Elmerülés

Negyedik fejezet | Helga

Kilenc nap telt el azóta, hogy Ádám először elvitt a vadászházba. Azóta négyszer jártam még ott. Nem állítom, hogy megszoktam azt a komor helyet és azt a sok értelmetlen halált.

Tudom, van olyan, hogy meg kell akadályozni egyes fajok túlszaporodását, ezért bizonyos számú egyedet kilőnek, de az egyértelmű erőfitogtatás és farokhossz-növelés ezen formája legkevésbé sem az én stílusom. Mint kiderült, az Ádámé sem, de az édesanyja nem engedi neki, hogy megszabaduljon az apja által ejtett állatok maradványaitól.

Az én anyám is megőrzött mindent, ami az apámra emlékezteti. 

Egyszer találkoztunk azóta, hogy Ádámtól megtudtam, mai napig erősen kötődik a volt miniszterelnökhöz, akinek apám is dolgozott. Minden erőmet össze kellett szednem ahhoz, hogy ne szóljak erről egy szót se, de volt más, amivel anyám idegesíthetett, így ezt el tudtam nyomni magamban. 

Mindent tudni akart arról, hogy miért költözöm Budapestre, és főleg, miért ilyen hirtelen. Ez mondjuk tényleg jó kérdés. 

Gergőnek sem mondtam el, milyen feladatot szánt nekem Ádám. Arról is hallgattam, hogy tőle kaptuk az albérletet, ahová beköltöztünk. Nem a régi még a kapcsolatunk, és azt hiszem, ez egy ideig így is fog maradni. Nem szoktunk egymás előtt titkolózni, de most tudja, hogy nem mondok el neki mindent. Ettől pedig még több kétség van benne. 

Meglepett Ádám kérése, de őt sokkal jobban meglepte, hogy nem mondtam nemet neki. Tudom, azt kellett volna, de komolyan beszéltem, amikor úgy nyilatkoztam, hogy nagyon sok mindent hajlandó lennék megtenni érte. Pontosabban nemcsak érte, hanem a pártja győzelméért is. 

Boldoggá tette, hogy maradtam, és engem is jókedvre derített a bizakodása. Láttam, hogy a hűségem benne is sokkal erősebb köteléket fűzött felém. Pedig addig is épp elég ragaszkodó volt. Azért jól esik, hogy aggódik miattam, fontos nekem a támogatása, mert tényleg csak ő maradt, akiben teljességgel bízhatok, és akivel mindent megoszthatok.

Egyre jobban összecsiszolódunk. Persze, még mindig belekötünk egymásba minden második mondatunkban, de már nem célunk marni egymást minden szavunkkal. Igyekszünk konstruktív módon együttműködni és dolgozni, de titkok nem könnyítik meg a dolgunkat.

Gergő persze tudja, hogy sok időt töltök Ádámmal. Home office-ban dolgozik, ezért érzékeli, ha elmegyek itthonról, az ablakból pedig mindig látja, ha Ádám autójába szállok be. Mivel nekem nincs jogsim és a BKV sem igen közlekedik a határban, így a pártelnök úr szolgálatára kell bíznom magam, ahányszor csak találkozni szeretne velem. Akadályozza az eredményességünket, hogy Ádám minden kollégája, képviselőtársa, de még a felesége előtt is titkolja azt, hogy együtt dolgozunk, és nekem sem egyszerű lavírozni a szerkesztőség, Nóra, Gergő és Ádám között. 

Nyolctól négyig általában itthonról dolgozom a cikkeimen, öt körül pedig átmegyek Ádámékhoz, hogy fenntartsam a látszatát annak Nóra előtt, hogy lesz a könyvéből valami. Ádám ötlete ugyanis elkaszálta azt. Rendkívül kínos és feszélyező számomra, hogy ennek ellenére folyamatosan készítem az interjúkat Nórával, aki lelkesen és felszabadultan mesél a gyermekkoráról, az iskolákról, az Ádámmal való megismerkedéséről.

Néha azért elgondolkodom, hogy valóban ismeri-e a férjét…

Ádám akkor úgy tesz, mintha otthon sem lenne, behúzódik dolgozni vagy játszani Rebussal, és szinte sosem dugja elő a képét. Tudja, hogy szemmel verném. Ahányszor csak találkozunk, elmondom neki, hogy ezt nem csinálhatja tovább sem velem, sem a feleségével, de mindig időt kér. Úgyhogy úgy döntöttem kijátszom őt, és a tegnapelőtti látogatásom alkalmával szívélyes meghívást intéztem Nóra felé a házavató bulinkba. Egyáltalán nem terveztem semmiféle ünneplést, de szeretném, ha látná Ádám, hogy nem vicceltem, amikor azt mondtam, ezután nem csak ő fog feltételeket szabni. Ha elvárja tőlem, hogy mindent úgy tegyek meg, ahogyan azt ő szeretné, akkor én is elvárom, hogy minél inkább megkönnyítse a dolgom.