-Thanos támad! - kiabált idegesen Tony, mellette pedig megjelent Strange aki köpenyét igazgatva nézett ránk.