Reményem utolsó fonala

19.

Erwin:

Reggel Levi még javában szunyókált mikor felébredtem. Úgyhogy gyorsan rendbeszedtem magam és a konyha felé siettem. Belépve az ajtón hangos csörömpölés ütötte meg a fülemet. A zaj felé fordulva egy rémült lányt véltem felfedezni. Elejtett néhány tányért, amik darabokra törtek. Nicolo lépett ki a rejtekből, így megpillantotta a zavart fiatalt. Karon ragadva húzta egy székhez és leültette míg a többiek feltakarítottak. Közelebb léltem, így már felfedeztek engem is, így meghajolva szólították a főszakácsot.

- Jó reggelt! Mi szél hozta errefelé? - Bukkant elő Sasha.

- Tegnap későn értem haza, így szeretném, Levit meglepni egy kis finomsággal. - Mentem a pulthoz és rátámaszkodtam.

- Áhh értem. Mit készítsünk neki? - Mosolygott, mikor barátja megjelent mellettünk.

- Uram... Mi szél hozta? - Kérdezte ő is kedvesen.

- Meg szeretném lepni Levit. - Felcsillantak a szemei és félrehívott.

- Egy romantikus reggeli kettesben? - Kérdezte sunyin.

- Igen, de szerintem haragszik rám, mert tegnap későn értem haza. - Kacagni kezdett és megveregette a vállamat.

- Máris készítem a gyógymódot. - Sietett vissza a konyhába.

- Köszönöm! - Szóltam utána.

Most, hogy Kenny is beleegyezett a dologba, már nem tart vissza semmi. Úgyhogy Levi néhány napon belül már a vőlegényem lesz. El sem hiszem, hogy megtörténik. Ez egy csoda. Az esküvő pedig a kicsi születése után lesz, úgyhogy arra tökéletesen fel lehet készülni. Végre magam mellett tudhatom őt és megmutathatom, hogy mennyire szeretem.

- Készen van! - Lépett ki a konyhából Nicolo.

- Nagyon köszönöm. Talán megenyhül egy kicsit. - Húztam mosolyra a számat és kezet fogtam vele.

- Nagyon szívesen. - Adta át a megtömött tálcát.

Tele volt édességekkel, szív alakú bonbonokkal, néhány rózsaszirom szétszórva és egy szeretlek felirat. Persze normális reggeli is volt. Egy kis rántotta, sültvirslivel, baconnel, kolbásszal, zölségekkel és köretnek egy kis rizs. Az illatok Isteniek voltak és a látvány is ínycsiklandó volt.

Mikor visszaértem a szobánkba, Levi még mindig szunyókált. Letettem a tálcát az éjjeliszekrényemre és bebújva bögé, átöleltem. Apró puszikkal leptem el nyakát és pofiját, de nem kelt föl. Úgyhogy magamhoz vontam még jobban és csókokkal ébresztgettem. Nyamnyogott néhányat és kinyitotta szemeit, de elhúzódott tőlem.

- Hagyj aludni... - Nyöszörgött és visszafordult.

- De hoztam reggelit. - Gondoltam majd erre felkapja a fejét, de nem így lett.

- Nem vagyok éhes... - Kuporodott össze és még jobban magára húzta a takarót.

- Olyan nincs, te mindig éhes vagy. - Nevettem el magam és hajába pusziltam.

- Jah, kösz. Szerinted egy disznó vagyok, aki csak zabál. - Motyogta a takaróba felháborodottan.

- Nem, egy szóval sem mondtam ilyet... Levi, kérlek mondd el, hogy mi a bajod. - Húztam le róla a takarót.

- Kérdezed ezt azok után, hogy éjszaka eltűnsz. Kitudja hol jártál... - Szedte ki kezemből a takarót és magára húzta.

- De mondtam, hogy a városba megyek és egy régi ismerőssel találkozom. - Válaszoltam értetlenül.