Reményem utolsó fonala

5.

Levi:

- Nem mész te sehova, amíg én azt nem mondom. - Sétált elém és bezárta mögöttem az ajtót.

- És miért nem mehetek? - Csak mosolygott kérdésemen és derekamnál fogva felemelt.

- Tegyen le! - Utasítottam, de vállára rakott és úgy indult az asztala felé.

- Tessék, letettelek. - Ültetett le a hatalmas fa lapra.

- Mit akar csinálni? - Az előbb még probléma volt, hogy itt vagyok.

- Semmi olyat ami ne fájna, nyugi. - Hajolt fülemhez és kéjesen suttogott.

- Hogy mi!? - Hőköltem hátra, mire néhány irat leesett.

- Vigyázz mit csinálsz, mert ezek fontos papírok. - Levette felső, majd alsó ruházatomat.

- Ezt nem a szobájában kéne? - Ijesztő ez a hatalmas alak, ahogy felém magasodik. Sokkal jobb egy ágyban csinálni, ahol alattam fekszik.

- Nem, most itt van kedvem. - Válaszolta és fenekembe markolt.

Belém vezette első, majd második ujját is, amit mégcsak, épphogy megéreztem, de a harmadiknál már felszisszentem. Ezen minden alkalommal át kell esni, de valahogy kellemesebb, ha magamnak csinálom és lassan. Persze itt az idő véges, így gyorsan kell. Behajlítgatta ujjait és ollózni is kezdett velük, néhányszor el is találta gyengepontomat. Végig nyalt alsó ajkamon és bejutást kérve kezdte meg a csókot. Vadul faltuk egymást egy ideig, de kihúzta belőlem ujjait és hosszával töltött ki.

-Ahh! - Nyögtünk föl egyszerre.

- Neh... Nhem foghom bírnih hang nélkhül. - Martam hátába, mikor teljesen belém vágódott.

- Pedig muszáj lesz. - Lehelt csókot kulcscsontomra.

Kezeimet számra tapasztottam és úgy tűrtem tovább. Egyre gyorsabban és egyre mélyebbeket lökött. Leállt és kihúzódott belőlem, de meglepődni sem volt időm. Mert megfordított és ismét belém hatolt, mire egy hangos nyögés szaladt ki számon. Fölemelte felső testemet és magához húzott. Befogta számat, másik keze pedig tagomra csúszott. A hirtelen sok ingertől pedig végem volt. Hátam megfeszült, végigfutott gerincemen a borzongás és kezébe élveztem. Összecsuklottam és az asztalra dőltem, de ő még nem ment el. Tovább folytatta és így lökte magát egyre beljebb. Néhány kínkeserves perc után ő is megfeszült és belém élvezett. Sokáig csak a föld felett lebegtem és pehely könnyűnek éreztem magam.

- Mindenhol ragadok... - Nyöszörögtem és próbáltam felkelni az asztalról.

- Basszus. - Fogta fejét kiakadva.

- Ön volt. - Forgattam szemem és feltápászkodtam, majd leszedtem magamról, a hozzám tapadt papírokat.

- Most mit kezdjek ezekkel. Mindegyik tiszta... Khm... - Nem fejezte be mondandóját, csak elvörösödött.

Hirtelen elnevette magát és engem bámult. Mikor rájöttem, hogy hasamra volt ragadva egy cetli, már könnyezett a sok nevetéstől. Először mérges voltam rá, de kipirult arca és kacagástól könnyes szemei meglágyították szívemet. És én is csatlakoztam hozzá. Néhány perc kínkeserves nevetőgörcs után összekuporodva fogtam a hasam.

- Nehh! Nagyhon fháj! - Boxoltam mellkasába, mire abbahagyta a nevetést.

De mikor észbe kaptam, hogy mit is csináltam, felvettem gyorsan a cuccaimat és kiszaladtam a szobából. Végig futottam a kihalt folyosón és beestem hálóm ajtaján. Arcomat kezeim közé fogtam és folyni kezdtek könnyeim. Ha most nem akasztanak föl, akkor is elküldenek, vissza a nyomorba. Sosem gondoltam volna, hogy ezzel lesz vége. Úgy kezeltem a herceget, mint egy haveromat és még bele is boxoltam. Az ég szerelmére Levi, szedd össze magad és állj emelt fővel a kötélhez.