Reményem utolsó fonala

41.

Levi:

Borzasztóan izgultam, már azon gondolkodtam, hogy lemondom az egész esküvőt. Bár az igazat megvallva ez még csak a kezdet volt. Erwin hozzá volt szokva, hogy ennyi ember előtt beszéljen, de én már a látványuktól is rosszul voltam. De Hange tartotta bennem a lelket és folyamatosan biztatott.

- Ideje, hogy felvedd a ruhádat. - Nyújtotta át nekem a fehér öltözéket.

- De össze fogom piszkolni addig. - Néztem rá kétségbeesetten.

- Nincs már sok időd összekoszolni, mert mindjárt jelenésed van. - Tette vállamra kezét és visszanézet rám a tükörből.

- Nekem ez nem megy. Én ott fogok elájulni. - Huppantam le a székemre, ahol Hange sminkelt engem az előbb.

- Ugyan már, mindenki fél egy kicsit. A lényeg, hogy Erwinre koncentrálj, ő végig ott lesz neked és vigyáz rád. Ha bármi baj van, neki szólhatsz, ne izgulj. - Simogatta felkarom és bátorított még egy picit.

- Ahj... Ez annyira béna. Én itt pánikolok Erwin meg már a beszédét gyakorolja és fel van készülve. - Hajtottam le fejem és kifújtam a levegőt.

- Ugyan már. - Legyintett - Ezt csak neked mondom, de jobban izgul, mint te. Még azt is megkérdőjelezte, hogy igent mondasz-e neki. - Kuncogta el magát és ellépett mellőlem.

- Ő sose tenne ilyet. Csak fel akarsz vidítani. - Kezdtem el felölteni a ruháimat.

- Az előbb voltam nála és teljesen be van szarva. Ha rajtatok múlna az esküvő sose lenne megtartva. Mindkettőtöknek rémképei vannak. - Kezdett ő is segíteni nekem.

- Azt hittem az Urad magabiztosabb és határozottabb. - Lépett be az ajtón Kenny, akit elküldtem, hogy leskelődjön.

- Miért, mi történt? - Ijedtem meg egy pillanatra, amin csak elmosolyodott.

- Folyamatosan azt mantrázza, hogy: "Szereted Őt, Ő is szeret téged, nem lesz semmi baj." Meg persze a szövegét is próbálgatja. - Nevetett föl, mire vállon bokszoltam.

- Ha nem látnád, akkor jelzem, hogy mindjárt összeesek az idegességtől. Görcsben van a gyomrom és hihetetlenül félek. De te csak kacagj rajtunk nyugodtan. - Fújtam fel az arcomat.

- Ugyan már. Ne kapd föl a vizet. Nem akartam rosszat. - Borzolta össze hajamat játékosan.

- Eiji jól van? - Kérdeztem aggódva a kicsikémért.

- Persze. Nemrég voltam a királynénál. Akkor még aludt, de amúgy is nyugodt kisbaba. - Megigazítottam ruhámat, hajamat, majd Kenny felé fordulva álltam meg.

- Hogy festek? - Kérdeztem egy sóhaj kíséretében.

- Tökéletesen! - Fogta meg kezemet és magához húzva átölelt. - Ugye tudod, hogy nagyon büszke vagyok rád?

- Tudom... Ideje mennünk. - Öleltem vissza, majd lassan elindultunk.

- Ne félj! Gondolj bele, ahhoz az emberhez mész hozzá, aki a mindened. A támaszod és a biztos pontod. Nem lesz semmi baj. - Léptünk ki a függönyök takarásából, így megpillantottam az ember tömeget.

- Félek! - Szorítottam meg nagybátyám karját.

- Zárj ki mindenkit, csak rá koncentrálj és ha bármi baj van, szólj. - Ölelt át utoljára, majd átadott szívem választottjának.

- Gyönyörű vagy... - Súgta fülembe, majd adott egy puszit.

Hihetetlenül jól állt neki ez a vöröses, narancsos öltöny.  Mintha rá öntötték volna és kifejezetten szexi is volt. Haja hátra volt simítva, így teljes rálátásom nyílt kipirult arcára. Ajkait megnyalta, hogy a hűvös szellő ne szárítsa ki teljesen. Azonnal elöntött a melegség, mikor megszorította kezemet, így alig tudtam figyelni. Szerencse, hogy már jól begyakoroltuk a szövegünket.

Mikor észbe kaptam Erwin már a gyűrűmet húzta fel ujjamra, majd egy szenvedélyes csókban részesített. Szinte repestem az örömtől. A föld felett lebegtem és eszemben sem volt leszállni. Túlságosan boldog voltam ahhoz, hogy felfogjam mi is történt körülöttem. Egyik pillanatban még sétáltam az oltár felé, mint vőlegény. De egy szempillantás múlva már férjként öleltem át nyakát.

- Annyira boldog vagyok... - Mosolyodtam el és gyűrűmre pillantottam. Gyönyörűbb, mint amit valaha el tudtam volna képzelni.

- Nálam nem jobban az biztos... - Sétáltunk a családunk felé.

Azonnal kezembe kaptam a nyöszörgő Eijit és ringatni kezdtem. Hasát simiztem és halkan dúdoltam neki. Visszavonultunk a lépcső tetejére, ahol Erwin belekezdett szónoklatába. Én csak pironkodva ringattam tovább kisfiam. Miért mond ilyeneket, úgyse fogják elhinni. De nem bírtam tovább és Erwin mellkasába bújtam, hogy eltűnjek a bámulók szeme elől. Engem fürkésztek és ezt nem is tagadhattam volna. Mikor befejezte én csak megsemmisülve omlottam karjaiba. Ez annyira zavarba ejtő volt. De ennél csak rosszabb lett.

- Mondj te is néhány szót... - Suttogta fülembe.

- Biztos, hogy nem. - Tiltakoztam.

- Kérlek... - Puszilt halántékomra.

- Nem. - Lenézett rám boci szemekkel, aminek nem tudtam ellenállni.

- Légyszíves... - És itt adtam meg magam, majd belekezdtem.

- Hol is kezdjem? Ez annyira új még nekem, úgyhogy elnézést kérek mindenkitől. Csupán annyit szeretnék hozzáfűzni Erwin beszédéhez, hogy minden tőlem telhetőt meg fogok tenni a bizalmatok elnyerése érdekében. - Bújtam a végén Erwinhez.

Elkezdődtek az ujjongások és a tapsvihar, de nem tudtam élvezni ezeket, mert nagyon elfáradtam. Úgyhogy átvonultunk a lagzi helyszínére, ami meseszép volt. Mint az álmaimban. Hange kitett magáért és megvalósította mindazt, amit elképzeltem. A kert vöröses színekbe borult és ízléses fehér sátrakat állítottak föl. Azok pedig égősorokkal és füzérekkel voltak díszítve. Mintha lugasok közt sétáltam volna. Elképesztő.

- Tetszik? - Kérdezte Erwin, majd ajkaimra lehelt egy apró csókot.

- Túlságosan is. Jobb, mint amire számítottam. - Öleltem át nyakát és átvettem tőle Eijit.

- Ennek szívből örülök! - Simított derekamra.

- Köszönöm... - Ült le mellém és vállamra hajtotta fejét.

- Mit édesem?

- Hogy vagy nekem. - Csókolt újra ajkaimra és Eijit tartó kezemre tette mancsát.

- Annyira félek, hogy elveszíthetlek... Biztosan összetörnék, ha történne veletek valami... - Húzott magához szorosabban és nyakamra csókolt.

- Nem történhet semmi rossz, mert te vigyázol ránk. - Döntöttem össze homlokunkat és elmosolyodtam a gondolatra.

- Hát itt vagytok! - Kiáltott föl, Hange, mikor belépett a pavilon alá. - Nem illik eltűnni, romantikázni. - Tette csípőjére kezét vigyorogva.

- Levi elfáradt és gondoltam itt kissé csendesebb.

- Elhiszem, viszont mindjárt idejön a násznép, úgyhogy Eiji szerintem nyűgös lesz. Elvigyem? - Nyújtotta ki karját a kicsikém felé.

- Lehetne nálam még egy kis időre? De megígérem, amint nyüszizni kezd, átadom. - Hintettem egy apró csókot kisfiam buksijára.

- Aww... Olyan cukik vagytok! - Kezdett el olvadozni, majd visszaszaladt az emberekért.

- Na ennyi nyugtunk volt. - Sóhajtott fel Erwin.

- Itt hagyhatlak egy kicsit titeket? - Kérdeztem boci szemekkel.

- Megyek veled, nehogy bajod essen. - Kelt föl a székről, amin én csak elkuncogtam magam.

- Aranyos vagy, de nem kell. Mindjárt jövök vissza. - Csókoltam ajkaira, majd átadtam neki fiúnkat.

- Vigyázz magadra!