Reményem utolsó fonala

12.

Levi:

- Erre most nincs időnk. - Néztem a fali órára. Alig húsz percünk van.

- Tudom... De annyira... Ahj. - Adta fel az egészet. Vörös volt az arca és kínosan elfordította a fejét.

- Ezek szerint elértem a célom. - Mondtam neki incselkedve.

- Direkt csináltad? - Kérdezte szenvedve.

- Persze. De nem gondoltam volna, hogy ennyire zavarba lehet téged hozni. - Mondtam sajnálattal szemeimben.

- Akkor segíts. - Kért meg bár inkább kijelentésnek hatott.

- Sajnálom, de én már felöltöztem. - Szomorúan állt fel a fotelből és elém sétált.

- Milyen ágyas vagy te, hogy megtagadod a kötelességed? - Kérdezte lemondóan.

- Terhes és hisztis. - Tettem hátára a kezem és kifelé kezdtem tolni. - Menj intézd el magad, negyed óra múlva találkozunk itt.

- Rendben... - Kullogott ki az ajtón. Még sosem láttam ilyennek. Mintha más ember lenne. Tekintély nélkül állt elém.

Gyorsan leültem az asztalomhoz és gondolataimba merülve kezdtem el kifésülni a hajam. Nekünk, bordélyházban dolgozóknak általában kócos a hajunk, fáj a fejbőrünk és van, hogy hiányoznak tincsek a hajunkból. Mert az ügyfelek előszeretettel szeretnek mindent úgy csinálni, hogy közben tépik a fejünket. Olyan mint a lónak a sörénye, ezzel irányítanak minket. De nekem szerencsém van, nekem csak gubancos szokott lenni.

Hajam elkészítése után viszont, az arc következett. Feltettem egy kis pirosítót, hogy ne legyek ennyire halálmadár. Majd a kis mentolos tégelyemből tettem a számra egy kicsit. Egy gyors trükk, hogy az ajkaink pirosabbak és teltebbek legyenek. Rajta hagyom néhány percet, addig szemeimet emelem ki egy apró tussal. Kis idő múlva már készen álltam a szoba közepén és vártam Erwint. De nem jött meg egyhamar. Kicsivel a vacsora előtt esett be az ajtón, szétziláltan és lihegve.

- Veled meg mi történt? - Kérdeztem ijedten.

- Hát... Kicsit elhúzódott a dolog. - Mondta tarkóját vakarva.

- Nem mondod, hogy ennyire rég csináltad már magadnak. - Egyre vörösebb lett és elfordította fejét.

- Öhm... - Karon ragadtam és leültettem az asztalomhoz.

Gyorsan rendbe raktam a haját és bepúdereztem a fejét, hogy ne csillogjon annyira. Tettem rá egy kis parfümöt és felállítottam. Megigazítottam nyakkendőjét és gallérját. Majd ingét és fűzőjét is meghúztam. Ez nálam sajnos elmaradt, mert nem hordhatok fűzőt. Újra ráadtam zakóját és elindultunk a hatalmas terem felé.

- Köszönöm... - Suttogta fülembe.

- Nagyon szívesen. - Mosolyogtam rá és megfogtam kezét.

- Lehetne, hogy ezt elfelejtjük? - Kérdezte kínosan mosolyogva.

- Nem, határozottan beleégett az agyamba az előbbi kinézeted. - Nevettem el magam.

- Marha jó. - Sóhajtott lemondóan és elengedte kezemet. Megérkeztünk.

Kinyitotta az ajtót és belépett rajta. Szorosan mögötte haladtam én is. Még életemben nem láttam ekkora pompát, mint ebben az egyetlen teremben. A csillárok kristályból voltak, a padló márványból készült, rajta vörös szőnyeg. A falak egy része üvegből volt és egy ívet formált. Az asztal hatalmas volt, rengeteg ember elfért körülötte. A teríték gyönyörű porcelán készlet volt, kristály poharakkal. De az idilli képet megtörte valami, vagy inkább valaki. A király az asztalfőn ült, míg felesége a jobbján. Erwin megindult az asztal felé, mit volt tenni, követtem én is.

- Jó estét! - Hajoltam meg.

- Neked is. Örülünk, hogy megismerhetünk. - Válaszolt mosolyogva a királyné, a férje viszont csak szúrós szemmel végigmért.

- Köszönöm a meghívást. - Néztem mosolyogva mindkettőjükre.

- Remélem nem fogod unni a társaságunkat. - Ültek le az asztalhoz, de én nem tehettem meg azonnal, mivel Erwin mögém lépett és kihúzta a székemet.

- Köszönöm... - Hálálkodtam, hogy nem kellett bénáznom.

- Nagyon szívesen. - Súgta fülembe és leült mellém.

- Mesélj, hogy érzed magad eddig a babával? - Kérdezte kíváncsian.

- Köszönöm kérdését, jól. Bár még barátkozom a hasam méretével. - Húztam el számat kínomban.

- Hallottam, hogy az elején nagyon rosszul voltál. - Mondta sajnálkozva.

- Igen, bár akkor még azt hittem, hogy egy betegség. De így utólag már érthető. - Nekikezdtünk a vacsorának, ami hihetetlenül finom volt. Kész ízorgia játszódott le a számban.

- A szüleid, hogy fogadták a hírt? - Kérdezte Erwin apja kicsit keserűen.

- Igazság szerint a nagybátyám jött rá, tehát a családom tudja. - Kerültem ki a kínos témát.

- És a szüleid mit mondtak erre? - Kérdezte továbbra is.

- Apa! - Szólt rá Erwin.

- Semmi baj. - Mosolyogtam rá és belekezdtem. - Anyám a testéből élt, így én egy baleset áldozata vagyok. Ezért apámat sosem ismertem, édesanyám pedig viszonylag hamar elhunyt. Úgyhogy nem tudnak róla a szüleim, de tudom, hogy anyám nagyon boldog lenne.

- Akkor hol nőttél fel? - Csillantak föl a király szemei, de nem a kedvesség szikrái voltak.

- Nagybátyám nevelt és taníttatott. Volt amit ő, volt amit magántanárok magyaráztak el nekem. De hamar munkába álltam, így nem volt teljeskörű a tanulás. Mindig azt mondta, hogy a tudás egy dolog, de ész nélkül mit sem ér. Úgyhogy ő az életre tanított. - Mosolyogtam meg az emlékeket.

- Mit dolgoztál mielőtt idekerültél? - Tette összekulcsolt kezére az állát. Ijesztő.

- Nagybátyám bordélyházában dolgoztam. - Viszonylag halkan mondtam, de így is csönd lett. A levegő megfagyott és minden szem rám szegeződött.

- Tehát az sem biztos, hogy a fiamtól van a gyerek? - Kérdezte tőlem felcsillant szemekkel.

- Apa! - Szólt rá most már parancsolón.

- Öhm... Sajnálom, de biztos, hogy a fia az apa. Már jó ideje itt voltam, mikor kiderült, hogy terhes vagyok. - Válaszoltam lehajtott fejjel. Miért érzem magam bűnösnek?

- Rendben, nincs több kérdésem. - Dőlt hanyatt a széken és belekortyolt borába.

- Akkor folytassuk a beszélgetést inkább máshol. - Állt föl a királyné az asztaltól.

Követni kezdtük, mire belépett egy még hatalmasabb és még csillogóbb terembe, de nem ez volt az úticél. Egy kisebb ajtón keresztül eljutottunk egy aprónak ható szobáig, ami valójában akkora volt, mint egy komplett ház. Leült az egyik díványra és megütögette a mellette lévő helyet. Szép lassan mindenki helyet foglalt.

- Szabad? - Nyúlt hasam felé a királyné.

- Persze. - Az engedélyt megkapva rásimított pocakomra és elmosolyodott.

- Milyen ételeket kívánsz? - Kérdezte rám sandítva.

- Inkább sósakat, de néha hatalmas adag édeset is meg tudok enni. - Bólintott és visszaejtette kezeit ölébe.

- Szerintem kisfiú lesz, de nem biztos. - Mosolyodott el.