Elmerülés

Tizennegyedik fejezet | Ádám

Szörnyű volt egyedül lenni éjszaka. Csak vergődtem az izzadságomban úszva. Helgát akartam. Átölelni, érezni az illatát, összeragadni vele a melegtől, mindegy.

Megingott a bizalma velem szemben, tudom. Pedig azt hiszem, sokkal rosszabbul viselte, amikor Nóri számolt be neki arról, mennyire csodálatos lett a házaséletünk, és hogy visszatért a szívünkbe a szerelem. Tegnap csak az illatát érezte, meg bizonyára a belőlem áramló lelkiismeret-furdalást. Azt mindenesetre megértettem, hogy nem akar velem ott maradni, nem akarja, hogy hozzáérjek, nem akar velem szeretkezni egyazon napon, amikor egy másik nő vaginájában is megfordult a farkam. Lehet ezért hibáztatni bárkit? Helga nem egy kis lotyó, aki szexért vagy drága ajándékért jár hozzám. Szerelmes belém. Vakon, fájdalmasan és kitörölhetetlenül. Hagyományos módon: azt várja, hogy ha én is szeretem, akkor csak őt szeressem, csak neki adjam a csókjaimat, csak neki öntsem ki a szívem bánatát.

Ma még nem beszéltünk, de ez hamarosan megszakad. Marci nagyjából félórája hívott, és tájékoztatott, hogy hazatértek a Fenyvesivel való találka után. Azt mondta, Helga neki is csak akkor kezd mesélni, ha én ott vagyok. Ez mondjuk, nagyon bölcs dolog, ugyanis semmiről sem akarok lemaradni, ami vele kapcsolatos, és azt sem szeretném, ha a megingott bizalma miatt egyből Marci válna az egyetlen emberré, akivel mindent megoszt. Különben értékelem a barátom segítő és nagylelkű szándékát, hogy azonnal Helga segítségére sietett, amikor tegnap összetört, de nagyon bízom benne, hogy nem fogja túl komolyan venni a szerepét, mert akkor minimum beverem az orrát.

– Ádikám! – kiált nekem oda heves integetések között Csaba, amikor belépek az otthonuk kapuján. A filagória árnyékában kocogtatja a laptopja billentyűzetét, bizonyára dolgozik.

Mivel nem akarok bunkó lenni, előbb odamegyek köszönteni őt egy kézfogással.

– Hogy szolgál az egészséged? – érdeklődöm kedvesen.

– Hála Istennek, tökéletesen – vigyorog. – Bent vannak a fiatalok, ha hozzájuk jöttél. Talán most nem turbékolnak.

– Most? – kérdezek vissza élesen, és érzem, hogy felmegy bennem a pumpa.

– Friss szerelmesek, tudod, hogy megy ez. Ha rajtuk múlna, szerintem ki se szállnának az ágyból. Hét óra körül Adél felment hozzájuk, hogy lehívja őket reggelizni, de még be volt csukva a hálószoba ajtó, aludtak, mint a bunda. Éjszaka biztosan kifárasztották egymást – neveti, én meg beleszédülök a gondolatba, hogy együtt aludtak. – Különben rendes lánynak tűnik ez a Helga, passzol Marcihoz. Kicsit szégyenlős még, de biztos csak Adél miatt. Azt mondta neki, hogy költözzön ide.

– Az talán egy kicsit korai lenne – morgom, és érzem, hogy lüktetni kezd egy ér a halántékomon. – Jól van, megnézem őket. Neked meg jó munkát! – veregetem meg a vállát.

– Köszönöm, Fiam! – szól utánam, de én fejben már teljesen máshol járok. Belépek az ajtón, és egyből az emelet felé megyek. Ahogy közeledem a lépcső tetejéhez, egyre hangosabban hallom leszűrődni a fent szóló zenét.

Az utolsó lépcsőfokon megállok, és nézem, ahogy Helga csípőjét riszálva kockázza a zöldségeket a salátához, Marci meg az étkezőasztal egyik bárszékén ülve, vigyorogva csodállja az erotikus mozgását.

– Azt hittem, nem szeretsz táncolni – kiabálom túl a zenét, mire Helga minden mozdulata megfagy, de egy pillanatig háttal marad nekem, nem fordul meg. – Vagy legalábbis, hogy csak nekem szeretsz táncolni.

– Nem fogok veszekedni veled – mondja végül nyugodt hangon, miután elnémította a meglehetősen fülledt hangulatú zenét. – Bocsánatot kérni sem fogok, amiért jól érzem magam. Azt gondoltam, te is azt szeretnéd, hogy ez így legyen.