Elmerülés

Huszonkettedik fejezet | Helga

– Mit gondolsz, jó leszek így? – kérdezem izgatottan Marcitól, amikor kilépek a fürdőszobából.

Nagyjából harminc perce hívott Ádám, hogy szeretne értem jönni. Reménykedtem benne, hogy ez fog történni a ma délutáni kisebb vitánk után, de azért megvolt rá az esély, hogy semmi ilyen nem fog összejönni.

Öt napig távol volt, Nóri pedig nemrég ment haza a munkából, így azt hittem, az estét együtt töltik, de megmelengeti a szívem a tudat, hogy kimentette magát. Velem akar lenni, mert szeret, és elmondása szerint elengedte a félelmeit.

Azt hittem, alaptalanok ezek, de aztán volt egy kis időm magamba szállni, és megértettem, hogy az ő szemszögéből nagyon is valósak. Ahogy Marcival egymáshoz érünk, az már tényleg nem színjáték – legfeljebb szívjáték. Teljesen észrevétlenül fonódtunk egymáshoz egyre szorosabban, de egy csomó minden elterelte a gondolataimat, így ezt képtelen voltam meglátni. Természetesnek tűnt, hogy mindig velem van, hogy mindig átölel, megfogja a kezem, mellettem alszik, együtt dolgozunk, főzünk egymásnak. Az Ádám iránt érzett hatalmas szerelmem azonban elnyomta a felismerést, hogy amit Marcival csinálunk, az már túlmegy a barátság határain. És ha én ezt érzem, ő…

– Ádámot nem fogja érdekelni, hogy mi van rajtad – feleli, de felnéz rám a laptopja képernyőjéről. – Különben csodaszép vagy. Jól áll neked a lila, gyönyörű tőle a bőröd – mosolyog rám halványan.

Én is elhúzom a számat, és közelebb megyek hozzá, leülök a kanapéra.

– Sajnálom, Marci – suttogom, és magamhoz veszem a meleg tenyerét, hogy belecsúsztassam az ujjaimat.

– Mit? – kérdezi gyengéden, és átteszi a laptopot a dohányzóasztalra, hogy érzékeltesse, csak rám figyel.

– Ezt az egészet, hogy ennek így kell lennie. Óriási ajándék egy nőnek olyan férfit kapni, amilyen te és Ádám vagytok, de az kegyetlen dolog, amikor kettő is van belőletek. Soha nem akarnálak megbántani, és a szívem beleszakad, hogy választanom kell köztetek. Tudom, hogy megbeszéltük ezt, és tudom, hogy mit mondtál, Marci, de… – Elhallgatok, nem tudok mit mondani. Azt sem hittem, hogy egyszer szerelmes lehetek, de azt, hogy egyszerre két férfit fogok szeretni, két egészen különböző módon…

Ádám a lángoló, mindent elsöprő szerelem, a vad erotika, a bujaság, a vágy, a legmélyebb fájdalom, a szívet széttépő boldogság. Marci a nyugalom, a kiszámíthatóság, a türelem, a játékosság, a nevetés, a színtiszta szeretet, a gondoskodás, a tartós, melegen tartó parázs.

– Semmit sem kell megmagyaráznod, Helga – rázza meg a fejét. – Hiszen ahogyan te is mondtad, megbeszéltük. Ádámot választottad, mert ő a nagy szerelmed. Én is így tettem volna, nincs miért bocsánatot kérned. Őszintén remélem, hogy sikerülni fog nektek, és nem emészt fel titeket a szerelmetek lángja.

– Ha mégis így lenne, kapard majd össze a hamvaimat, és tegyél fel a polcodra. Szeretnék olyannál maradni, akinek tényleg fontos voltam – gúnyolódom, de őszintébbek a szavaim, mint inkább humorosak. Ki is csurran a szememből a könnyem.

– Hé, nincs semmi baj. Itt vagyok, Helga, mindig melletted maradok, akármi is történik majd veletek – motyogja, és megragadja a derekam, hogy magához húzzon, és szorosan átöleljen. – Figyelj csak – fogja meg gyengéden az arcom –, nem szeretném, ha rosszul éreznéd magad bármi miatt. Nem alszom veled, ha nem szeretnéd, kicuccolok ide a kanapéra, vagy amit csak szeretnél. Azt fogom tenni, ami neked a legjobb.

– És veled mi lesz? – kérdezem szipogva. A szívem szakad bele a szomorúságába, és abba a kristálytiszta tekintetbe, amivel rám néz. Nem érdemli meg, hogy összetörjem a szívét. Ő a legkedvesebb, legédesebb férfi, akit ismerek, az utolsó, akit szeretnék megbántani ezen a világon.