Elmerülés

Tizennegyedik fejezet | Helga

Nehéz fejjel, másnaposan ébredtem. Fájt kinyitni a szemem, és égette a gyomorsav a torkom. Most sem vagyok egészen jól, fáj a halántékom, de félóra múlva találkozom Fenyvesivel, ezért össze kell kapnom magam, még akkor is, ha legszívesebben ki sem szálltam volna ma az ágyból.

Marcinál aludtam, mert képtelen voltam Ádám mellett maradni tegnap délután. Ma már kicsit megnyugodott a lelkem, de nem cselekednék máshogyan. Nem tudtam volna elviselni az érintését azzal a tudattal, hogy másik nőt is érintett már aznap. Belém szerelmes, tudom, és arra is számítottam, hogy lesz köztük Nórával fizikai kapcsolat, ha kibékülnek, de attól még fájt a tudat, hogy nemcsak én vagyok neki.

Ádám azt kérte, ne mondjam el neki, ha esetleg megcsókolnám Marcit, és kimondatlanul ugyan, de én is arra kértem, ne számoljon be nekem arról, ha lefekszik a feleségével. Hát, nem is szólt róla, de szükség sem volt rá. A szemén is láttam a bűntudatot, nemcsak a női parfüm illatát éreztem az ingjén és a bőrén.

– Jobban érzed magad? – kérdezi Marci, és végigsimít a hátamon, ahogy elmegy mögöttem, hogy a kimaradt ételeket visszategye a hűtőbe.

Reggelivel várt, pedig láttam rajta, hogy őt is súlyos macskajaj kínozza. Este rendesen a pohár fenekére néztünk mindketten. Tudom, csak oldani akarta bennem a fájdalmat és a féltékenységet, és ezért én végtelen hálát érzek. Kérnem sem kellett, azonnal befogadott magához, és barátként gondoskodott rólam, pedig csak három napja ismerjük egymást.

Mint kiderült, mellette bújkálnom sem kell, ugyanis a szomszédainak esélye sincs, hogy meglássanak, amikor kiszállok vagy beszállok az autójába.

Felkészült újságírónak tartom magam, de arról fogalmam sem volt, hogy Marci egy igen tehetős család sarja, olyan tehetősöké, akik megengedhetik maguknak, hogy Svábhegyen éljenek, elzárva a külvilágtól.

Hazugság volna azt állítanom, hogy nem feszengtem először attól a nyilvánvalóan eltúlzott luxustól, ami elém tárult, amikor Marci behajtott a kocsifeljáróra. Egyedül az oldotta a kisebbségi érzésemet, hogy azért annyira sikerült már megismernem őt, hogy tudjam, egyáltalán nem anyagias és felszínes ember.

A második sokk akkor ért, amikor este véletlenül összefutottam az édesanyjával. Említette, hogy közös a ház a szüleivel; ők élnek a földszinten, ő pedig az emeleten, de az teljesen kiment a fejemből, hogy így esélyem lehet találkozni velük. Annyira hangszigetelt a ház, hogy észre sem vettem, amikor hazajöttek, így elhittem, hogy csak mi ketten vagyunk itthon.

Egy döbbent pillanatig csak néztünk egymásra, mert láttam a szemében, hogy felismert, és én is beazonosítottam, hogy ki ő. Nem segített a helyzeten, hogy rajtam csak egy rövid hálóing volt, de szerencsére Marci észrevette a jelenetet, és azonnal a segítségemre sietett.

Elmesélte, hogy ki vagyok én az ő és a párt életében, de azt nagylelkűen kihagyta, hogy Ádám féltékeny szeretőjeként kerültem oda a házukba. Persze, az sem volt jobb, hogy azt mondta, kialakulóban van közöttünk egy kapcsolat, de mint később megtudtam tőle, az édesanyja – Adél, aki megkért, hogy kismenyének valóként tegezzem – nagyon jó kapcsolatban áll Nórával, így azt a képet kellett erősítenünk benne is, hogy valóban egy pár vagyunk.

Borzasztó kellemetlen és szégyenteljes beszélgetésen kellett túlesnünk Adéllal és a férjével, Csabával. Hálóingben. Persze, nem hibáztatom őket, mert Ádám elmondása szerint Marcinak még sosem volt igazi kapcsolata, és még egy nőt sem mutatott be a szüleinek. Tudom, engem sem szándékozott, de elrontottam a tervét.

Ahhoz képest, hogy áruló vagyok – és ezt most már Adél és Csaba is tudja – rendkívül kedvesen fogadtak. Szinte körülrajongtak. Közös nyaralásról beszéltek nekem, meg nagy vacsorákról. Arról, hogy lányukként fognak szeretni engem.