Reményem utolsó fonala

47.

Erwin:

- Nem is tudtam, hogy ennyire lelkizni szoktatok. Komolynak tűnt és a szándékai is határozottak. - Gyűrtem ki Eiji takaróját a kisfiam arca elől.

- Sokszor. Ha valami nyűgöm-bajom van, akkor ő meghallgat és szinte mindig segít is megoldást találni. - Lábára fektette Eijit és úgy ringatta a kicsit, hogy nehogy felébressze.

- Ennyire sokszor vannak neked nyűgjeid? - Kérdeztem lesokkolva.

- Hát... Nem nőttem föl túl jó körülmények között. Sőt terhességem alatt is sokszor vesztünk össze, így hozzá menekültem. Aztán Eiji születése után sem voltam a toppon. Úgyhogy viszonylag sokszor kötöttem ki nála és lelkiztünk órákon keresztül. - Magyarázta el lehajtott fejjel.

- És miért nem velem beszélted meg ezeket? Azt hittem bízol bennem. - Valóban elszomorított a tény, hogy van valaki más, akivel megbeszéli ezeket helyettem.

- Tudod... Vannak olyan sérelmek, amiket nem szeretnék veled megbeszélni. Soha meg nem fordult a fejemben, hogy ne bíznék meg benned, de muszáj másnak kibeszélnem ezeket. Ha netalántán összevesztünk és én megsértődtem, akkor elmentem Hangehoz és kibeszéltük. Miután kissé lenyugtatott és rávilágított a tényekre, utána megbeszéltem veled is a dolgokat. De, ha nem beszélnék vele, akkor csak egymás torkának ugranánk, mert sokszor nem látom be, hogy tévedek. - Magyarázta el a miértjét, de közben Eiji hangosan felsírt.

- Van amit titkolsz előlem? - Kérdeztem meg, de valójában sejtettem, hogy nem fogok választ kapni.

- Igen... Több is. De van, amit Hangenak sem mondtam el. - Kezdte el levenni magáról a fölsőjét, mire Eiji szinte azonnal mellkasára tapadt.

- Azt elmondod, hogy miért titkolod? - Nagyot sóhajtott, majd felnézett rám és belekezdett.

- Mert nem akartam, hogy tudd. Ha elmondtam volna azokat akkor megundorodtál volna tőlem, vagy még jobban védenél, vagy csak egyszerűen máshogy néznél rám. - Szoptatta tovább kisbabánkat és kissé csalódottan nézett rám.

- Például?

- Számtalanszor feküdtem be öregemberek alá. 16 évesen kaptam meg a legöregebbet, aki 82 éves volt. Attól féltem, hogy meg fog állni a szíve közben. - Kuncogta el magát kínjában. - Azért jött, mert az egész életét a felesége mellett élte le, de a férfiakhoz is vonzódott. Szerette volna kipróbálni. - Fejezte be mondandóját, de én nem zártam le ennyivel.

- Élvezted? - Kérdeztem meg, mire azonnal heves fejrázás volt a válasz.

- Az összestől undorodtam, de azon a papin komolyan megesett a szívem. Már dédunokái voltak, de ő elment egy utolsó kurvázásra a felesége halála után. Te nem szánnád meg? - Kérdezte kacagva.

- Nem tudom... Ez fura. Valahogy nem tudlak elképzelni egy öreg pacák alatt, élvezkedő fejjel. - Fintorodtam el kissé.

- Mondtam, hogy undorodni fogsz.

- Nem erről szó sincs, de nem tudom ezt elképzeli. Mellesleg pedig nagyon fura, hogy hozzád mentek. Nem zavarta őket, hogy ennyire fiatal vagy? - Kérdeztem zavarodottan.

- Ne is képzeld el! De amúgy ilyenkor muszáj volt azt mutatnunk, hogy mennyire élvezzük. Ha nem, akkor panaszt tehettek. Elárulok egy belsős infót, ilyenkor sokszor másra gondoltunk, mást képzeltem oda. Úgy egyszerűbb volt élvezni vagy akár átlépni azt a bizonyos kaput. - Mesélte el az egész sztorit.

- Jó, oké! Eleget hallottam! - Kiakadásomra csak elnevette magát. - Van még más titkod is?

- Van, persze.