Reményem utolsó fonala

8.

Erwin:

A reggeli ébredés, valahogy sokkal kellemesebb volt. Végre nem egyedül feküdtem a hatalmas fehér paplan alatt. Levi szuszogott karjaim közt, de hirtelen mocorogni kezdett. Ám a kis ficánkolással csak megfordulni akart. Amint ezt megtette, mellkasomhoz hajtotta a fejét és tovább aludt. Ajkai résnyire elnyíltak, így engedve a kísértésnek lejjebb csúsztam és ujjaimat végigsimítottam párnácskáin. Kirepedezett és száraz volt, meggypiros szája. De még így is hívogató volt. Lejjebb hajoltam és ajkaira tapadtam. Lágyan simítottam arcára és tovább ízlelgettem immáron nedves, puha párnácskáit. Kezeim becsúsztak köntöse alá és felfedezték felsőtestét. Mire ismét mocorogni kezdett, de most már föl is ébredt. Gyönyörű acélkék szemei kipattantak és rám meredtek. Megfagyott a levegő, megijedtem és hirtelen elhúzódtam, így kioldva köntösét.

- Miért? - Húzódott el vöröslő arccal.

- Mert nem bírtam ki. Annyira kívánlak, hogy már nem bírok magammal. - Dőltem neki az egyik ágy végében lévő oszlopnak.

- Miért nem ébresztettél fel? - Kérdezte értetlenül.

- Mert nem akartalak zavarni...

- Mert sokkal jobb arra kelni, hogy valaki matat rajtam. - Nevette el magát és közelebb jött hozzám, majd ölembe ült.

- Ennyire rossz volt? - Suttogtam ajkaira.

- Inkább csak szokatlan... - Válaszolta és ajkaimra hajolt.

- Tehát minden reggel kelthetlek így? - Kérdésemre csak elkuncogta magát és nyakamat átkarolva simult hozzám.

- Képes lennél hajnalban átjönni a szobámba? - Mosolyogva megráztam a fejem.

- Dehogy, annyira hülye nem vagyok. De amint apám elfogadta a dolgot, itt fogsz lakni velem. - Szemöldökei fönt akadtak és értetlenül nézett.

- De van saját szobám, amit tudtommal éjszaka nem hagyhatok el munkán kívül. - Annyira aranyos a kis naivsága.

- Tudom, ez így lesz továbbra is, csak a szoba amit nem szabad elhagynod, az fog változni. - Simítottam egy tincsét füle mögé.

- Tudom, ezt értem. Legalábbis sejtem, hogy mit akar, de ezt nem lehet. Már az is csoda, ha nem rak ki innen. - Döntötte fejét vállamra.

- Akkor ez egy parancs. És neked a parancsot teljesítened kell. - Pusziltam meg, mire megborzongott.

- Az édesapád nem fogja megengedni... - Az igazat megvallva nekem is vannak kétségeim.

- Mondtam, neked ezzel nem lesz gondod. - Válaszoltam aggodalmaira.

- Rendben...

- De akkor most ideje dolgozni. - Súgtam fülébe.

- Ahjj! Annyira fura így hívni. Mintha ez egy kötelező dolog lenne. - Drámázott és még jobban széthúzta köntösét.

- Akkor csak annyit mondok, hogy élvezni fogod. - Simítottam végig hasfalán.

- Efelől semmi kétségem. - Karolta át nyakamat.

- Mondtam már, hogy mennyire gyönyörű vagy? - Kérdeztem tőle mosolyogva.

- Igen, néhányszor... - Mosolyodott el ő is.

- De mennyire igaz. - Tűrtem egy tincset a füle mögé.

- Ne bókolj ennyire, mert a végén elolvadok. Akkor mit fogsz csinálni? - Kérdezte nevetve.

- Nem fogom hagyni. - Hajoltam nyakára és csókolgatni kezdtem.

- Ugye tudod, hogy ha nagy hasam lesz, akkor nem lesz ágytorna? - Kérdezte kuncogva.

- Akkor extrán élvezzük ki... - Súgtam fülébe és eldöntöttem az ágyon.

- Rendben, szőke hercegem. - Karolta át nyakamat és még jobban magához húzott.

Testünk összesimult, nyelvünk vad csatát vívott a vezetésért. Végül én kerekedtem fölül és ezzel együtt fogtam tagjára. A hirtelen érzéstől belenyögött csókunkba. Arca pedig némileg eltorzult, a vágy viszont csak fokozódott. Ujjaival hol a lepedőt markolta, hol mellkasomon pihentette azokat. Sóhajai egyre hangosabbak voltak és szinte már kapkodta a levegőt. Belevezettem első ujjamat, mire azonnal kezemért nyúlt és feldugott magának még kettőt. Hirtelen megfeszült teste, de ott tartotta kezemet és határozottan nem akarta beérni kevesebbel.

- Nem probléma. Nem baj, ha sok időbe telik, de ne fájjon. - Simítottam arcára.

- Nhem. Nhem bírhom mhár sokháig. - Nyöszörögte és körözni kezdett ujjaimon.

Tágítani kezdtem, már amennyire tudtam. Ahhoz még szűk volt, hogy ne fájjon neki a három, de ezt nem akarta mutatni. Nyögdécselése pedig engem is felpezsdített. Szinte már széttéptem volna ruháimat és rá vetettem volna magamat. De az nyilván nem lenne jó ötlet. Így a hosszú előjáték után, végre a lényeg következett. Még utoljára behajlítottam középső ujjamat, mire hátamba mélyesztette körmeit. Kis idő múlva pedig már hosszommal töltöttem meg.

- Ahh! Erwhin! - Nyögte nevemet és végig szántotta bőrömet.

- Sss... Apám még mindig nem tudja, hogy létezel. - Tettem szájára kezemet.

- Akkhor csókholj mheg. - Több se kellett nekem, tettem amit kért.

Nyögéseinket immáron csókcsatánk nyomta el. Nyakát és kulcscsontját egyre több szívásfolt tarkította, míg hátamat karmolásnyomok. Szemei egyre többször akadtak fönn, tagja pedig lüktetni kezdett. Arca teljesen kipirult, míg szemeiben a vágy csillogott. Lábait mögöttem összekulcsolta és közelebb húzott magához. Lökéseim egyre mélyebbre mentek, míg el nem értem egy bizonyos pontot. Makkjára fogtam és mellbimbóját kezdtem ingerelni.

- Nehh! - Mocorgott alattam és dobálta fejét.

- Mit ne? - Kérdeztem két sóhaj közt.

- Hagyj elhmennhi. - Nyöszörgött, mire még jobban rászorítottam.

- Még nincs itt az ideje. - Súgtam fülébe.

- Khérlek! - Folyt le egy könnycsepp szeméből.

- Mhég vhárj egy kicshit. - Már én is a végét jártam.

- Erwhin! - Nyögött föl szenvedve.

- Mindjárt. - Még néhány lökés kellett, mire megéreztem a végét.

- Ahh! - Kiáltott föl, mikor elengedtem tagját.

- Levhi! - Élveztem belé, mire csak egy mérges tekintetű kiscicát láttam magam alatt.

- Ezt mihért kellhett? - Lihegett mérgesen.

- Mert egyszerre akartam elmenni veled. - Mondtam, mire még vörösebb lett.

- Hülye... - Motyogta az orra alatt.

- Miért, nem élvezted? - Nyomtam egy csókot szájára.

- Ilyet egy szóval sem mondtam, de akkor is. Mást kínozz, ne engem. - Terült el alattam.

- Rendben. - Válaszoltam és kihúzódtam belőle, majd egyszerűen kiszálltam az ágyból.

- Nem úgy gondoltam! - Kapta el kezemet és visszarántott.

- Milyen erős vagy. - Hajoltam hozzá és átölelve őt, húztam magunkra a takarót.

- Most keltünk föl. - Csodálkozott el.

- Miért? Nem vagy álmos? - Kérdeztem, mire hatalmasat ásított.

- Deh. - Bújt mellkasomhoz és hamar el is aludt.