Elmerülés

Harmadik fejezet | Ádám

Amikor megérkezem a panzió elé, Helga már ott vár előtte. Bágyadtan elmosolyodik, amikor megállok mellette. Kipattannék, hogy úriember lévén kinyissam neki az ajtót, de megelőz, és azonnal bevágódik mellém.

– Jól vagy? – kérdezem aggódva, mert látom Helga arcán, hogy valami miatt nagyon összetört. Nyoma sincs annak a jókedvű lánynak, akivel félórával ezelőtt egymás vérét szívtuk.

– Igen, jól – feleli kelletlenül.

– De sírtál, látom a szemeden – kapaszkodom a témába.

– Jól vagyok, Ádám, kérlek, induljunk – suttogja.

Nincs jól, de nem akar róla beszélni. Jól van, végül is egy napja ismerjük egymást, nem várhatom el, hogy kiöntse nekem a lelkét. Az mindenesetre nyugtalanít, hogy valami miatt szomorú, de azt mondják, nekem jó képességem van ahhoz, hogy felvidítsam az embereket.

Kikanyarodom a kis utcából, ahol a panzió van, és a város külterülete felé veszem az irányt. Rájöttem ugyanis, hogy nem tanácsos együtt mutatkoznunk. Bár tegnap még azt kértem Helgától, legyen a kampánycsapatom tagja, este sokkal jobban átgondoltam a dolgokat, és realizáltam, hogy ritka gyémánt akadt a horgomra, akinek ennél sokkal különlegesebb feladatokat is adhatok.

– Tessék – nyújtok Helga felé egy kulcscsomót.

– Mi ez? – kérdezi meglepetten, de elveszi tőlem, és alaposan megnézi.

– Nem maradhatsz abban a panzióban, ha valóban a csapatomat fogod erősíteni. Szeretném, ha ideköltöznél, Budapestre. Ez az albérleted kulcsa.

– Hogy mi? – kérdez vissza döbbenten. – Ádám, miről beszélsz?

– Fontos feladatokat szánok neked, Helga. Éppen ezért szeretném, hogy csak azokra koncentrálj, és semmi más miatt ne aggódj. Gondoskodni fogok róla, hogy mindened meglegyen, kezdve a lakhatással – felelem nyugodt hangon. – Nem egy Dunamenti luxusotthon, de szerintem szeretni fogod. És természetesen a párod is beköltözhet.

– A mim? – kérdez vissza derűvel az arcán.

Értetlenül megrázom a fejem.

– Nóri azt mondta, hogy a barátoddal jöttél Budapestre.

– Gergő a legjobb barátom, és nem a párom. Nem is lesz az.

– Ezt ő is így gondolja? – kérdezek vissza élcesen.

– Nem hiszel abban, hogy létezik barátság férfi és nő között?

– Nehezen. Ismerem a férfinemet, nem arra rendezkedett be, hogy együtt lakjon egy olyan nővel, aki nem teszi szét neki a lábát.

– Kivéve akkor, ha testvérként tekint rá. Együtt nőttünk fel, minden titkunk közös. Nem nézünk egymásra potenciális dugipajtásként. Különben is, elég karizmatikus és jóképű férfi ahhoz, tudjon magának nőt fogni, ha arra van szüksége.

– És te?

– Én?

– Veled mi a helyzet, ha férfiakról van szó? – érdeklődöm. Pirosra vált előttünk a lámpa, ezért a fékbe taposok, és Helga felé fordulok, hogy lássam az arcát.

– Mélységesen megvetem őket. Éppen annyira, hogy soha ne fenyegessen a szerelem és a párkapcsolat veszélye – mondja tekintetét a szemembe fúrva.

– Ezt nem hiszem el – rázom meg a fejem. – Gyönyörű, fiatal nő vagy, biztos, hogy udvarolnak neked a férfiak.

– Férfiak? – nevet fel. – Legfeljebb nagy egójú, öntelt, nárcisztikus kisfiúk. A kor nem számít. A test öregsége legtöbbször nem arányos a szellem érettségével.