Reményem utolsó fonala

20.

Levi:

- Hé! Bogaram! - Szaladt utánam Hange.

- Hívj még egyszer így és nem marad fogad. - Néztem rá szúrós szemekkel.

- Oké, oké... Tudsz egy kicsit segíteni? - Kérdezte sunyi mosollyal.

- Nem tudom, hogy akarok-e. - Elég fura dolgai vannak, nem bízom benne.

- Nyugi, semmi fura dolog. - Esküszöm, mintha gondolatolvasó lenne.

- Rendben, de ott hagylak, ha nem tetszik. - Bólintott és elkezdett húzni a szobája felé.

Kinyitotta az ajtót, ami mögött egy kicsit sem megszokott szoba fogadott. Szó szerint macskákkal volt tele. Csak úgy hömpölyögtek a szőrpamacsok. Minden fajta és féle cica, amit csak el lehet képzelni. Egyszínű, foltos, pöttyös és csíkos kivitelben. De a nyávogás szinte azonnal abbamaradt mikor beléptünk a szobába. Mindegyik még kölyök macska volt, hihetetlenül zabálni valók.

- Tehát, ebből öt cicus az enyém lehet, de nem tudom melyikek legyenek. - Terelt beljebb a szoba közepére. A kis bolyhos fenevadak azonnal rám másztak.

- És ebben kell segítenem? - Kérdeztem egy mindentudó pillantással.

- Pontosan.

- Azt mondtad nem lesz semmi fura. De ez elég bizarr. - Vállat rántott és leültetett a földre.

Azonnal az ölembe mászott egy cirmos macska. Tarkán borították az aranybarna foltok és csíkok. Különlegesen nézett ki, de még aranyosabb, ahogy hozzám simult. Bajuszával csikizte kezemet és óvatosan hasamra tette mancsait. Nem akart játszani vagy karmolni, csak jelezte, hogy itt van. Megsimiztem buksiját, mire egy halk nyávogás volt a válasz.

- Hange?

- Igen?

- Több macska is lehet, mint öt? - Kérdeztem a cicus kék szemeibe pillantva.

- Persze, de miért? - Mosolygott rám.

- Akkor ő itt lehet az enyém? - Vettem kezembe és mutattam meg Hangenak.

- Nem elég neked a gyerek? - Kérdezte nevetve.

- De, de ő... mindegy... - Tettem vissza ölembe szomorúan.

- Hé! Nem azt mondtam, hogy nem lehet. Csak megkérdeztem. Ha szeretnéd, akkor viheted. - Simította meg hátamat és egy hatalmas ketrecet vett elő.

- Ide tedd be, ha kijátszottad magad. Összegyűjtjük azokat, akiket megtartunk. - Tette le elém és visszament a többi cicushoz.

Betettem a kis kalitkájába az immáron saját pajtásomat. De fél szemem mindig rajta volt. Tovább keresgéltem, mikor megtaláltam egy korom fekete és egy hófehér macskát, akik nagyon bújtak egymáshoz. Olyanok, mint én és Erwin. Betettem ezt a kettőt is a kis ketrecükbe és Hangera pillantottam.

- Már megvan kettő, még három kell. - Mutattam a fém doboz felé.

- Jó választás. Nekem ők a nyerők. - Mutatott fel két szürke, még nagyon apró macsekot.

Az utolsónak viszont több időt szántunk. Csak ültünk a szoba közepén és figyeltük a fenevadakat. Sokan egymással harcoltak vagy játszottak, de volt egy aki az ablakban ült és nézte a kint elvonuló felhőket. Hangeval egyszerre mozdultunk és mint kiderült, ugyanazt a cicust szemeltük ki. Kezünk nyúlt a csöppség felé, aki meg sem mozdult.

- Te fogd meg, ha menekül. - Utasított és elkapta az utolsó alanyt is.

- Nagyon szép barna és a zöld szemei is aranyosak. - Vizslattam az új háziállatunk.