Ballada: A beteljesülés alkonya/ Befejezett/

¥ VI. éj: "Vajon én ki vagyok?" ¥

Ahogy látótávolságon kivülre került a családom elöntött az unalom belémcsapása. Ha jobban belegondolok itt nincs is Wifi kapcsolat; ami màr magában is megrendítő nemhogy semmi nincs ezen az átkozott helyen. Lassan battyogtam vissza a koleszom irányàba; mikor egy vad érzés kerített hatalmába; aminek következtében a másik tagozat épületéhez igyekeztem. Nem tudom mostmár szabályozni magam annyira, ha erre kell mennem. Mondjuk; azt se értem nekem miért muszáj arra mennem. Semmi nem köt oda. Soha életemben nem jàrtam még arra, bàr valami oknál fogva úgy érzem, hogy már jártam ide régen. De csak ennyi kunsztom van a dologhoz; mert több emlék vagy érzés foszlány az nincs. Mintha elvárnà valaki, hogy emlékezzek rá magamtól segítség nélkül. Szép dolog; nemigaz?

A hatalmas fekete èpület felé vettem az irányt, aminek kapujánál megálltam. Hogy lehet azt; hogy egy helyen van a két tagozat mégis egymás ellentétei? Az egyik a vidámsàg a másik a halálvàgy.

Nagyszerű párosítás.

Megérintettem a fekete, homorú alakú vaskaput; amin két hollószobor éktelenkedett.

Az érintés után olyasmi történt velem, ami eddig soha.

Mindig is féltem, hogy mi lesz; ha kitudódik az Èjjeli tagozatba való átszökésem.
Nem tehetek róla. Ő ott van. Ez az egyetlen megoldás; ami kettőnk kapcsolatát segítheti... Kapcsolat?! Miről is beszélek, mikor Ő sose mondta mi vagyok neki, pedig én mennyiszer kockáztatom az életem; hogy csak pár percre is beszéljek vele, vagy lássam. Szeretem őt- e? Nem tudom.. Csak azt érzem; hogyha a közelében vagyok akkor sokkal jobb minden. Még a tanulással teli napjaimat is megváltja.

Ezt nevezik szerelemnek?

Mikor csak arra tudsz gondolni; hogy barna tincsei közé belevezesd a kezed; és rád emelje az átható zöld szempárjàt? Vagy; hogy minden szabàlyt áthágva átszöksz a másik tagozatba, hogy vele legyél?
Mi ez az érzés? Istenem! Bár Eliza tudna nekem ebben segíteni; de Ő megesketett; hogy erről senkinek sem mondhatom el... Ez a rengeteg titkolózás... Nem fog ebből jó kialakulni úgy érzem...

Döbbentem emeltem el a kezem a rácstól... Mi az Isten? Olyan valóságos volt minden. A lány gondolatai hasonlítottak az enyémekhez; sőt! Teljesen olyan. Magam előtt láttam azokat az átható zöld szempárakat; amik szeretetteljesen pillantottak rám. Miért van olyan érzésem, hogy láttam ezt már magam előtt?

Ès ki az az Eliza? Milyen titokról van szó, amit még senkinek se mondott el a lány?

Annyi megválaszólatlan kérdés van, és annyira kevès idő... Nekem ehhez mi közöm?

Még mielőtt bajba keveredtem volna visszamentem a koliba; ahol a recepciós hölgyet ugyanúgy találtam. Aludt. Ezen elmosolyodtam, mert nem lehet valaki ennyire fáradt a szimpla üléstől.

Egyre többen jöttek a koliba, amitől egyre több emeleten kezdett zsivajjà vàltozni az állapot.

Unalmamban a vitrinekben lévő dolgokat kezdtem el olvasni, amik nem kicsit hoztak lázba. Egy 1811- ből való újság az akkori Akadémiáról írt.

" A híres Kéttornyú Akadémia igen nagy hírnévnek örvend a gyermekek oktatási intézményei között. Külföldi professzorok tanítják a nebulókat az élet mindennapos dolgaira és elvárásaira. Akik innen kikerülnek azokból rendszerint pap; tanító; bölcsész, tudós lesz. Egyszóval, nem lehet rá semmi rosszat mondani; ami felettébb furcsa. Minden szép és túl tökéletes..."

Nagyon érdekes fotókat találtam a cikk mellett, amin az akkori Akadémia volt látható a kollégiummal egybe, de... Egy valami mégis szemet szúrt. Az Èjjeli tagozat része le volt tépve az összes fotóról, mintha valaki direkt csinálta volna. Valami nem stimmel e körül a dolog mellett. Túl sok a véletlen egybeesés.