Ballada: A beteljesülés alkonya/ Befejezett/

¤· XXXVI. éj: Harc egymás ellen·¤

Te... miről beszélsz?

- Az igazságról.- hajol a nyakamhoz közel.- Tisztában vagy azzal, hogy mennyire féltékeny voltam akkor, mikor Aidan-nak adtad az első harapásodat a nyakadon?

- Ne tedd ezt velem!

- Magadnak köszönd, Grace. Ez most azért történik, hogy végre lásd mennyire szeretlek, ha már ennek kérdőjelzettsége felvetődött benned.

-Azonnal engedd el őt, Ian. Ne csinálj hülyeséget megint!- dördült ki egy hang az udvarra, amitől Ian abbahagyta az iménti kis akcióját.- Azt hiszem, ezzel kapcsolatban megbeszéltünk valamit, de úgy látszik megint nekem kell jobb belátásra bírnom téged, drága barátom.

- Vagy inkább a testvéredet jobb belátásra bírnod, ahogy azt is megbeszéltük, drága barátom.

Értetlenül figyeltem minden történést, amibe ismételten belebonyolódtam a rossz időzítésem miatt. Nem is gondoltam volna, hogy egy kis kitérő mekkora fontosággal bírhat az eseményekben, ha nem tulajdonítunk neki először jelentőséget. Azt hiszem innentől kezdve jobban oda fogok figyelni mindre, hogy elkerülhessem ezeket a kínos szituációkat a közel jövőre tekintettel...

Ott álltam a falnak döntve eléggé odaszorítva, miközben a két srác egymással farkasszemezett. Igazából, abban a pillanatban, mikor megpillantottam ki az a személy, aki megzavarta Ian-t rengeteg minden megfogalmazódott bennem vele kapcsolatban, ami a szituációra tekintettel nem mertem még a számra se venni a félelemtől ameddig Ian-t a közelemben éreztem. Rengeteg mindent a fejéhez vágtam volna akkor, hogy mégis hol a fészkes fenében volt eddig, mikor kétszer is halál közeli élményben részesültem, hiszen azért "kaptam" úgymond, mivel veszélyeztetett diák vagyok egy vámpír által. Ehhez képest senki másra nem számíthatok csak magamra meg, néha Raiderre, de ő se mindig van ott, mint jelen esetben. Ha őt nevezték a Révülők Társaságának legspeciálisabb tagjának akkor panaszt fogok tenni rá, mert lassan 2 hete nem láttam az iskola környékén a könyvtári esemény óta. Ha ez egy Testőr feladata akkor nem kérek ebből, mert ennyi erővel én is tudok magamra vigyázni, de a jelek szerint erre se vagyok képes.

- Miért rójuk le mindig ugyanazt a kört, Ian? - sóhajtott mélyen Kallen. - Túl is van tárgyalva minden egyes alkalommal. Nem unod már ezt az egészet?

- Annyira könnyen beszéltek mindannyian, de igazából azt se tudjátok mi a tantusz.- mosolygott szarkasztikusan.- Benned csalódok a legnagyobbat minden egyes alkalommal, mikor ezeket a szavakat meghallom tőled.

- Ian.... Ne lépd át a határt. Te is jól tudod, hogyha ezt teszed annak beláthatatlan következményei lesznek mindenkire, főleg rád nézve. A szüleid pedig...

- A francba velük!- ordította el magát dühősen.

Mindketten kidülledt szemekkel bámultuk Ian-t, akinél szemmel láthatóan egy elég érzékeny pontot sikerült Kellan-nek eltalálnia. Vörös szempárja csakúgy ragyogott a dühtől. Olyan volt, mint egy farkas, aki készül a harcra a zsákmányáért. Ijesztő látványt nyújtott.

Az egyik pillanatban ellökte a kezeit, amik fogva tartottak néhány perccel ezelőtt. Egy adandó alkalom repült az ölembe a kijutásra, de valahogy egyáltalán nem ment ez olyan könnyen, mint azt az elején gondoltam. Nem akart egyszerűen megmozdulni a lábam. Olyan érzés fogott el, hogy nekem nem szabad onnan elmennem, pedig ezt az ég világon senkise mondta nekem.
Miért kell a testemnek fizikálisan másképp viselkednie, mint, amit én mentálisan elterveztem, mikor Ian közelében vagyok?

- Elég vicces, amit mondasz.- állt meg előtte.- Nem emlékszem arra a momentumra, mikor a szüleim akaratát támogattad volna. Azt hittem a harag még mindig ott él a szívedben a húgod elvesztése miatt, amit a szüleim okoztak neked. Talán, elfelejtetted az egészet ilyen könnyedén? Vagy... miután minden úgy haladt, ahogy akartad és visszakaptad a húgod a szüleim egyből szentek lettek számodra? A segítségedről ne is beszéljünk. A Nappali tagozatot helyezd mindennél előbbre. Nem érzed ezt a viselkedésedet holmi árulásnak felénk?