Elmerülés

Tizenkettedik fejezet | Helga

– Nyugodj meg! – mormolja Marci a hajamba, és ekkor realizálom, hogy rossz férfi karjaiban vigasztalódom. Azonnal elhúzódom tőle, de Ádám arcán nem látok dühöt vagy féltékenységet. Csak meredten bámulja az ásványvize buborékjait.

– Ádám… – motyogom, de valójában nem tudom, hogy mit szeretnék mondani. Elfogytak a szavaim.

Ő sem mond semmit, csak átnyúl az asztalon, ezzel kér, hogy fogjam meg a kezét. Nem kell ösztökélnie, rögtön az ujjai közé fűzöm az ujjaimat.

– Szeretlek, Kicsim – suttogja.

– Én is szeretlek.

– Szerintem nektek van most elég dolog, amit át kell beszélnetek. Hívjatok, ha szükség lesz fuvarra – mondja Marci, és együttérzően megsimogatja a hátam.

– Nem szívesen engednélek most haza. Szeretném, ha maradnál éjszakára – pillant rám Ádám, én pedig beleegyezően bólintok. – Akkor elég lesz reggel értem jönnöd. Gondolom, ha a saját lakásomba nem is mehetek be, az autómat elhozhatom – forgatja a szemét. – Itt fogok maradni arra a három napra, aztán meglátjuk, hogy mi lesz.

– Jól van – fogadja el Marci, majd elköszön, és távozik.

– Gyere ide – hív magához Ádám, én pedig nem is gondolkodom, szinte szaladok, hogy végre hozzáérhessek. Az ölébe ülök, és rátapasztom az ajkam az ajkára.

– Sajnálom – suttogom.

– Ne tedd, kérlek, ne legyen bűntudatod amiatt, ami történt, Kicsim – puszilja a szemhéjamat, ami alól még mindig potyognak a könnyeim. – Nagyon bátor voltál, és nagyon hálás vagyok neked, amiért így kiálltál értük Gergővel szemben. Tudom, hogy fontos neked, de örülök, hogy nem tudott megingatni téged.

– Nem fogom meggondolni magam, pontosan tudod. Ha belekezdtem, végigcsinálom. Ez akkor is így lenne, ha nem szerettünk volna egymásba. Nem ülök fel a zsarolásának, nem hagyom, hogy megingasson. Ha magamra fog hagyni emiatt, azt is vállalom. Néha azt gondolom, könnyebb is lenne úgy. Ő a legjobb barátom, de egyáltalán nem támogat már engem. Nem tudom ezt felróni neki, tényleg nem normálisak azok a dolgok, amiket csinálunk – felelem, és komolyan is gondolom a szavaimat. Nagyon szeretem Gergőt, de nem várom, hogy megértse a döntéseimet. Őrültségekre vetemedem, mert nem érzem a határokat. Olyan szerelmes vagyok és annyira hajt, hogy kormányra segítsem Ádámékat, hogy nem érzékelem a tetteim súlyát. Lehet, hogy egyszer csak majd villámként sújt le rám mindaz, amit tettem és teszek, de most még inkább hajtanak az esztelenségek, mint gátolnak.

– Mérhetetlenül szégyellem magam Nóri viselkedése miatt – süti le a szemét Ádám, de én megrázom a fejem.

– Nem kell, igaza volt. Minden erkölcsömet levetettem magamról, mindenkit elárultam, aki fontos volt nekem. Nem érti pontosan, hogy ez miért és hogyan történik, de nem is számít. Igazat beszélt, nincs miért haragudnom rá. Azt hiszi, azért van a kapcsolatom Marcival, hogy ne tehessetek ki a pártból. Talán azt is hiszi, hogy pozíciót szeretnék magamnak egy esetleges új kormányban, amit Marcin keresztül akarok megszerezni. Úgy tudja, hogy csak néhány napja ismerjük egymást, ehhez képest a bontott óvszeres dobozból megállapította, hogy már háromszor lefeküdtem vele. Ehhez képest a férje szeretője vagyok, vele gyűröm a lepedőt, mert szeretem. Lenne jogom ahhoz, hogy bármely szavát is megkérdőjelezzem? Sokkal rosszabb ember vagyok, mint amilyennek hisz. Őt is elárultam a legelső percben. Amikor megkerestem a könyve ötletével, már hozzád vágytam. A találkozásunk első napján szövetségre léptem veled. A kilencediken megtudta az árulásom. Ugyanezen a napon te is elárultad őt, hagytad, hogy elcsábítsalak. Ezek után hogyan haragudhatnék én rá bármi miatt? – filozofálok fájdalmas mosollyal. – Nem hagyhatod el őt.