Elmerülés

Tizennyolcadik fejezet | Helga

A fiúk nem szívbajosak. Persze, hivatásos politikusként, országvezető aspiránsként nem is lehetnek azok. Nekem azért ver a szívem rendesen. Izgatottság és idegesség van bennem. Egyrészt semmit sem szeretnék elrontani, másrészt félek attól, mi minden derülhet ki a következő percekben.

Tizenegy nap telt el azóta, hogy Marci megszervezett Ádámnak és nekem egy nagyon forró randiéjszakát. Azóta a szerelmem is visszatért a maga országjárásáról, de mi ketten nem tudtunk találkozni. Már borzasztóan hiányzik, fizikai fájdalmat okoz a hiánya, de ha minden jól megy, ma újra látom őt, és talán kissé pótolhatjuk az egymás nélkül töltött időt is.

Marci megváltoztatta a tervét. Azt találta ki, hogy ő nem fog helyben megjelenni sehol, hanem online találkákat folytat majd a párt tagjaival. Az üzeneteit így is át tudta adni, cserébe megspórolt egy csomó időt, amit a közös feladatainkra tudtunk és tudunk szánni.

Egyre szorosabb a kapcsolatunk, pedig azt hittem, már elértük a csúcspontot. Minden nap órákat beszélgetünk, együtt főzünk, együtt takarítunk, szívjuk egymás vérét, éjszaka meg összebújva alszunk. Néha szenvedünk attól, amit sosem mondunk ki: Olyan könnyű lenne együtt.

Gergővel nem beszéltem azóta, semmit sem tudok róla. Ádám szerint nem költözött ki a terézvárosi albérletből, de ez nem érdekel. Köztünk van a Duna, én pedig egyedül soha nem teszem át a lábam Pestre. Nem keresett, és nyilvánvaló módon én sem vagyok kíváncsi rá. Egyetlen üzenetet írtam Sárinak, hogy szeretnék vele találkozni, mert fontos dolgot kell mondanom neki, de ő csak annyit válaszolt, hogy Gergő szakított vele, feltételezései szerint miattam. Meghagytam őt ebben a hitben, hiszen valószínűleg tényleg én voltam az ok. Mivel már nincsenek együtt, így Sárinak sem kell tudnia Gergő sötét tettéről. Nem szép dolog, de kissé megkönnyebbültem, hogy Sári nem része az életében. Kedves, tiszta szívű lánynak tűnt, semmiképpen sem szerettem volna, hogy bármi olyasmit kelljen átélnie, mint nekem.

MOST – csak ennyit írt Marci üzenetben, de én pontosan tudom, hogy ez mit jelent.

Eddig is munkavégzést tettettem, és ezután sem csinálok mást, de kapkodó, remegő ujjakkal frissítek rá a De Facto honlapjára. Ezúttal tényleg ott van, amire egész nap vártam.

Kiderült, hogy miután Ádám azon a bizonyos napon megérkezett hozzám Krisztinavárosba, Bélát hazaküldte, de egyúttal megkérte arra is, hogy szaglásszon tovább anyám után, és ezúttal arra koncentráljon, találkozik-e még Fenyvesivel, és ha igen, hová mennek együtt, és mit csinálnak.

Nem kellett hozzá sok idő, hogy bebizonyosodjon, amit sejtettünk: anyámat gyengéd érzelmek fűzik az egykori miniszterelnökhöz, a jelenlegi főnökömhöz.

Elmentem hányni, amikor Marci először megmutatta a képeket, amiket Béla készített róluk Egerben. Mint a tizenhat évesek, úgy csókolóztak a házunk előtt, ahol felnőttem.

Marci összefogta a hajam, aztán átölelt, és hagyta, hogy kisírjam magam a vállán. Nem gondoltam, hogy ennyire megvisel majd, ha kézzel fogható bizonyítékom is lesz arról, hogy valóban együtt vannak, mégis összetört. Haragudtam anyámra, haragudtam Gáborra, haragudtam a sorsra, a világra. De tudtam, hogy itt a pillanat, amikor eltüntethetem Fenyvesi Gábort a politika sakktáblájáról. Sajnálom az anyámat, mert azt hiszem, tényleg szereti őt, de talán sokkal igazabb kapcsolatuk lehet majd, ha magánemberként folytatják tovább az életüket. Bár azt is sejtem, hogy talán sosem bocsát meg nekem azért, amit ma teszek.

Felmerülhet a kérdés, hogyan kerülhettek a Béla által készített képek most az újságírókhoz. Erre egyszerű a válasz, Marci intézte el. Pontosabban Vadász Lívia, az MJP sajtósa. Minden pártnak fontos, hogy legyenek jó sajtókapcsolatai, Lívia pedig ebben nagyon profi. Újságíró volt, mielőtt leszerződött a megfiatalodott MJP-hez, de az idők folyamán gondosan ápolgatta a régről meglévő barátságait. Nyilvánvalóan az sem véletlen, hogy a De Factohoz került elsőként a hűtlen pártelnökről szóló bizonyíték. Van valami pikantériája annak, hogy az ex-munkavállalójuk anyja és az ő jelenlegi munkáltatójának kapcsolatáról rántják le a leplet. Nincs kétségem, bosszúnak is szánták ezt a lépést, de arról fogalmuk sincs, hogy valójában én mozgatom a marionettbábun a cérnákat.