Reményem utolsó fonala

11.

Levi:

- Nekem ez nem megy... - Nyavalyogtam hisztizésem közepette.

- Menni fog, csak gyakorolj tovább. - Válaszolta Erwin biztatóan.

És hogy, hogyan kerültem ebbe a helyzetbe? Röviden annyi, hogy a király és a királyné meg szeretne ismerni. Ami azzal jár, hogy néhány dolgot meg kell tanulnom. Mint például az ország történelme, amit Kenny megtanított már nekem, de ez a bővebb változat. Aztán a helyes járás, tartás, étkezés és minden mi jó. Tehát néhány nap alatt le próbálják tuszkolni a torkomon a több éves etikett leckét. Én egy egyszerű ágyas vagyok, de nevezhetnek hímkurvának is, nem fogok tudni megtanulni ennyi mindent ilyen rövid idő alatt.

- Elfáradtam. - Ültem le az ágy melletti fotelbe.

- Tudom, de már nincs sok hátra. - Lépett elém és arcomra simította tenyereit.

- Sajnálom, de én feladom. Túl sok ez nekem egyszerre. - Dőltem hasának és szenvedtem tovább.

- Tudom, de muszáj szívem. Ha a szüleim belenyugszanak a döntésembe, akkor már soha többé nem lesz gondunk. Különben pedig egész életünkben tepernünk kell. - Emelte fel államat és sajnálattal a szemeiben nézett rám.

- Rendben. De visszaveszünk a tananyagból, mert előbb elpatkolok, minthogy találkoznék a királlyal. - Kijelentésemen csak elnevette magát és beleegyezően bólintott.

- Sajnálom, nem szándékoztalak kínozni. - Ölelt magához és egy puszit nyomott az arcomra.

- Hát... Jól titkolod, hogy odavagy értem. - Nevettem el magamat.

- Nem fogom kibírni, ha lesz egy gyerekünk... Két ilyen cukiságot egy fedél alatt. - Rázta fejét lemondóan.

- Ne mondj ilyeneket. Mi van, ha a te mogorva személyiségedet örökli. - Böktem neki vissza.

- Olyan nem lehet... - Szögezte le.

- De jó, hogy eldöntötted. - Mosolyodtam el gyermeki gondolkodásán.

- Egy ilyen aranyos embernek nem lehet olyan fura gyereke, mint én. - Grimaszolt furcsán.

- Rendben, de ugye tudod, hogy ezt nem te döntöd el? - Kérdeztem kacagva.

- Persze. Na, de most kezdjünk neki az ebédnek, mert éhen halok. - Tette hasára a kezét.

- Egyetértek. - Ugrottam föl és elindultam az ebédlő felé.

- Hova ilyen sietősen? - Kérdezte mosolyogva.

- Enni, hát hova mennék? - Értetlenkedtem.

- És engem már meg sem vársz? - Kérdezte dorgálón.

- Minek, te úgyis máshol eszel. - Minek tart még föl engem. Ha éhes vagyok, akkor eszem.

- Pedig én veled akartam enni. - Mondta hamis szomorúsággal.

- Akkor gyere! - Ragadtam karon és kivonszoltam, magam mögött húzva a folyosón.

- Hé! - Csattant föl, mikor átráncigáltam az étkező küszöbén.

- Éhes vagyok! - Nyavalyogtam Nicolora nézve, aki csak mosolyogva fordult be a konyhára.

- Jó tudni, hogy így lesik minden kívánságod... Vagy hisztid. - Mondta vidáman, de az utolsó két szót, már suttogva. Bár süket még nem vagyok.