Elmerülés

Tizenhatodik fejezet | Helga

Hasogat a fejem a melegtől, a valódi munka nélkül eltöltött munkanaptól, az idegesítő, öreg komcsiktól, vagy csak mert túl kevés vizet ittam ma. Mindegy is. Negyed órát kell még kibírnom, aztán hazamehetek.

Féloldalas, boldog-szomorú mosollyal konstatálom Ádám legújabb posztját arról, hogy megtalálta a zsák a foltját, amit ő inkább a vér nem válik vízzé hasonlattal konferált fel.

Fogarasi Helga, az egykor szebb napokat látott, a De Factotól azonnali hatállyal elbocsátott újságírónő több körben próbált hitelteleníteni az utóbbi néhány hétben, amit aztán érdekes módon azonnal felfüggesztett, amint nyilvánosságra hoztam, hogy az édesanyja igen közeli kapcsolatban áll Fenyvesi Gáborral, az EM pártelnökével.

Fogarasi minden erejével tagadta azt az állításomat, hogy Fenyvesi megbízásából kezdett lejárató kampányba ellenem, azonban most egyértelműen beigazolódott, hogy ebben az esetben is hazudott.

Ahogyan a lenti képeken látni lehet, napok óta be- és kijárkál az EM pártközpontjából. Milyen oka lehet erre, ha nem az, hogy valóban Fenyvesinek dolgozik?

Várom Fogarasi Helga válaszát, akár a ferencvárosi ingatlanomban, személyes találkozás keretében, egy csésze tea mellett.

Tudom, hogy lefotóztak. Béla volt, az én beleegyezésemmel. Azt hiszem, egyébként is követ még néha, pedig állandó kapcsolatban állok Ádámmal, Marcival meg főleg. Lévén, hogy mostanra szinte nála lakom, semmi szükségem nincs plusz felügyeletre. Azért gyakran meglátogatom Gergőt is néhány órára, és párszor otthon alszom, de nagyobb részt Marcival vagyok.

Két hét telt el azóta, hogy összeveszett miattam Adéllal. Azóta sem felhőtlen a kapcsolatuk, és sokkal kevesebbet beszélünk velük, mint régebben, de mondhatni, hogy Adél leállt a gyanúsítgatásommal, és már nem ellenőrizget minket folyton. Azt azért megkérdezte, hogy szeretnénk-e velük nyaralni, de Marci ezt visszautasította. Azt mondta, majd kettesben fogunk vakációzni, mert azt szeretné, hogy az első közös ilyen élményünk valóban csak a kettőnké legyen. Persze, valószínűleg végül sehová sem fogunk menni, főleg kettesben, de így legalább egy időre üresbe tehette az anyját. 

– Az az átkozott..! – dörmögi Fenyvesi ideges hangon, és be is ront a közös munkatérbe, egyenesen elém. – Az a kis nyikhaj!

– Megnyugodnál? – kérdezem éllel a hangomban. Alig mondott bármit, de már most felbosszantott. Pedig pontosan tudom, hogy min húzta fel magát, a kis nyikhajból mindent kitaláltam. – Nincs gond, láttam Ádám posztját. Várható volt, hogy elő fog ezzel állni, te is tudtad, hogy nem titkolhatsz engem a végtelenségig. Ne húzd fel magad, Gábor. Igyál egy pohár vizet, és tegyünk úgy, mintha semmi sem történt volna. Mert tényleg nem történt semmi. Ha velem van elfoglalva, az azt jelenti, hogy nincs jobb dolga – felelem higgadtan. Az kéne, hogy agyvérzést kapjon itt nekem ez a szerencsétlen.

Egyre biztosabb vagyok abban, hogy anyámmal több van köztük, mint barátság. Ahogy viselkedik velem, ahogy hozzám szól. Mintha vigyázni akarna rám, mintha azt képzelné, hogy a lánya vagyok. Ettől pedig kétségtelenül elkap a hányinger, ahányszor csak ránézek, de tartom magam, és egyedül a célom lebeg a szemem előtt.

– Jól van, Helgácska, de örülnék, ha nem mászkálnál egyedül. Nem tetszik, hogy követnek téged – morogja.

– Nincs mit titkolnom előlük, nyugodtan követhetnek. Kárt tenni úgysem fognak bennem. Legfeljebb azt nézhetik még meg, hogy mit veszek a boltban. Ne aggódj miattam, jó? – mosolygok rá kedvesen, bár én belül úgy érzem, valójában vicsorgok.