Reményem utolsó fonala

36.

Erwin:

- Hange kérlek válaszolj őszintén. Normális, hogy ennyire fáj neki? - Kérdeztem ellenkezést nem tűrő hangon.

- Nem... Ennyire nem kéne. Mivel nem nő, így a méhszájnak nem kell megnyílnia, az normális, ha fáj. De tudjuk, hogy akkor gáz van, ha Levitól keserves sikolyt hallunk. - Rázta meg fejét, majd visszafordult Levihoz.

Szenvedett és én nem tudtam segíteni neki. Láttam, ahogy vergődik és keservesen sír, de nem tudtam elvenni fájdalmát. Egyik kezét Hange, másikat pedig én szorítottam. Néha már attól féltem szétroppantja csontjaimat. El sem tudtam képzelni, hogy mi játszódhatott le benne. Levi az egyik legerősebb ember akivel találkoztam. Nem csak fizikailag, hanem lelkileg is. Borzasztóan magas a fájdalom küszöbe és nem roppan bele semmibe. De szemei most könyörögtek, hogy segítsek neki. Keserves kiáltásai pedig nem könnyítették a helyzetet. Teste összerándult és fejét hátra vetve hallatott fülsiketítő sikolyt.

- Hanghe... Cshinhálj valamit... - Nyitotta ki szemeit egy nyugodtabb pillanatban.

- Nem lehet, még nem ért ide az orvos. - Kezdett el ő is pánikolni. Nem lesz ez így jó.

- Én ezt nem bírom tovább! - Kiáltott föl, majd úgy megszorította kezemet, hogy az egy roppanással jelezte nemtetszését.

- Kérlek bírd ki még egy kicsit. Én nem vagyok sebész, nem tudom, hogy kell. - Látszott rajta, hogy már ő sincs a toppon. Ha már Hange is pánikol, akkor nagy baj van.

- Meghoztuk a vizet és a törülközőket. - Tették le a lavórt az ágy mellé.

- Köszönöm. Menjetek le és várjátok az orvost, ha megérkezik futva hozzátok! - Parancsolt rájuk, mire eltűntek a szobából.

- Erwin... - Nyöszörögte nevem fájdalmasan. - Azt érzem... hogy el fogok ájulni... - Csukta le fáradtan pilláit.

- Ne! Tarts ki még egy kicsit, mindjárt vége. - Simítottam arcára, de ő csak egyre laposabbakat pislogott.

- Levi! - Pofozta föl Hange, amit én nem mertem megtenni. Kicsit tisztult a látása, de még mindig a végét járta.

- Hange az ég szerelmére erre nincs valami kotyvalékod!? - Kiabáltam rá, mire kissé összerezzent.

- Nincs. Nem szoktam nap, mint nap szüléseket levezetni. De, ha tartod a frontot, akkor összeüthetek valamit, de nem fogja elmulasztani. - Emelte föl mutatóujját.

- Csak menj! - Kifutott a szobából, így egyedül maradtam a pihegő Levial.

- Ha nem élném túl... - Motyogta elhalóan.

- Nem Levi! Ne is beszélj hülyeségeket. Még szép, hogy túléled. - Szorítottam meg mancsát, hogy tudja vele vagyok.

- De nagyon rossz... - Sírta el magát, majd egy újabb hullám nyilallt bele, amitól ismét felkiáltott.

- Tudom kincsem, tudom... - Döntöttem össze homlokunkat.

- Megjöttem! - Rontott be Hange a szobánkba, majd felmutatott egy löttyöt, meg egy krémet.

- Mik ezek? - Kérdeztem tőle kissé szkeptikusan.

- Olyan gyógynövények, amik jó hatással vannak rá. Amit megiszik abban vitaminok vannak és olyan növény ami a fájdalmat tompítja. A krémben pedig olyan, ami elzsibbasztja és kicsit érzéstelenít. - Magyarázta el gyorsan és már meg is itatta vele.

Levette hasáról a meleg vizes kendőket, majd bőségesen elkente rajta az átlátszó krémet. A kendőket visszahelyezte rá, majd újra kezét kezdte szorongatni. De Levi teste újból megfeszült és most egy vérfagyasztó sikolyt hallatott. Ám ekkor a megváltás is megérkezett. Egy magas, széles vállú férfi jelent meg az ajtóban, majd mögötte egy vékonyka fiú. Arrébb terelte Hanget majd leült az ő helyére.