Ballada: A beteljesülés alkonya/ Befejezett/

¥ II. éj: Vàratlan események ¥

-Grace?! Hát végre visszajöttél hozzám!- hallatszódott a fejemben egy bársonyos hang.

A kábulatomat felvàltotta egy kűlönős érzés Ian iránt, amit nem tudok megmagyaràzni egyáltalán. Mèg akkor se , ha erősen próbálnék ràkoncentrálni. Valami akadàlyt képez az elmémben.
Mintha ismerném, de az emlékeimet valami lefedné titkosan. Èn meg botorkálva kersem a kulcsot, ami ezt a " zárt" nyitja.
Olyan rossz; mikor tudod; hogy valami ott van, de nem vagy képes ràemlékezni. Velem is ez van... Idegesìtő.

Mintha kettőnk között valami làthatatlan kötelék lett volna; ami nem engedte,hogy a szemkontaktusunk megszakadjon. Csak néztük , és mosolyogtunk egymàsra, mintha màr régóta tartó távollétünk utàn ismét találkozunk egy csoda folytán.
Amit akkor éreztem nem lehet szavakba önteni. Boldog voltam- e? Naná! Règ nem töltötte ki ennyire nagy boldogsághormon azt az űrt, amit Jackob okozott, no meg Apuék a tànc elvesztèse miatt.
Azt hiszem megtudnám szokni ezt az állapotot.

- Ian! Akkor tedd a feladatod!- szólt rà kedvesen az igazgatónő, akinek a nevéről még mindig nem esett szó.

- Persze, persze.- tèrt vissza a valóságba, ami kissé vicessè tette, amin csak kuncogtam.- Gyere velem!- nyújtotta a kezét kézsègesen.

Elmosolyodtam a dolgon, és èpp adtam volna a kezem, mikor visszaràntott valaki. Az a valaki, pedig nem màs volt, mint az én dràga, egyetlen Anyukám.

- Szó se lehet róla!- süvítette Anyu.- Mellettünk marad.

- Akkor... kövessenek!- húzta el a száját Ian. Azért kètszer hátrapillantott, hogy egyben vagyok- e, vagy ott téblábolok- e a környèken.... Vagy csak ez a kérdés sor az én agyszüleményemben történt meg...

- Ian a legbecsületesebb, legudvariasabb tanulónk az egész Akadémiàn. Nincs okuk félteni a lànyukat. Jó kezekben van.- nyugtatgatta a nő Anyut.

- Jobb félni, mint megijedni.- vont vállat, amin csak mindannyian a szemünket tudtuk forgatni.

Az egész út alatt Anyu a sarkamban lihegett, miközben Apu mély "eszmecserèket" folytatott a nővel. Jah... eszmecsere. Tudod kit etess ezzel a dumával be?! A jó èdes Mamukàdat. Talàn ő beveszi.
Èn nem.
Ràadásul, Loretta pasizott nagyban. Ian körül téblábolt, mint valami rossz kislány, amit senki nem fog észrevenni... Hàt, nem. Idegesített, mint az vàrható volt. Ezért egy eszköz folyamodtam, ami Anyu nèvre hallgat.

- Anyu!- kezdtem el a kis "akciómat."

- Hm?

-Ameddig te az én véremet.szìvod folyamatosan, megsúgom, hogy Loretta pasizik ezerrel, ami úgy làtom nem zavar. Csakúgy megjegyzem, hogy nem csak rajtam kell élősködni, ha félteted a lànyaidat.- mosolyogtam rà àrtatlanul.

- Micsoda??- hitetlenkedett meg se hallva a sértésem.

- Nézd! Ott!- mutattam az előttünk mèly diskorzust folytató " párra" ,akinek az egyik tagja már a srác zakójàt fogta a kezében, mint valami ègi ajàndék.

- Loretta?!!!!!- viharzott el mellőlem Anyu dühősen. Bingó!!!- Mit művelsz??

Ha bárki fèltèkeny a saját testvére "szerencséjére", akkor ezt tudom ajánlani neki, persze ha idősebb vagy, mert csak akkor vannak kiváltságaid az életben. Fogadd el! Jó tanàcs!

Azonnal közbe is avatkozott Anyu, mint vàrtam. Vicces volt, mint mindig; ha  belekeveredik valamibe. Persze, utána kaptam a szúróspillantást Retitől. Nem nagyon foglalkoztam vele, mert lefoglalt az a különős èpület, ami olyan ijesztően festett a nappali napfényben. Megmagyarázhatatlan okokból vonzott egy fajta dolog ehhez az intèzményhez. Valahonnan érzem, hogy ez nem is annyira szörnyű; mint tűnik.

- Làtom a másik tagozatot szemléled.- ràzott fel egy mèly hang a hàtam mögül, amitől persze összerezzentem.

- Igen... Van benne valami különleges; és valahogy úgy érzem köt ide valami. Csak azt nem tudom mi. - mosolyogtam rá.

- Van ötleted mi az? - csillant meg a szeme.

- Nincs.. De úgy érzem, hogy hamarosan rá fogok jönni. Mert ami érdekel..

- azt mindig kideríted bàrmiáron. Mèg akkor is, ha veszélyt okozol.- villantott rám egy meggyőző mosolyt.

- Mintha ismernél..- lepődtem meg.

- Talán igen, talán nem.- ködösített.

- Főismèrved a titokzatossàg?- nevettem halkan.

- Egyeseknek igen; de vannak kivètelek, akiknek kibontakozom.

- Ès ki az a személy?- érdeklődtem.

- Nem is sejted milyen közel van hozzám az a különleges személy.- mosolygott rám; amitől önkéntelenül is megjelentek a hasamban a pillangók.

- Akkor... Kiderítem.

- Rendben.- nyújtotta újra a kezét, amit most habozás nélkül elfogadtam. Az érintésétől elektromos statikusság áramlott át a testemen,.amit Ian is tapasztalt azonnal.

Kèzenfogva indultunk a családomhoz, akik türelmetlenül várakoztak rám a Nappali tagozat előterèben. Ahogy meglátta Anyu és Reti az összekulcsolt kezünket, azonnal megkaptam  a  " mitképzelsztemagadrólkislányommikortanulnihoztalakide!!!" nèzést.
Az idilli hangulatot azonban megzavarta egy csörtető alak, és hozzá egy rémísztő, ámde bársonyos, mély hang, amitől a gyomrom bukfencet hànyt.

- Ian! Mit keresel  a Nappali tagozat területén??!!- èrt elénk egy magas, fekete hajú, èjsötétkék szemű srác. Akkor tudtam, hogy a srác nem csevegni jött el ide hozzánk, ahogy láttam a szemén a szikrákat...