Ballada: A beteljesülés alkonya/ Befejezett/

¥XV. éj: Különös âlmok ¥

A tükör és Ian okozta riadalmam miatt alig mertem megszólalni vagy megmozdulni. Nem értem mi ez az egész, mert a tükörre senki nem festhetett, mikor én ott voltam egész idő alatt plusz, ez vérrel volt râírva valamilyen oknâl kifolyólag.
Biztos beképzelem magamnak, mint azt is, hogy itt âll közvetlen mellettem Ian.
Fogtam magam, és keresztül próbâltam menni a fürdőn, de egy kéz megâllított benne. Félve néztem fel râ, mert tudtam, hogy ebből bajom szârmazhat, vagyis nagy bajom, mert úgy tettem, mintha nem âllna ott.

Tudomâst se szerzek az érzéseiről, mikor abban a harapâsban benne volt az irântam érzett szeretete. Mégse tudom ezt neki viszonozni akârmennyire is szeretném. Nem tudom ki ez a srâc, vagy mimnek kéne lennie, de megszakad a szívem mindenegyes alkalommal, mikor csalódnia kell bennem.

- Miért vagy itt?- kérdezem halkan, mert a szobâban mâr mélyen alszik Ashley, aki még a sikítâsomat is âtaludta valamilyen oknâl fogva. Ennek a lânynak van âm alvókâja. Tiszteletreméltó dolog.

- Vicces ez a helyzet.- mosolyodik el.

- Miért is?- vonom össze a szemöldököm.

- Csak.- vâgja râ kapâsból.

- Ezt nem értem. Elmagyarâznâd?

- Nem kell mindent érteni,amit először nem vâgsz le.- mondta.

- De kell, mert én akarom.- fonom magam előtt össze a karomat dacosan.

- Ugyanolyan vagy, mint régen.- neveti el magât.- Megmerem kockâztatni, hogy a fehérneműid is csipkések, mint mindig.

- Mi van?- dülled ki a szemem a hallotaktól. Az arcom egy igazi paradicsommâ vâlt, ahogy eljutott a tudatomig, hogy miket hord össze.

- Sok mindenre emlékszem, ami neked is hamarosan eszedbe fog jutni.- villantott râm egy ârtatlan mosolyt, amitől még inkâbb zavarba hozott.

- Nem tudom miről beszélsz...- vakarom meg a tarkóm.- Ha megbocsâtanâl..

- Òh, dehogyisnem tudod. Jàtszod itt a szende kislànyt, pedig ha tudnâd mik voltak köztünk.- provokâlt tovább, amit szemmel lâthatóan élvez.

- Ian... hagyjuk ezt a beszélgetést- tereltem a témâról, mert kezdett nagyon kínossâ vâlni szâmomra.

- Ahogy akarod, de ezt elviszem.- indult meg az erkély irânyâba.

Először nem értettem mire céloz, de akkor eljutott az agyamhoz miről hadovâl, mikor a szekrényem fiókja nyitva âllt. Ezt mikor csinâlta????
Utâna rohantam, és épp leakartam ordítani, és ütni, bâr az ordítâs ebben a kései óràbaj nem biztos, hogy jó ötletnek tűnik, de mérges vagyok râ. Ne turkâljon az ÉN dolgaim között, mikor az nem az ő hatâskörét képzi. Felhâborító!!!!
Szóval, kint âlltam, és azt vârtam, hogy Iannel szembekerülök, de helyette nem ez lett, mivel eltűnt. Szó szerint, mintha a Föld nyelte volna le. Akkor elkezdtem gondolkodni, hogy valóban az zajlott le itt az előbb, mint azt lâttam, vagy ez olyan, mint a tükrös. Az elég abszurdul hangzik, hogy leugrott a harmadik emeletről, és nem is hallottam semmit.
Kerestem mindenhol, de nem talâltam seholse, és ez kezdett kicsit aggasztani emlékezve arra, hogy mikre képes Ian.
Nagyban lestem a pârkânyról a helyet, mikor egy erős kart éreztem magamon, ami nem akart elengedni egyâltalân. Annyira megijedtem a hirtelenségek tönkelegétől, hogy egy sikkantâs hagyta el a szâmat.

- Legyél halkabban, mert ebből csak neked szârmazna baj, ha netalântân nem ezen a tagozaton lennél mâsnap.- került közel a nyakamhoz, ami azonnal halâlfélelemként csapott belém.

- Engedj el!- rebegem halkan.

- Mostmâr nem akkora a szâd, mint az előbb? Ez olyan.. érdekes. Csak nem félsz tőlem?