Elmerülés

Hetedik fejezet | Helga

– Mikor találkozott először Vámosi-Tóth Ádámmal? – kérdezem az előttem ülő, göndörített, szőke hajú, szolidan sminkelt nőtől.

– Tizennégy évesen találkoztunk először, a gimnáziumban. Nem voltunk osztálytársak, de egy évfolyamba jártunk. A későbbi felesége jó barátnőm volt, ő mutatott be minket egymásnak. Az egyetem alatt megszakadt a kapcsolatunk, de később újra összesodort minket az élet. Az alapítvány indításakor tudtuk, hogy szükségünk lesz egy elhivatott és szenvedéllyel teli jogászra, aki képviselni fog minket. Akkoriban vettem fel újra a kapcsolatot Nórával, aki elmondta, hogy a férje kisebbségvédelemre specializálódott. Az interneten nem kellett sokáig kutakodnom, hogy rájöjjek, Ádám valóban nem kishal a pályáján. Láttam, hogy több civil szervezet is alkalmazza őt. Cikkek szóltak a sikereiről. Bántalmazott nőket képviselt, roma embereket, akiket diszkrimináció ért a munkaerőpiacon, nemi identitásuk miatt vegzált személyeket… Tökéletesnek tűnt számunkra.

– Mivel foglalkozik pontosan az alapítványuk? – érdeklődöm.

– Sajátos nevelési igényű és beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő gyerekek fejlesztését szervezzük meg, és segítünk a családoknak eljutni nagyon jó szakemberekhez, a megfelelő kivizsgálásokra. Emellett jogi segítséget is nyújtunk azok számára, akiknek a gyermekét az állapota miatt hátrányos megkülönböztetésben részesítették az oktatásban vagy egyéb más intézményrendszerben. Ádám ezt a feladatot látta el. Amikor felhívtam őt, hogy szeretném, ha részt venne a szervezetünk életében, azonnal igent mondott. Nagyon tetszettek neki az alapítvány célkitűzései és azok az innovatív és progresszív oktatási módszerek, amelyekkel a fejlesztőpedagógusaink dolgoznak. Valóban egyedülállóak és kivételes hatékonyságúak azok a jó gyakorlatok, amelyeket ők alkalmaznak – meséli.

– Elégedett volt Ádám munkájával?

– Maximálisan. Nagyon elhivatott volt, segítőkész, és mindent megtett azért, hogy sikeresek legyenek a perei. Nemcsak a saját sikere miatt, a családok igazsága miatt is. Imádta a gyerekeket, rendszeresen részt vett a programjainkon, pedig ez nem volt része a munkakörének. Megbízásos szerződése volt, csak a jogi munkát kellett volna ellátnia.

– Mikor távozott az alapítványtól?

– Amikor országgyűlési képviselő lett. Maradt volna, de az összeférhetetlenség miatt nem lehetett. Évek óta politizált már akkor, várható volt, hogy ez megtörténik, de nagy érvágást jelentett számukra, mert nagyon nehéz volt hozzá hasonló szakembert találni.

– Nem zavarta önöket, hogy a jogászuk elkötelezett volt az egyik párt mellett?

– Csak az volt fontos, hogy a munkáját jól végezze. Az, hogy azon kívül mit csinál, magánügy. Soha nem használta politikai célokra az alapítványt, így ez nem jelentett problémát – feleli.

– De a kapcsolatuk nem szakadt meg azután sem, hogy ő már nem dolgozott önökkel.

– Valóban nem szakadt meg. Az MJP-nek évtizedes hagyománya, hogy évente egyszer jótékonysági bált szerveznek a tagjaiknak és a támogatóiknak. Miután Ádám országgyűlési képviselő lett, lobbizott azért, hogy mi kaphassuk meg az ott befolyt összeget. Ez így is ment éveken keresztül, de az utolsó bál után már nem érkezett meg a pénz.

– Miért nem?

– Nem tudom pontosan. Próbáltam Ádámot kérdezni erről, de nem vette fel nekem a telefont. Többször is kapcsolatba akartam lépni vele és a párt több tagjával is, de válaszok nélkül maradtam. Elkeserítő ez az egész, mert én is részt vettem azon a bálon, ahol az alapítványunk nevével gyűjtöttük a pénzt, de az végül sohasem jutott el hozzánk.