Elmerülés

Kilencedik fejezet | Ádám

– Óvatos leszek, nem fogok fájdalmat okozni neked – fogadom meg, amikor Helgát gyengéden az ágyra fektetem. Még mindig, vagy már megint reszket, így elhittem, hogy nem tudna lábra állni. Óriási örömöt okoztam neki, de legkevésbé sem voltam vele romantikus, így itt az ideje, hogy megmutassam neki, mennyire fontos nekem, és milyen az, amikor én szívből szeretek egy nőt.

– Tudom, hogy nem fogsz kárt tenni bennem, minden bizalmam a tiéd – suttogja.

Gyengéden kóstolom meg az ajkát, sehová sem szeretném siettetni. A kezével végigsimít a pucér hátamon. Érzem, hogy az egész testem libabőrös lesz tőle. Hihetetlen, mennyire hatással tud lenni két test egymásra…

– Tudod, mióta vágytam erre? – teszi fel a költői kérdést, de nem vár választ, a fenekembe markol.

– Ruha nélkül garázdálkodj a hátsómon, Kislány. Mindkettőnknek jobban fog tetszeni – ajánlok neki egy sokkal jobb megoldást.

Helga megindul a kezével a nadrágszíjam felé, és izgalommal telt sutasággal bont ki a szorításból. Sokkal jobban felizgat az ügyetlenkedése, mint ha gyakorlottan csinálná. Életében először fog szeretkezni egy férfival, teljesen normális, ha van benne egy kis bizonytalanság.

A térdemig tolja a nadrágomat, s vele együtt a boxeralsómat is. Bár nem látom jól az arcát, tudom, hogy éhes tekintettel nézi a közelségétől mindig élénk férfiasságomat.

– Helga… – szólnék, de nem hagyja meg nekem az ellenkezés esélyét. A lábaim fölé térdel, és marokra fogja a farkam. Érzem, hogyan lüktetek a tenyerében. – Kislány, teljesen elveszed az eszem – morgom.

Helga szélesen elmosolyodik, majd nyitja a száját, hogy magába fogadhassa az új kedvenc játékszerét.

Lehunyom a szemem. Nem bírnám ki, ha látnom kéne, amit művel. Pont elég érezni, ahogyan a fürge nyelve köröket rajzol a makkom csúcsára.

Belemarkol mindkét kezével a fenekembe, majd a körmeit is belém vájja, és mélyen a szájába vesz. Szopni kezd. Nem édesen és szendén, hanem úgy igazán mocskosan, de tele szerelemmel.

– Baszd meg, Helga! – dörmögöm teljes kontrollvesztésben, és belemarok a lepedőbe, mert nem bírok magammal. Kéjesen morgok és sóhajtozom. Hagyom, hogy bármit megtegyen velem. Nem fogok hozzáérni, nem akarom irányítani. Bízom benne, tudom, hogy minden szerelmét nekem adja. – Bele fogok élvezni a szádba, ha nem hagyod abba! – figyelmeztetem a tűréshatárom csúcsán, de őt ez nemhogy leállítaná, tovább ösztönzi. Erősebben szív és gyorsabban mozgatja a fejét. Nekem sem kell több: széthullok, darabokra esek és kiengedem a hangom.

Még a csatalóként vágtázó szívverésem próbálom rendezni, de Helga már mellettem fekszik, és a mellkasomat simogatja.

– Nagyon szeretlek, nagyon. Sosem gondoltam, hogy erre képes vagyok. Vagyis, hogy képes egy férfi olyan közel kerülni hozzám, hogy ezt érezzem vele kapcsolatban. Igazad volt, nem tudlak elengedni. Nem tudlak kitépni magamból, akkor sem, ha ez a kapcsolat emberek életét teszi tönkre. Önző vagyok, de szükségem van rád. Nem tudom, hogy együtt leszünk-e valaha, hogy lesz-e olyan, amikor már nem kell titkolóznunk, amikor majd megjelenhetek veled egy térben, amikor megfoghatom majd a kezed, de szeretném, hogy így legyen. Miniszterelnök leszel – tudom, hogy így lesz –, és ez mindent megbonyolít majd. Azt is tudom, hogy úgy is dönthetsz, a családod fontosabb. Nem haragudnék meg, ha őket választanád. Nagyon összetörnék, de tudom, hogy az lenne az egyetlen helyes döntés. Nem kérem, hogy hagyd el Nórát, azt sem, hogy vallj be neki bármit kettőnkről, vagy hogy soha többé ne feküdj le vele. Én vagyok a szerető, ismerem a jogaimat. Nem esik jól, de elfogadtam, hogy mindig csak második lehetek. Tudom, hogy ezerszer fog megszakadni a szívem a jővőben, de melletted akarok lenni, amíg engedsz maradni – suttogja halkan. Érzékelem a bőrömön, hogy sír. Nekem is kicsordul a könnyem. Alig tértem még magamhoz, ő meg ilyen vallomással bombáz. A lelkem ki akar szakadni a helyéről, és a szívem sincs kész arra, hogy visszaálljon a normális ritmusába.