Reményem utolsó fonala

39.

Levi:

Ismét Eiji keserves sírására keltünk, amit most már megszoktunk. Alig két órája Erwin ment hozzá, úgyhogy most rajtam van a sor. Kikászálódtam az ágy szélére és kezembe vettem a csöppségemet. Halkult segélykiáltása, mikor pocakját kezdtem simogatni. Szinte már abbahagyta a sírást, mikor megéreztem, hogy tele lett a pelus. Megkönnyebbülten elmosolyodott és karomra hajtotta fáradt buksiját. Ezek szerint csak fájt a hasa, de most már megoldódott. Gyorsan kicseréltem a pelusát, így már frissen és illatosan nézelődött karjaimban. Már nem akart aludni.

- Lehet, hogy te nem vagy fáradt, de mi apával igen. - Pusziltam meg homlokát.

Felálltam és ringatni kezdtem kisfiamat. Sok kínkeserves perc után végre laposakat kezdett pislogni, majd magával hívta őt az álomvilág. Befektettem a kiságyába és én is visszamásztam a helyemre. Befeküdtem az immáron kihűlt takaró alá és próbáltam elaludni, de csak pörögtek a gondolataim. Mi lesz az esküvővel és az én felépülésemmel? Jól leszek annyira, hogy élvezni tudjam életem második legboldogabb napját? Igen, csak a második, mert Eiji születése mindent maga alá von. Annál nincs nagyobb öröm, hogy életet adunk egy csöppségnek.

Viszont gondolatmenetem megszakadt, mert Erwin felém fordult és átölelt. Nem volt magánál, de érezte, hogy újra mellette voltam. Belebújtam karjai szorításába és mélyen beszívtam férfias illatát. Úgy éreztem hazajöttem.

- Jó éjt... - Suttogtam neki, bár tudtam, hogy nem hallja.

Mindig is elbűvölt karakteres megjelenése. Mikor először megláttam már tudtam, hogy izgalmas lesz az itt töltött időm, de nem gondoltam, hogy ennyire. Egy csodás férfitól született gyerekem, aki nemsokára király lesz. Tudom, hogy ez sok lemondással jár, de együtt átvészeljük ezt az időszakot. Ő mindig mellettem volt, mikor szükségem volt rá, most rajtam a sor. Vissza kell adnom neki azt, amit kaptam.

...

- Ha nem eszel, akkor nem leszünk jóban. - Pirított rám szerelmem.

- De nem vagyok éhes. - Sóhajtottam lemondóan.

- Nem vacsoráztál, most meg nem akarsz reggelizni. Így nem fogsz hamar felépülni. - Pillantott az ölemben pihenő tálcára.

- Tényleg nem vagyok éhes. - Ha nem fogyok le elég hamar, akkor nem lesz jó rám az esküvői ruhám.

- Ha nem eszel, nem tudod majd Eijit etetni. Neki pedig kell ennie. Úgyhogy leszel szíves reggelizni. - Lett egyre mérgesebb.

- Csak egy kicsit. - Kezdtem el alkudozni.

- Majd meglátjuk. Annyit fogsz enni, amennyi kell neked. - Emelt a számhoz egy falatot.

- Kérlek ne kínozz! - Néztem rá könyörögve.

Eijinek nem baj, ha kevesebb lesz a tejem. Úgysem eszik sokat, úgyhogy szenvedek is vele. Nekem lenne tejem, de ő nem kér. Úgy néztem ki, mint egy tehén, úgyhogy ezen változtatni kellett. Már elkezdtem megvarratni magamnak a ruhát, ami a régi alakomra lesz tökéletes. De nem úgy haladok, mint kéne. A kilók vánszorogva csúsznak le rólam és még a hasam sem húzódott vissza. Ha ez így megy tovább, akkor nagy bajban leszek.

- Te ne kínozd magad. Ismerlek és tudom, hogy miért csinálod. Ne engem akarj átverni. - Szidott meg mérgesen.

- Te ezt nem értheted... - Kezdtem el duzzogni, de őt ez nem hatotta meg.

- Levi... Szerelmem, miért nem hiszed el, hogy tökéletes vagy? Alig egy hete adtál életet egy csodálatos kisfiúnak, miért szeretnél újra vékony lenni. Amekkora pocakod volt, csoda, hogy már ennyire eltűnt. Nem elhíztál, csak kihordtál a szíved alatt egy hihetetlenül aranyos örököst. - Mosolygott rám és ajkaimra hajolt.

- Meg sem érdemellek. - Kacagtam csókunkba, majd szorosan átöleletem. Persze kisfiúnknak ezt a pillanatot kellett választania az ébredésre.

- Ez rád is igaz. - Simított arcomra, majd Eijihez sétált.

Kivette a kiságyból és karjára fektetve kezdte el ringatni. Hamar megnyugodott és inkább csak figyelte apját. Ennél aranyosabb látványt elképzelni sem lehetett. A hatalmas ember kezében ott fekszik egy csöppnyi kisbaba és egymásra mosolyognak. Gyönyörűek így együtt és boldog vagyok, hogy még oly' sokszor láthatom ezt a képet.

- Hé! Kincsem, ne sírj! - Pillantott felém Erwin ijedten. - Mi a baj?

- Csak... annyira szépek vagytok. - Kezdtek el még jobban folyni könnyeim.

- Jaj, az érzelmes anyuka... - Forgatta szemeit, majd bebújt mellém az ágyba.

- Ne gúnyolódj, nem vicces. - Vágtam vissza sértetten.

- Jól van na, kis hisztikirálylány. - Csókolt ajkaimra, majd átadta nekem a csöppséget.

- Erwin! Most szólok, hogy akarok még egy gyereket. - Néztem rá határozottan.

- Most miért mondod ezt? Azt hittem soha többé nem akarod átélni ezt. - Értetlenségén csak elmosolyodtam és egy csók után vállára hajtottam fejem.

- De Eiji fel fog nőni és én szeretek babázni. Csak szóltam a terveimről, hogy felkészülhess. - Válaszomat csak kinevette és átölelt mindkettőnket.

- Én személy szerint hármat szeretnék, de ez nyilván tőled függ. Egy fiút és két lányt, ha lehet. - Osztotta meg terveit.

- Igen, így lenne a legegyszerűbb. Akkor Eiji lenne a király, a kis hercegnőimet pedig elvehetné egy-egy daliás szőke herceg, mint engem. Eiji pedig mindig megvédené a húgait, mert ő alfa lenne és a húgai béták vagy omegák. - Meséltem el elképzelésemet.

- Csodálatosan hangzik.

- De ugye tudod, hogy ez tőled függ? - Csókoltam ajkaira, amit most el is mélyített.

- Rajta leszek az ügyön. - Vigyorgott rám bárgyú mosollyal.