Reményem utolsó fonala

45.

Levi:

Erwin az ágy háttámlájának dőlve ült, míg én az ő ölében foglaltam helyet, felhúzott térdekkel. Az én csöpp kisbabám pedig lábamra fektetve kémlelt minket hatalmas szemeivel. Férjemuram szorosan ölelte derekamat, míg én a legifjabb Smith-el játszottam. Gügyögtem neki és néha megcsikiztem pocakját. Olyan érzésem volt, mintha össze sem vesztünk volna. Nyakamba puszilt, majd lejjebb vándorolt keze újdonsült férjemnek.

-Ennek nem így és nem most van itt az ideje. – Toltam el magamtól hatalmas mancsát.

-De én nem tudok estig várni, addig megőrülök. – Háborodott föl és hisztizni kezdett.

-Jelenleg haragszom rád és nem is bújnék ágyba veled. – Pillantottam rá mérgesen.

-Pedig jelenleg is az ágyunkban csücsülünk összebújva. – Simított oldalamra csontos ujjaival.

-Nem tudom, hogy feltűnt-e, de nemrég vágtad a fejemnek, hogy egy szajha vagyok. Most meg az ágyadba akarsz csalogatni? – Húzódtam el tőle egy kicsit.

-Sajnálom... Tudod, hogy valójában nem így gondolom. A düh beszélt belőlem és nem figyeltem a szavaimra. És ha az lennél, ami nem vagy, akkor is uggggyanúgy immmmádnálak. – Ejtette ki szavait úgy, mint egy óvodás, majd magához szorított.

-Néha elgondolkozom, hogy egy öt évesnek vagy egy felnőtt férfinek mondtam igent? – Simultam érintésébe, mitől jobban éreztem kellemes illatát.

-Természetesen mindkettőnek. Minden emberben ott lakozik az a bizonyos kisgyerek...

-De belőled túl sokszor tör ki a csecsemő. – Sóhajtottam lemondóan, majd lágyan kisbabám arcára simítottam.

-Vigyük le Eijit az egyik dajkának és mi pedig menjünk vissza táncolni. – Bújt ki mögülem és kezét nyújtotta felém csábos nézésével.

-Nem! Nem adom oda akárkinek. Csak olyan vigyázhat rá, akit ismerek. – Szálltam ki én is az ágyból.

-Rendben, akkor Hange kapja meg a keresztfiát. – Ölelte át derekam és magával húzott az ajtó felé.

Miután Eiji hivatalosan is Hangenál kötött ki, mi is visszatértünk a lagzinkra. Mikor beléptünk hatalmas tapsvihar és néhány idegen ember fogadott. Nem tudtam hova tenni az ismeretlen arcokat, így rákérdeztem Erwinnél. De a válasz nagyon is meglepett: „ ő a volt menyasszonyom és a családja.”

-Hogy mid? – Háborodtam föl, mivel a lány alig lehetett 15.

-Majd elmagyarázom, de most gyere, bemutatlak nekik. – Ragadott karon és elráncigált a tömegbe.

-Üdvözlöm! Köszönöm, hogy eljöttek, igazán sokat jelent nekem. – Hajolt meg egy középkorú férfi előtt.

-Mi köszönjük a meghívást. Bár, ha tudtam volna, hogy ilyen bájos az ara, hamarabb jöttem volna. – Pillantott rám, majd kacsintott is egyet.

-Sejtettem... – Morgott rá Erwin, miközben mosolygott.

-El sem tudom mondani mennyire meg szerettelek volna már ismerni. – Lépett hozzám a fiatal lány és szorosan átölelt.

-Ennek nagyon örülök, de én még sosem hallottam rólad. – Mosolyodtam el kínosan.

-Tényleg? Pedig reméltem, hogy Erwin mesélni fog. – Görbült le szája, majd újra ezer wattos mosolyt villantott. – Mindegy is, Mina vagyok!

-Én Levi, szívből üdvözöllek az esküvőnkön. – Hangom talán egy kicsit féltékeny volt. De ki ne akadna ki, ha egy komoly vita után azzal állít elé a férje, hogy itt van a volt menyasszonya, aki egy gyerek?