Reményem utolsó fonala

46.

Erwin:

- Erwin! Erh-whin! - Futott felém Mina könnyeivel küszködve. - Shiess! Apám! Levi!

Amint meghallottam omegám nevét, azonnal rohanni kezdtem arra, amerről ő jött. Nem volt túlságosan érthető, amit mondott, de alfám átvette az irányítást. Hamar odaértem a hátsókertbe, ahol hagytam őket. Levi teljesen lefagyva, lehajtott fejjel állt, mögötte pedig az az elmebeteg. Átkarolta és teljesen hozzásimult bíborba borult férjecskémhez. Megijedtem és azonnal nevét kezdtem kiabálni, míg oda nem értem. Abban a pillanatban lerántottam róla és repült is az első ütés, amit azonnal követett a második. Egy ideje már csak nyöszörgött kezem közt, mikor meghallottam, hogy Levi a nevemet suttogta.

Szorosan magamhoz öleltem és nem eresztettem el reszkető alakját. Látszott rajta, hogy teljesen le volt fagyva, de úgy remegett, mint a nyárfalevél. Ennél pocsékabb esküvőt még képzelni sem tudtam volna. De ez most már a cseresznye volt a hab tetején. Soha többet nem engedem el magam mellől és még a széltől is óvni fogom. Mindig is tudtam, hogy Levi mennyire erős és ez fájt a legjobban. Hogy láttam ennyire összetörten és rettegve. A legcsodálatosabb és legbátrabb embert, akit valaha láttam.

- Nagyon megijedtem... - Sírta el magát és szorosabban hozzámbújt.

- Tudom, kérlek bocsáss meg nekem. - Csókoltam ajkaira szerelmesen. Annyira, de annyira sajnálom, hogy hagytam ezt megtörténni.

- Kérlek menjünk innen... - Nézett föl rám acélkék íriszeivel.

- Amit csak szeretnél. - Emeltem föl és magamhoz öleltem. Úgy szállítottam, mint egy kisbabát.

Felvittem a szobánkba és anyámat fölküldtem hozzá, hogy legyen vele, míg én elintézem azt a... nincsenek is szavak rá. De mivel Hangera bíztam Eijit még kicsivel korábban, így ő most nem játszik, mint fenyítő eszköz. Úgyhogy apám segítségét kértem, aki azonnal jött is velem. Kis ország vagyunk és kicsit olyan a hangulat, mint egy faluban. Nincsen fokozott testőrség, mert senki nem akar megtámadni, de ilyenkor jól jött volna. Mi egy nagyon barátságos család és egyben ország vagyunk, így mi nem fordulunk erőszakhoz, ha nem muszáj. De most meg kellett tennünk.

- Ugye tudja, hogy nem fogja ezt megúszni ennyivel? Sokkal nagyobb bűn, amit elkövetett, mint amit kapott érte. Ezért börtönbe fogom zárni és ott fog megrothadni élete végéig. - Köptem a szavakat a földön fetrengő sebesültnek.

- Először is, én nem láttam semmit, úgyhogy mondja el nekem valaki, hogy mi történt pontosan. - Lépett elő apám, mint főbíró.

- Megláttam valami szépet, amit meg kellett szereznem, de a kisherceg megzavart. És elvette a rózsámat. - Adta meg válaszát, majd felköhögött egy nagy adag vért.

- Sosem volt és soha nem is lesz az öné. Mégcsak ne is álmodjon róla, mert még meg is kínzom egy kicsit. - Állítottam két lábra gallérjánál fogva, hogy újra a földre lökhessem.

- Pedig sokszor fogok még álmodozni róla, hogy a formás kis eprecskéit megrakom. És ezt nem vehetitek el tőlem. - Húzódott szája egy őrült vigyorra..

- Rendben, eleget hallottam... Vigyék el. - Intett az időközben megjelent katonáknak.

- Köszönöm, de most mennem kell Levihoz. - Mosolyogtam rá kissé kétségbeesetten.

- Emiatt ne aggódj, hazaküldöm az embereket és adok magyarázatot is. Szaladj, legyél vele. - Intett nekem, majd visszasétált a lagzira.

Szinte feltéptem a palota hatalmas, tölgyfa ajtaját és rohantam fölfele a márvány lépcsőkön. Botladoztam és néhány szobalányt fel is löktem, de most nem volt időm bocsánatkérésekre. Minél hamarabb fönn akartam lenni, de mikor odaértem csak megtorpantam az ajtó előtt. Nem voltam mellette, mikor szüksége volt rám és én hívtam meg a bántalmazóját. Nem tudtam, hogy meg fog-e bocsátani, de be kellett mennem. De a látvány még szívszorítóbb volt, mint gondoltam. Anyám és az én kis férjecském az ágytámlának dőlve szorongatták egymást. Levi a hatalmas paplanba csavarba bújt anyámhoz, aki hátát cirógatta és csitítgatta. Az én egyetlen szerelmem, viszont legnagyobb bánatomra könnyeit hullajtotta.

Bátortalanul közelebb léptem és leültem az ágy szélére. Mind a ketten rám kapták fejüket, de Levi előbb mozdult. Gyorsan kibújt a takaróból és karjaimba vetette magát. Mégjobban rákezdett a sírásra és remegve szorította ingemet. Félt, sőt rettegett, így el kellett mondanom a hírt. Hogy azzal a rohadékkal mi történt.

- Már nem bánthat, ne félj. Soha többé még csak rád se nézhet. - Csókoltam homlokára és oldalát kezdetem simogatni.

- Hol van most? - Kérdezte felnézve rám.

- A pincében. Rengeteg katonával körülvéve egy tömlöcben. De annyira szét van verve, hogy nem is gondolkozik a kijutáson. - Visszabújt karjaim közé és még jobban hozzám simult.

- Magatokra hagylak titeket, fiatalok. Ha kell valami szóljatok. - Mászott ki az ágyból és még utoljára Levi vállára simított.

- Föl tudnád hozni Eijit? - Kérdezte szerelmem könnyes szemekkel.

- Persze. Mindjárt felküldöm vele Hanget. - Lépett ki az ajtón.

- Elmondod nekem, hogy mi történt vagy inkább ne beszéljünk róla? - Simítottam pofijára szelíden.

- Nem szeretném... - Borzasztóan féltettem még mindig szerelmemet, mert nem tudtam, hogy milyen kárt okozott ez a lelkében.

Megőrjített a tudatlanság és a tehetetlenség. Semmit nem tehettem azért, hogy jobban érezze magát. Itt lehettem és ölelhettem, de bánatát teljesen el nem mulaszthattam. Bár mind közüll a legrosszabb, hogy miattam ölelt remegve ahelyett, hogy az esküvőjén táncolt volna.

- Apám hazaküldött mindenkit, úgyhogy nem kell már visszamennünk. - Csókoltam vállára és továbbra is oldalát cirógattam.

- Sajnálom, hogy így tönkrement a mi nagy napunk. - Nézett föl rám csillogó szemeivel.

- Én is. De fontosabb, hogy jól legyél. És nem mellesleg addig tökéletes volt, amíg összeházasodtunk. Ami elúszott az csak a lagzi volt. - Próbáltam én is a pozitívumát látni, de nagyon nehéz volt.

- Köszönöm... De én akkor is szerettem volna veled táncolni. Nevetni és egymás arcába kenni a tortát. - Kuncogta el magát jó kedvvel.

- Tudom, de ez így alakult. Legalább sosem fogjuk elfelejteni.

- Én jobban örültem volna, ha a szép emlékek miatt lett volna emlékezetes. - Adtam puszit arcára.

- Kipp-kopp... - Hallottuk kintről Hange hangját.

- Gyere! - Szóltam ki neki, mire belépett az ajtón, kezében Eijivel.

- Meghoztam a kis tökmagot. - Adta át Levinak szemem fényét.

- Köszönöm. - Szerelmemhez lépett és egy puszit adott feje búbjára.

- Majd, ha lerendezted magadban, beszéljünk! - Intett a Levihoz intézett szavai után, majd kilépett az ajtón.