Ballada: A beteljesülés alkonya/ Befejezett/

¥ XIII.éj: Rossz döntés vagy életreszóló kötöttség ¥

Döbbenten pâsztâztam az arcât, és próbâltam értelmes vâlaszt kinyögni. Persze, meglepett, amit kért, de úgy voltam vele, hogy bârmit kérne én teljesíteném neki azonnal. Pont ez is ilyen volt, de amit mondtak ezen a napon a többiek letaglózott. Úgy âllítottâk be őket, mint valami veszélyes ragadozók lennének, akiknek nincs szívük semmihez sem, pedig előttem âll a vilâg leghelyesebb srâca, aki ragaszkodik hozzâm, mitöbb, elvinne a mâsik tagozatba, ahova nekem tilos a bemenet. Azt se hagyhatom figyelmen kívül, hogy vérszívó titulust kapnak a Nappalisoktól, ami nem jâték jelen esetben.
Nem hiszek a természetfelleti dolgokban, mert nem bizonyított, de rettegek, ha igent mondok neki, akkor olyasmire kapok vâlaszt, amit mondjuk nem akarok tudni. Ha kapnék egy jelet, ami mutatnâ, hogy mit kéne tennem, akkor nem lenne ennyire nehéz.

Mondanom se kell semelyik Nappalis nem jött arra, hogy segítsen, vagy Vale utân menjenek. Féltettem őt nagyon, mert mi van ha baja történt én meg itt âllok, és nem teszek semmit, hogy kiszabadítsam. Az a Scott srâc pont egy olyannak tűnt, aki pszihopata tulajdonsâgokat hordoz. Attól, hogy Vale emós kinézettel bír, az nem jelenti azt, hogy olyan bâtor is. Olvastam mâr ilyen könyvet, hogy a lâny kivülről csupa gonoszsâg és ridegség, de mikor beszélnek kiderül, hogy egy aranyos, kedves lâny, aki csak feltűnést akart kelteni a megjelenésével.
Aggódok baromira. Az én épségem annyira nem fontos, de az övé igen.

- De nem erről volt szó...- kezdem puhatolózva.

- A Nappali tagozatot lâttad, és az nem olyan érdekes, mint az enyém. Reggel lâttam, hogy oda szerettél volna menni, de a szüleid olyan kiâlhatatlanok.- szorult ökölbe a keze.

- Igen, tisztâban vagyok vele, de nem kell ezért aggódnod. Nincsenek itt.- fogtam meg a kezét, és gyengéden szétnyitottam az ujjait.

- Igen, nincsenek.- mosolyodott el.- Grace... Kérlek gyere velem.

- Nem mehetek oda... Nappalis vagyok.

- Ha rajtam múlik ennek nincs akadâlya.- hozta ellenvetésként.

- Ezt, hogy érted?- vontam össze a szemöldököm.

- Megtudod, ha velem tartasz.- csâbítgatott.

- Valel mi lesz?- tereltem a témât.

- Scott elengedte. Ne aggódj!- simogatta az ott maradt kezemet.- Kérlek.

- Ian, nem tudom hogy ez jó ötlet e.

- Tudom, hogy nem vagy tisztâban azzal miért érzel így irântam, mikor nem is ismersz egy napja se, de én tisztâba vagyok vele miért. Ha hiszed, ha nem mi mâr ismerjük egymâst elég közelről, de ha velem jössz minden kérdésedre vâlaszt kapsz.

- Semmit nem értek.- vallom be az igazsâgot.

- Könyörgöm, Gracei. Gyere velem, mert szükségem van râd. Hiânyzol mindenegyes percben, amiben nem velem van. Mindent megvâltoztatnék, csak igent kell mondanod.

- Veled akarok lenni.- mosolyodtam el a szavai hallatân.

- Ezt egy igennek vehetem?- vett fel mennyasszony pózban, és a szememet fürkészte.

- Igen, Ian.

- Akkor induljunk.- letett a földre, és olyat tett, amire nem szâmítottam... megcsókolt.
Azt hittem menten elalélok, ahogy csókolt. A kezeim a selymes hajâba csimpaszkodtak, amitől egyre közelebb kerültünk egymâshoz. Mint valami tökéletes puzzle mozdultunk egymâsra.
Egy rég elveszett érzés került vissza hozzâm, ami semmihez sem volt fogható. Tudtam, hogy valahonnan ismerős ez az érzés, de ha kérdeznék nem tudnâm megmondani honnan. Csak éltem a pillanatnak, hogy egy olyasvalakivel vagyok, akinek valamilyen oknâl fogva az élete közepe vagyok. Jack- nél sose volt ilyen. Azt hiszem én nem szerettem eléggé ahhoz, hogy legyen abból a kapcsolatból valami. Talân, a szívem mélyén mindig is tudtam, hogy ez a dolog kettőnk között nem fog műkődni, mert mâr mâsé volt a szívem, csak még én se tudtam róla.
Túl kemény voltam mindkettőjükkel szemben. Visszagondolva Tara nem is volt hazug barâtom. Lehet felhívom, és bocsânatot kérek tőle azért, amit én túl fújtam.