Elmerülés

Huszonharmadik fejezet | Ádám

Helga úgy döntött, szeretne elköltözni Marcitól. Ez az információ bennem vegyes érzésekként pang, de maximálisan elfogadom a döntését. Örülök, hogy ezután kevesebb időt tölt vele, ugyanakkor nyugtalanít, hogy nem lesz mellette senki, aki megvédje, ha baj van. Úgy hiszem, non-stop felügyeletet kell kérnem Bélától. Lehet, hogy ez nem fog tetszeni Helgának, de nem érdekel. Neki is be kell látnia, hogy nincs biztonságban. Nemcsak Gergő miatt, hanem azért sem, mert bárki követheti őt, legyen az újságíró vagy egy kormánybérenc. Ha Béla a nyomában lesz, az ilyen veszélyeket is ki tudja majd szúrni. Ahogy durvul a kampány, úgy válik egyre inkább potenciális pokolgéppé a kapcsolatunk is.

– Keresek neked egy lakást Újlipótvárosban. Szeretném, ha minél közelebb lennél hozzám. Talán nem a mi utcánkban, de eggyel arrébb tökéletes lenne neked – mondom Helgának, amikor alapos körültekintés után beülünk a Volvómba.

– Egy kicsit irányításmániás vagy, Pártelnök Úr – feleli gúnyos mosollyal, de egyből megcsókol, és legalább harminc másodpercig el sem engedjük egymás ajkát. – Nagyon szeretlek, Ádám – suttogja, és a vállamra hajtja a fejét, míg átöleli a karom. – Nem tudom szavakkal kifejezni, hogy mennyi mindent érzek irántad. Nem érdemlem meg, hogy ilyen kedves és törődő légy velem, de igyekszem mindent visszaadni neked, és nagyon széppé tenni az életedet.

– Gyönyörűvé teszed az életem, emiatt nem kell aggódnod, Kicsim – puszilom meg gyengéden a homlokát. – Ne haragudj rám, amiért olyan kemény voltam Marcival a telefonban, és most ott bent is. Nem akartalak megijeszteni vagy rossz érzést kelteni benned. Olyan szörnyű ez a nap, pedig szerettem volna csodálatossá tenni számodra – motyogom halkan.

Komolyan gondolom a szavaimat. Valószínűleg tényleg túlreagáltam Marci tettét. Ismerik bent az irodában, ezért biztosan azt hiszik, hogy ha van is barátnője, az nem lehet komoly kapcsolat. Volt ma egy nagy visszhang körülötte, de holnapra elfelejtik, mert találnak valami más témát, amin csámcsoghatnak. Majd legfeljebb ráveszem Marcit, hogy azt mondja, szakítottak, és ezzel a problémának is vége lesz. Nem kellett volna haragudnom rá, de az elmúlt napok eseményei nagyon érzékennyé tették az idegeimet, és megviselt a tudat, hogy Helga iránta is táplál érzéseket. Ezt még mindenféleképp fel kell dolgoznom.

– Sejtettem, hogy van valami más baj is – mondja Helga csalódottan, és elhúzódik tőlem, hogy a szemembe nézhessen. – Beszélsz róla nekem?

– Igen, de közben induljunk el – felelem, és indítom is az autót, mert úgy érzem, sikerül majd kicsit megnyugodnom, ha végre ott leszünk a rejtekhelyünkön. – Nóri nem bír magával. Felhívta Verust, hogy számonkérje, ő-e a szeretőm, majd miután ő ezt kikérte magának, bement a pártközpontba a HR-eshez, és követelte, hogy adjon át neki egy listát a kolléganőimről – magyarázom gondterhesen.

– Jézusom, ez a nő egy elmebeteg! – nyög fel Helga. – Mármint tudom, hogy ő a feleséged, és szereted, de azért ez mégiscsak elég meredek. Elhiszem, hogy borzasztóan érzi most magát, valószínűleg én is a falat kaparnám a fájdalomtól, ha elveszítenélek, de ez a féltékenység nem normális. Veszélyessé vette őt a válás gondolata, Ádám. Nóri nagyon okos, és ebből adódóan nagyon kegyetlen is tud lenni, bájos arc ide vagy oda.

– Tudom – ismerem el. – Ugyanakkor én most azt érzem, nem akar nekem rosszat. Sokkal jobban el van foglalva a saját szívfájdalmával. Bár az kétségtelen, hogy ha meggondolatlan dolgokat cselekszik, az az én számomra is negatív következményekkel járhat. Egy biztos: nem ment be dolgozni, és délre félrészegre itta magát. Talán mostanra már alszik, nem tudom. Őszintén szólva nem is szeretnék rá gondolni, amikor melletted vagyok. Ma van a születésnapod, szeretném, ha jó értelemben maradna emlékezetes számodra a huszonharmadik. És hé, feltűnt, hogy már csak tizenegy év van közöttünk? Nem te öregszel, én fiatalodom hozzád.