Elmerülés

Tizenhetedik fejezet | Ádám

Fárasztó volt a mai nap, megyéről megyére nehezebb lesz, de látom a célt, és ez tartja bennem az erőt. Nem is beszélve az emberek szeretetéről, és a csillogó szemű nagymamákról, akik megszorítják a kezemet, és arra kérnek, hogy nyerjem meg a választást, mert azt szeretnék, ha mellettük nőnének fel az unokáik.

Ez hatalmas felelősség, talán a politikacsinálás összes mozzanata közül a legnehezebben feldolgozható rész. A hazugságok, a kegyetlenkedések, a politikai csatározások, a keresztbe tevés és a hatalomfüggőség mind-mind megviselik az embert, de azzal talán sosem tudnék elszámolni magamban, ha cserben hagynám azokat, akik bíznak bennem és abban, hogy egy élhető országot teremtek a gyerekeiknek és az unokáiknak. Ez az érzet szokott megerősíteni abban, hogy még nem korcsosult el végleg a lelkem a hatalomhajkurászás útvesztőiben.

Este kilenc múlt, mostanra sikerült mindenkitől elköszönnöm, és a stábom tagjai is visszaindultak a fővárosba, mert holnap Pest megye a soros, de én még maradtam, és most Esztergom felé tartok, mert Marci kitalált valamit, amit meglepetésnek nevezett, és megígérte, hogy tetszeni fog. Van sejtésem arról, hogy mi, vagyis inkább, hogy ki lesz a meglepetés, és emiatt nagyon izgatott vagyok.

Beszéltünk ma kétszer is telefonon, de személyesen találkozni ezerszer jobb lesz. Tudom, hogy még mindig zaklatott a lelke, de azt mondta, hogy Marci nagyon sokat segített neki. Egész nap vele volt, és végig arra törekedett, hogy mosolyt csaljon az arcára. Mint kiderült, neki dupla meglepetéssel készült. Az esztergomi éjszakánk előtt elvitte őt a Szeged közelében lévő lovardájukba, és órákig ott bandáztak.

Adélnak és Csabának nagy szenvedélyt jelent mindenféle lovassport, így Marci számára is természetes volt, hogy kicsi korától kezdve tanult lovagolni. Tíz-tizenkét éve vették a tanyát, amelyen összesen kilenc saját és tizenöt bértartásban lévő ló él. Van saját oktatópályájuk, lovasedzőik és minden olyasmi, ami egy igazi lovardába kell.

Amikor Marci reggel megérkezett a krisztinavárosi lakásához, váltottunk néhány szót. Elmondtam mindazt, amit Helgától megtudtam a tegnapi borzalmas eseményekről, megkértem Marcit, hogy vegyen neki új ruhákat, mert a tegnap viselttől, amint lehetett, megszabadultam. Ezután ő engedélyt kért rá, hogy elvihesse Helgát a lovardájukba. Szerinte az állatok nagyon sok szeretetet tudnak adni, Helgának pedig arra most nagy szüksége van. Nem tudtam ez ellen felhozni semmiféle ellenérvet, így elengedtem vele, és csak annyit kértem, hogy nagyon vigyázzon rá.

Egy csomó képet kaptam Marcitól, amin Helga a lovakat ölelgeti és puszilgatja, sőt, egyre fel is ült, és ügetett néhány percet, de a sérült térde és combja miatt fájdalmai voltak, így hamar le kellett szállnia. Azt hiszem, ennek ellenére nagyon jól érezte magát, és feltöltődött a szíve színtiszta boldogsággal.

Néhány órája egy apartman címét kaptam meg Marcitól, azt írta, hogy az egyik tagunk családjáé, és szívesen odaadta neki. Csak annyit kellett mondania, hogy a barátnőjét szeretné meglepni egy rövidke kiruccanással.

Nem feltétlenül örülnék neki, ha körbe járna a hír párton belül, hogy Marcinak barátnője van, de tudom, hogy jól fogja kezelni, és különben sincs miért haragudnom rá, hiszen nekem szervezte le ezt a titkos randevút.

Leállok a Duna-parti ingatlan mellé az út szélén, és benyitok a kiskapun. A ház mögül hallok hangokat, így arra megyek, és ekkor meglátom Helgát és Marcit, akik a grillsütő körül tevékenykednek. Isteni illat árad a fűszeres húsokból.

– Úristen, hát itt vagy! – kiáltja Helga, és felém szalad, hogy a nyakamba ugorjon. Fürdőruha van rajta, de egy nagyon konzervatív fazon, amely egészében takarja a hasát és fenekét is. Ahogy átölel, engem is összevizez a nedves tankini, de eszemben sincs megróni miatta. A legfontosabb, hogy itt van, és közel érzem magamhoz.