Reményem utolsó fonala

Prológus

Levi:

- Levi, összepakoltál már!? - Kiabálta nagybátyám.

- Igen, mindjárt. - Válaszoltam kedvtelenül.

- Ajánlom is. Fél óra múlva indulsz! - Emelte fel jobban hangját, hogy halljam őt a folyosóról is.

- Annyira fogsz hiányozni... - Lépett be szobámba Historia karöltve Ymirrel.

- Ti is nekem. - Öleltem át a kis szőkét.

- Én is hagy köszönjek el. - Fordult hozzám Mikasa.

A szobám lassan megtelt ismerős arcokkal. A felszolgálók, pultosok, takarítók, szobalányok és kollégáim mind összegyűltek. Mikasa jól ismert kötény és kesztyű kombinációban jelent meg. Historia szobalánynak öltözve, míg Ymir ingben, fekete nadrágban és mellényben álldogált. Connie Ymirhez hasonlóan, míg Jean Mikasara hasonlított. Eren ugyanazon a sorson osztozott, mint én, így tőle nehezebb volt elbúcsúzni. Mikasa persze megint óvta a kis majmát és anyáskodón figyelte. Armin közöttük állt fejét csóválva.

- Levi! - Kiabált ismét nagybátyám, mire felpattantam és cuccaimat magamhoz vettem.

Marco kikandikált a fal takarásából, így csak félig bújt elő, de azonnal el is tűnt. Nagy ölelésbe vontam a körém gyűlteket és hangosan kacagva köszöntem el. Habár az én arcomon nem ült mosoly, de miért is lennék boldog? Ma végleg megszűnik az „én". A saját önkényes kis világom összeomlik.

Kiléptem az épület elé, hátra fordultam és a poros kis kőfalra tekintettem. Az otthonom most elhagyom, de nem vagyok szomorú. Az, hogy egy rabszolga elhagyja a bordélyházat, az öröm. De én örültem, hogy itt lehetek, legalább nem az utcán, vagy a csatatéren. Az érzéseim kavarogtak fejemben, szívemben és egészen lelkemig hatoltak. Féltem attól, hogy mi vár rám, de izgatott is voltam. Kellemetlen, ambivalens érzések.

- Megjöttünk. - Jelentette ki és megállt egy díszes kapunál.

- De-de hát... Ez a királyi palota. - Jelentettem ki és ámulva végignéztem a hatalmas építményen.

- Pontosan, úgyhogy légy jó fiú. - Veregetett hátba.

Kitárult előttünk az ajtó és kelletlenül besétáltunk az udvarba. Hihetetlenül magasak voltak a falai, főleg a tornyok. Szép, krém színű festék borította, hatalmas ablakok, de néhány apró üveg is díszítette. Bekísértek minket egy hátsó szárnyba, ahol dolgozók sürögtek-forogtak. Szakácsok és áruszállítók járkáltak mindenfele, így Kenny mögé álltam, hogy ő törje az utat.

- Erre lesz a szobád. - Nézett rám bájosan a lány.

- Köszönöm... - Léptem be a kis helyiségbe. Valóban apró volt, de sokkal nagyobb, mint az eddigi szobám.

A falak világosak voltak, egy kisebb ablak helyezkedett el a falon. Az ágy nagy és hófehér volt. Két kisebb barna szekrény álldogált egymás mellett. Parketta terült el a padlón, de az ágy körül fehér rongyszőnyeg pihent. Viszont a szoba közepén egy fehér szőrme nyúlt el, pont olyan hosszú volt, mint én. Csodálatos, máris kedvem támadt mindent felfedezni.

- Itt kell majd töltened a napod nagy részét. Az étkezések közösen vannak a személyzeti étkezőben. A reggeli fél nyolckor, az ebéd kettőkor, a vacsora szintén nyolckor. A személyzeti konyhára bármikor bemehetsz és kérhetsz tízórait vagy uzsonnát. Elvehetsz gyümölcsöt vagy egyéb ételeket. A szemben lévő ajtó a fürdő, ha nagyon szomjas vagy és lusta, akkor vizet ott is ihatsz. Ellenkező esetben a konyhán rengeteg szörp és limonádé van bekeverve. Két dolog viszont tilos. Neked nem szabad belépned a királyi konyhára, mert te máshol dolgozol. És nem ehetsz a szobádban, ezt a helyet ritkábban takarítják, de előírás, hogy tisztának kell lennie. A szobád a személyzet és a királyi szárny között helyezkedik el, de nem járkálhatsz az ő lakrészükön. A falon függő csengő fogja jelezni, ha menned kell. Kapni fogsz két öltöztetőt, akik majd mindenben segítenek és elmondják részletesen, hogy hova kell menned. - Mondta végig komoran monológját, majd elmosolyodott és felém nyújtotta kezét.

- Levi Ackerman!

- Én Nicolo vagyok, a szakács. Én fogadom az újoncokat, mert itt mindenki befásult öregembernek érzi magát. - Nevette el magát.

- Örvendek.

- Szintén. Üdvözöllek köreinkben! - Intett, majd kilépett az ajtón.

- Akkor most már ide tartozol. Próbálj meg beilleszkedni és tökéletesen végezni a munkádat. Ne hozz szégyent a nevemre, kérlek. - Nézett rám komoran, ahogy eddig is. De megjelent benne az apai jóság is.

- Rendben, próbálkozom. - Hajoltam meg előtte mire ő is elhagyta a szobát.

Megpördültem a szobám közepén és az ágyamra ugrottam. Elhasaltam rajta, majd gondolataimba merültem. A nagybátyám kedves volt és elhozott magával, de ő is tudja, hogy ezzel csak rontott az életemen. Mióta az eszemet tudom a bordélyházában dolgozom. Először csak takarítottam, ami önmagában borzasztó volt. Mások váladékait, vérét mostam fel mindenhonnan. Bilincseket, játékszereket takarítottam le. Ágyneműt húztam és egyéb dolgokat végeztem. Majd jött az én munkám. Mikor 15 lettem én is beálltam a sorba. Fiatal voltam és tapasztalatlan, így minden alkalom egy kínszenvedés volt. Kaptam egy rongyos kis szobát és csomó pedofil öregembert. Néha jöttek középkorú, tehetős üzletemberek, de megtaláltak a fess fiatalemberek is. De az nagyon ritka volt. Először kevesebb, majd több ügyfél volt, majd mostanra már egy se. Kenny tudatosan építette le a vendégeimet, hogy ne legyen hirtelen az eltűnésem.