Ballada: A beteljesülés alkonya/ Befejezett/

¤· XXXVII.éj: Törésvonal •¤

- Inkább azzal foglalkozz, ami téged érint. Nekem nem kell a segítség. Magamtól is megtudom oldani a problémát, de neked küldetésed van. Te vagy az a valaki, aki megválthatja Ian-t a hülyeségeiben. Mindenkinek sokkal jobb lesz, ha végre pontot teszünk a történet végére immár 3 éve lassan.

Ahogy elváltak útjaink Kallen-nel valahogy nem éreztem magam jól. Ezt nem fizikálisan értem, hanem, mint lelkileg. Lelkileg fáradt és kimerült voltam ráadásul szomorú mélységesen. Szomorú és csalódott voltam, hogy két embernek is fájdalmat kellett okoznom azzal, hogy halványlila gőzöm sincsen pillanatnyilag mi folyik körülöttem. Nem tudtam eldönteni vajon kinek higyjek. Kinek a tanácsát fogadjam meg abban, hogy kiderítsem a múltnak az elveszett puzzle darabkáit megannyi megválaszolatlan kérdés társaságában, amire senkise ad választ nekem vagy éppenséggel mit miért tesz, de nekem mosolyogva és engedelmesen kell teljesítenem mindent, mert ezzel válthatok meg egy olyan valakit, aki mindenegyes megmozdulásával csak bajt bajra halmoz miattam. Miattam, akiért ehhez hasonlót nem is tettek vagy még gondolni se gondoltak rá, de ő az érkezésem óta cselekszik így. Ezért szomorít el a tudat, hogy én nem tudom számára azt az érzést viszonozni, pedig látom mindenegyes pillanatban, hogy szenved. Az egészben ezt utálom a legjobban, ha valaki megsérül érzelmileg, főleg, mikor én vagyok az az érzéketlen személy, akitől újból és újból kapja a kosarakat. Az a legfigyelemreméltőbb benne , ha jobban elgondolkozom az eddigi történések sorozatán, hogy sose adta fel még akkor sem, mikor kerek perec megmondtam neki, hogy semmit nem érzek iránta, amit ő érez, mikor a közelében vagyok. Na jó...
Egy kicsit füllentettem, de azt hiszem nem kell magyaráznom senkinek miért , de ha vannak fehérfoltok egyesek fejében miért tettem elárulom. Az egyszerű ok pedig az, hogy nem szeretem azt, ha valaki valami olyasmit erőltet rám, aminek az egész történetét nem is ismerem , pláne, ha az egy összetettebb valami, mint egy érzés. Úgy erőlteti rám, hogy meg se magyarázza, amit minden épeszű ember megkérdőjelez, ha vele történik az adott szituáció. Persze, csinálhatnám azt, hogy önként, dalolva a karjaiba vetem magam, csak az nem én vagyok, és szerintem mások is hasonlóan gondolkodnak, mint én. Mellesleg, csinált már elég furcsaságot nekem, amitől egy két óráig megkeserítette az életem. Arról nem is beszélve mikkel kockáztatta az életemet.
Mégis úgy érzem ezek mellett a szemrehányásaim mellől el kell tekintenem, mivel minden, amit csinált okkal tette. Egy olyan ok miatt, amire mindenegyes alkalommal utal, és én bután nem veszem észre... Ezt az egy kulcsot kéne megtalálnom minél előbb, hogy az ezerféle láncolatú kaput végre kinyissam.

Elballagtam bűntudatosan a szobába. Az egész kollégiumba a csend honolt, ahogy végigmentem a hosszú folyosón. Annyi pozitívuma volt a dolognak a creepy hatása mellett, hogy a portában csücsülő nénike jót szunyokàlhatott. Igazából, nem tudom melyik más intézményben tűrik azt meg, hogy az ott dolgozó végig aludja az egész munkaidejét. Ha én lennék a munkáltató akkor azon nyombam páros lábbal vágnám ki . Mivel jelen esetben nemvagyok ebben a pozícióba, így csak megmosolyogtat a dolog. Ezért nem is csodálkozom, hogy Ian zaklatásai nem szűntek meg minden életveszélyes akció után.

Nem is csodálkoztam a csendre annyira, mivel tanítás folyt még. Legalább azt is megtudom figyelni kicsoda lógja meg az órákat.

A szobába beérve vettem magamon egy kis lelkierőt, hogy elmenjek a fürdőszobába. Túl fáradtnak érzem magam. Őszintén, én leginkább lelkileg vagyok fáradt nem, mint fizikálisan. Abból épp elég kijutott nekem a múltkorjában. Azt hiszem , egy mentális fáradtság jóval rosszabb, mintha egy hosszú tesi óra után kifáradás.
A legszívesebben befeküdnék az ágyba ruhástul, és még jó pár napig nem kellnék fel, de tudom, hogy ezt nem tehetem meg magammal. Nekem végig kell gondolnom mindent és döntenem kell hogyan tovább. Ha most lefekszem a problémák nem oldódnak meg maguktól és a bajok egyre nagyobb kört írnak le . Ezt a folyamatot akadályozná meg ha egyedül össze szedném a gondolataimat. Talán, azzal közelebb kerülnék a valósághoz, de leginkább az igazsághoz.