Reményem utolsó fonala

43.

Levi:

Csak szórakoztam egy kicsit és húztam az agyát, de nem gondoltam komolyan. Persze ő azonnal mérges lett és szinte teljesen kikelt magából. Csoda, hogy nem kezdett el kiabálni a násznép előtt. Eijit tartottam a bal kezemben, míg Erwin a jobb csuklómat csavarta ki. Féltem, hogy elejtem kisfiamat ami gondolom arcomra is kirajzolódhatott, de ő nem engedett. Szúrós pillantásokkal illetett és még mindig erősen markolta kezemet.

- Szerelmem kérlek, ez nagyon fáj. - Fogtam menekülőre és inkább Eijit védtem.

- Hogy szaladhass apámhoz elújságolni, hogy a férjed kezet emelt rád? - Ez teljesen hülye.

- Már miért tennék ilyet? Csak játék volt az egész, de te nem érted a viccet. - Éreztem, ahogy sós cseppek kezdtek el folyni arcomon.

- Mert miért ne? Végülis megteheted, mint a palota elsőszámú szajhája. - Köpte nekem a szavakat, amik valamit összetörtek bennem. Ennyire messzire mentem volna és így megsértettem?

- Kérlek engedj el... - Hajtottam le fejem és fájdalmasan, de kicsavartam kezemet szorításából.

Felnéztem gyűlöletet tükröző szemeibe és akkor, talán először, de megijedtem tőle. Sőt féltem, ahogy a fújtató bika felém magasodott. Féltettem magamat és a fiamat, így inkább hátat fordítva a veszélynek elfutottam. Be a palotába, ahol csak a személyzeti konyhából szűrődött ki hang. Tökéletes hely a menekülésre, nincs senki, akinek számítana, hogy hol vagyok. Felfutottam a szobámba és szinte beestem az ajtón. Olyan szinten csaptak össze fejem fölött az örvénylő hullámok, hogy észre sem vettem, az én egy szem fiacskám keservesen sírt. Lekuporodtam a fal mellé és ringatni kezdtem, de csak nem akarta abbahagyni. Talán csak éhes, már úgyis rég kapott enni, hiszen a pelusa tiszta volt.

- Jól van, semmi baj nincs. Biztonságban vagy nincs miért sírni... - Csitítgattam miközben kibújtattam vállamat a ruhámból.

Amint szabad lett a terep azonnal szopizni kezdett. Sőt annyira, hogy felszisszentem hevessége miatt. Apró, meleg ujjacskáit mellkasomra tapasztotta és szemeimet fürkészte kékjeivel. Pont olyan gyönyörűek íriszei, mint az ő édesapjának. Fáj amit csinált, még mindig ég a csuklóm és be is fog lilulni, de csak féltékeny volt. Elöntötte a harag és vakon cselekedett. Tudom, hogy ugyanúgy szeretett, mint pár perce előtte csak kissé sokáig húztam.

- Jól laktál kisherceg? - Gügyögtem szemem fényének, mire ő csak felnevetett.

- Csak nem álmosak vagyunk? - Kérdeztem egy hatalmas ásítása után.

Vállamra fektettem kendőjét és büfiztetni kezdtem. Ha csak hagyom elaludni, akkor nagyon fog fájni a pocakja, ha felkel. Néhány perc után, viszont visszafektettem ölembe és halkan dúdolni kezdtem, mire Milo is az ölembe mászott. Pont úgy feküdt, hogy farkincáját kisfiam hasára tette és úgy kezdte simogatni. Szintén, mint mikor én voltam terhes. Sajnáltam, hogy Erwin nem láthatta ezt a pillanatot, mivel nagyon aranyosak voltak. De fognak még cukiskodni a közeljövőben az biztos.

- Remélem minél hamarabb észheztér az apukád... - Súgtam neki mosolyogva és én is egyre fáradtabbnak éreztem magam.

- Levi! - Esett be az ajtón Hange.

- Halkabban, mert felkelted és hisztis lesz. - Csittegtem le, mire kissé megnyugodott.

- Azt hittem már bajotok esett. Egyszerűen csak eltűntetek és ez a te esküvőd, úgyhogy keresni kezdtelek.

- Nem, nincs semmi, csak Eiji fáradt volt. - Ha elmondanám az igazat valószínűleg kibelezné a legjobb barátját.

- Aha... Én meg szamár vagyok. - Ült le velem szemben és karomra simított.

- Csak elfáradtunk, ennyi az egész. - Győzködtem, de neki nem felelt meg.

- Már ismerlek eléggé ahhoz, hogy tudjam, az a barom csinált valamit. - Válaszára felnevettem, hát tényleg ennyire átlátszó lennék?

- Ezek szerint előtted nincs titok.

- Nem, nincs, úgyhogy dalolj.

- Ugyan már, szóra sem érdemes. Sőt biztos vagyok benne, hogy Erwin még ma bocsánatot kér. - Szorítottam meg kezét biztatásképp.

- De attól még szeretném tudni, hogy megint mit vágott hozzád. - Helyezkedett el mellettem és hátát a falnak támasztotta.

- Ahj... Rendben... Beszélgettünk az újdonsült apósommal, mire Erwin elkezdte mondogatni, hogy féltékeny az apjára. Mivel ő bókolt nekem. - Mosolyodtam el a kellemes emlékre. - Természetesen én adtam alá a lovat és húztam az agyát. Mondtam neki, hogy van is miért félnie, mert az apja sármosabb. Erre persze bepöccent és nekem esett. De én eljöttem, így nem lett semmi baj. Látod? Nincs miért haragban lennetek. - Hajtottam fejem vállára.

- Mit jelent az, hogy neked esett?

- Megszorította a csuklómat és nem eresztett, de nem lett bajom. Csak elvette az eszét a harag. Az én hibám volt, túl messzire mentem és magamra haragítottam. Majd megoldjuk ezt is.

- Azt kétlem. Erwin nem fog egyhamar eléd kerülni. Először téged hibáztat, majd rájön, hogy ő hibázott, aztán bűntudata lesz és nem mer majd eléd állni. - Csóválta fejét lemondóan.

- Remélem nincs igazad és hamar lezárjuk ezt, mert már hiányzik. - Nevettünk fel együtt.

Hange elvette ölemből a pihegő szőrmókot, míg én kisbabámmal a kezemben indultam az ágyunk felé. Mindketten bebújtunk a hatalmas fehér paplan alá és magunk közé fektettem Eijit. Erősen szorította bordó ingemet, így kénytelen voltam szorosan mellé feküdni és átölelni. Hange persze az ölében szundikáló szeretetcsomagot babusgatta, aki ezt meg is érdemelte. Ő azonnal a segítségemre sietett, amint szomorú voltam.

- Az utolsó amiről beszélgettünk... a kistesó volt... - Kezdtem bele suttogva.

- Igen?

- Azt ajánlotta, hogy már most kezdjünk neki a babagyártásnak. - Kuncogtam meg a gondolatot. - Természetesen én felháborodtam, hogy megint terhesnek kell lennem. Velem van a baj? Baj, hogy nem szeretnék folyamatosan egy járkáló golyó lenni? Szeretném élvezni az újdonsült házas életet.

- Dehogy. Ez természetes. Sok nő, vagy omega férfi úgy gondolja, hogy emiatt csúnyák lettek vagy undorítóak. De ez cseppet sem igaz. A szervezetnek regenerálódnia kell és neked is újra érezned kell, hogy igenis, szeretnél újabb kisbabát. Lehet, hogy nem is tudnál teherbe esni, mert még nagyon le vagy gyengülve. Ez pedig egy újabb feszültség lehet kettőtök közt. Azt ajánlom ezt az ötletet pihentessétek egy kicsit. - Simított végig Milo buksijától a farkincája végéig.

- Rendben. Először béküljünk ki. De szeretném, ha megvizsgálnál, hogy mennyi esélyem van újra babát várni. - Bólintott, majd letette Eiji mellé a cicust.

- Most megyek. Beszélek a haverom fejével. Nem járja, hogy egy esküvőn az ara egyedül szomorkodjon a férje miatt. - Kimászott az ágyból és még utoljára megpuszilta Eiji kobakját.

- Rendben, de kérlek ne küldd ide, ha nem akar jönni. Azzal csak rosszabb lesz a helyzet. - Bólintott, intett egyet és kisétált az ajtón.

Hát csöppségek, egyedül maradtunk ebben a hatalmas szobában. Bármit csinálhatnánk és ti mégis alszotok. Ez így felettébb unalmas délután lesz. Az esküvőnk már úgyis odalett, nem szívesen mennék vissza, úgyhogy itt rekedtünk. Sebaj, amíg itt vagyunk egymásnak, addig nem történhet semmi rossz. - Pusziltam kisfiam homlokára majd én is elhelyezkedtem kényelmesen.