Elmerülés

Tizenharmadik fejezet | Helga

A telefonomon követtem végig a parlamenti közvetítést, mert semmi más dolgom nem volt, és őszintén szólva ezen az isten háta mögötti helyen nem is igen nagyon van az embernek lehetősége bármi értelmeset csinálni. Azt hiszem, azért is hálás lehetek, hogy egyáltalán térerő van.

Amikor a fiúk elmentek, vettem egy húszperces fürdőt a holtág vizében, de nem akartam még nagyobb károkat okozni a bőrömnek, így mielőtt igazán kisüthetett volna a nap, visszajöttem a házba. Már hámlásnak indult az elhalt hám, ami miatt nem vagyok a legszebb látvány, mindenesetre Ádámnak nem vettem el a kedvét magamtól, így ez most nem izgat túlságosan.

Visszavettem a tegnap viselt ruhámat, mert most már bármelyik pillanatban itt lehet értem Marci. Nem mondom, hogy egészen nyugodt vagyok, sőt, nem jó értelemben vett pillangók repdesnek a gyomromban. Nem akarok veszekedni Gergővel, és nem akarom, hogy megromoljon a kapcsolatunk.

Igaza volt Ádámnak, nagy hiba volt azt hazudnom, hogy Marcival alakul köztünk valami, de most sem tudnék jobb magyarázatot adni arra, kivel és hol fürödtem, ami miatt leéghetett a bőröm és behullámosodhatott a hajam. A jelenlegi helyzet is szörnyű, de az igazság kiderülése beláthatatlan károkat okozhatott volna. Remélem, hogy igaza lesz Ádámnak, és ha Gergő látja, hogy Marci jól bánik velem, akkor sikerül konszolidálni a kapcsolatunkat.

Meghallom Marci kocsijának a hangját, ezért nagy sóhajjal magamhoz veszem a táskámat, hogy indulásra kész legyek.

– Szia – kukucskál be mosolyogva az ajtón. – Mehetünk?

– Igen – bólintok, és megyek is felé. Bezárom az ajtót, a kulcsot pedig az ereszcsatornába rejtem. Ádám megkért, hogy mindig ez legyen a kulcs rejtekhelye, így bármikor be tudunk jutni, akkor is, ha a másik épp nincs itt.

Beülök Marci mellé az autójába, ő pedig megfontoltan indul vissza a város felé.

– Jól vagy? – kérdezi.

– Kicsit félek, de jó, hogy itt vagy. Egyedül biztosan sokkal nehezebb lett volna. Köszönöm, belementél ebbe az őrültségbe. Ádám mondta, hogy pontosan annyira nem veted meg a rendhagyóságot, mint mi, de ez azért mégsem ennyire egyértelmű – mosolygok rá szégyenlősen.

– Egyszer élünk, Helga. Különben is, ki nem hagynám, hogy idegesíthessem Ádámot. Sosem láttam még féltékenynek, el sem tudod képzelni, mennyire szórakoztat, hogy most igen. Pár napja megemlítettem neki, hogy bemutathatna téged nekem, és akkor már láttam, hogy valami nagyon megváltozott benne. Mondtam neki, hogy ne szeressen beléd, de akkor már késő volt. Olyan szerelmes, mint egy kamasz, ódákat zeng rólad, és csillog a szeme, amikor szóba kerülsz. Nórit sosem szerette így. Szeretném, hogy boldog legyen, ő nekem olyan, mintha a testvérem lenne, ezért természetes, hogy bevállalok érte hülyeségeket. Sőt, ez nem is csak róla szól, a pártról is, arról, hogy meg tudjuk-e nyerni a választást. Én vagyok a pártigazgató és a parlamenti frakcióvezető, éppen ezért nekem is kötelességem ugyanolyan kockázatokat vállalni, mint Ádámnak. És ha ennek része az, hogy veled vagyok és azt játszom, hogy a szerelmed vagyok, az nem munka, csak szórakozás – magyarázza.

Marci jó ember, ebben biztos vagyok. Ezt már onnan is sejtettem, hogy Ádám legjobb barátja, de az összes megszólalása is ezt támasztja alá. Az utóbbi két napban megfordult a fejemben, hogy mi történt volna, ha tőle kérek segítséget, és nem Nórán keresztül Ádámtól. Őszintén szólva nem is gondoltam Marcira. Mintha egy láthatatlan erő végig Ádám felé húzott volna. Sőt, azt is gondolom, hogy ha Marcit környékezem meg, és általa ismerem meg Ádámot, akkor sem alakult volna máshogyan semmi. Olyan erős, öröktől fogva valónak tűnik a kapcsolódásunk, hogy mindegy, mikor és hol találkoztunk volna, biztos, hogy egymásba szeretünk.