Reményem utolsó fonala

18

Levi:

Miután Erwin elment visszamentem a fürdőbe. Eredetileg fürdeni indultam, de így a kedvem is elment tőle. Belenéztem a tükörbe, ahonnan egy karikás szemű, nyúzott én nézett vissza. Mi más indoka lenne arra, hogy az éjszaka közepén megy be a városba. Épeszű ember nem csinál ilyet. Sőt Erwint ismerve lóháton tette meg az utat. De akkor is, kivel találkozik? Talán már ki is szeretett belőlem? Vagy sosem szeretett igazán? Mi van, ha sokszor nem is dolgozott, hanem ágyasokkal volt?

Bár igazából nekem semmi jogom felháborodni, vagy féltékenynek lenni. Ő a herceg azt csinál, amit akar. Tulajdonképpen neki nem kell hűségesnek lennie, ő bármit megtehet. De nekem akkor is rosszul esik. De miért fáj ennyire, hogy megcsal?

- Hange? - Léptem be a szobájába.

- Igen? - Ugrott elém lelkesen.

- Tudunk beszélni? - Kérdeztem szomorkásan.

- Persze, de ugye nincs baj? - Ültetett le az ágyára.

- Igazság szerint nem tudom... - Motyogtam magam elé.

- Megijesztesz. Na mesélj! - Simított hátamra.

- Erwin alig egy húsz perce indult el. Azt mondta, hogy bemegy a városba... - Kezdtem bele, de máris a sírás kerülgetett.

- Tudom, nekem is mondta, hogy ne keressem. - Válaszolt mosolyogva.

- De mi keresni valója van ott éjszaka? - Kérdeztem talán kicsit elcsukló hangon.

- Ohh... Ezért aggódsz? - Kérdezte ő is szomorkásan.

- Mi mást csinálna ott? Mondd, hogy nem azért ment. A barátja vagy, tudnod kell. - Szinte kérleltem, hogy mondja meg.

- Levi én... Én ezt nem mondhatom el. - Húzta el száját keserűen.

- Miért? - Szipogtam a kérdést.

- Mert... Mert megkért rá. - Simított hátamra.

- Tudom, hogy az életed árán is fedeznéd, de annyit mondj el. Ugye nem jár más ágyába? - Kérdeztem, mire hanyatt dőlt az ágyon és nagyot sóhajtott.

- Nem mondhatok semmi konkrétat. De nem, nincs szeretője. Valóban csak egy találkozóra ment. - Hadarta le gyorsan válaszát.

- De miért titkolja előlem? Nem bízik bennem? - Kérdeztem még mindig könnyeimmel küszködve.

- Ahj, Levi... Bajba sodorsz engem. - Hajába túrt és felült az ágyon.

- Kérlek Hange, én ebbe beleőrülök.

- Annyit mondhatok, hogy neked is közöd van ehhez. Ezért nem akar semmit sem mondani. És hidd el, Erwin túlságosan beléd van zúgva ahhoz, hogy megcsaljon. Bízz benne, majd mindent elmond, ha itt az ideje. - Válaszolta biztatóan.

Többet viszont nem tudtam kiszedni belőle. Minden válasz elől kitért és valójában nem adott semmi támpontot. Sőt, igazán meg sem győzött az ártatlanságáról. Tudom, hogy előttem sok ágyasa volt, akikből néhány még mindig a palotában van. De próbáltam legyőzni magamban a félelmeimet. Úgy látszik sikertelenül.

A szobámba visszaérve a fürdőbe mentem. Fogat mostam és gyorsan átöltöztem. A ruháim többsége zavar alvás közben, így Erwin ruhatárjában kutakodtam. Egy, még rá is nagy pólót kivettem a szekrényből és befeküdtem az ágyba. Ki tudja mikor ér haza, úgyhogy nem is akartam megvárni.

- Nyugi tökmag, apa biztos nem... - Hasamra simítva próbáltam nyugtatni magamat, de könnyeim akaratlanul is kicsordultak.

- Biztos nem csinál semmi butaságot... nagyon remélem... - Lassan már a járás is nehézkes volt ekkora hassal, nemhogy az alvás. De Erwin jelenléte mindig megnyugtatott. Viszont most nem volt itt.

Még olvastam egy kicsit, hogy lenyugodjak alvás előtt és ne őrjítsenek meg a gondolataim. De a vége az lett, hogy már a szövegre sem tudtam koncentrálni. Így inkább letettem a könyvet és aludni próbáltam. Viszont az aggodalmaim csak nem hagytak nyugodni. Mi van, ha talál egy aranyosabb fiút vagy lányt? Csak simán kirakja a szűrömet, mintha mi sem történt volna? Igazából csak a kicsi köt össze minket, semmiből nem áll kirakni engem.

Éreztem, ahogy a pici rugdalódzik, így hasamra simítottam. Apró köröket rajzoltam a kidudorodott területre. Mintha jelezte volna, hogy ő itt van nekem. Igazából tenni sem tudtam ez ellen. Nem mondhattam azt neki, hogy ne menjen. Ki vagyok én, hogy megmondjam, mit csináljon?

Kikeltem az ágyból és magamra kaptam egy köntöst. Majd a konyha felé vettem az irányt. Belopakodtam és csináltam egy forró teát magamnak. Szép lassan visszaosontam a szobánkba és kimentem az erkélyre. Az őszi, hűs szellő kellemes volt egy tea kíséretében. A város már sötétségbe borult. De tudtam, hogy van egy hely, ahol most virágzik az élet. A vörös lámpák színesre festették a házak falait és várták az arra tévedt embereket. Leginkább gazdag, házas férfiakat, akik szórakozni jöttek. Mind undorító egytől-egyig, de, hogy Erwin is erre a szintre süllyedjen. Belőle nem néztem volna ki.

Teám elfogyasztása után még ültem kint egy darabig, de mivel kezdtem fáradni és az idő is hűvös volt, így inkább bementem a szobámba. Felakasztottam a köntösömet és immáron sokadjára aludni tértem. De csak percek múltán sikerült álomra hajtanom fejemet. Majd végül magával rántott az álmok tengere, az összes aggodalmammal együtt.