Ballada: A beteljesülés alkonya/ Befejezett/

¤· XXXII. éj: Vérség ·¤

- Ahogy eddig is tettük úgy fogok most is cselekedni. Ne aggódj! Grace hamarosan itt lesz, csak óvatosan kell haladnunk egyről a kettőre, Ian... Senki nem tudhatja meg, hogy valójában eltűnt az Akadémiáról, mert annak beláthatatlan következményei lesznek, ami egyenlő az Apokalipszissel."

Első utam nem máshoz vezetett, mint Miahoz. Nem tudtam tétlenül ülni és végignézni mindazt, ami teljesen előttem történik. Ahhoz képest, hogy megannyi segítséget kapok mindenkitől nem érzem ennek a súllyát seholsem, pedig tényleg megannyian próbálkoznak keményen. Ez egyfajta megfigyelés, ami nem lecseszés célból van, de ebből jöttem rà, hogy mindent magamnak kell elintéznem különben nem lesz belőle semmi, és ebben az esetben nem jó ez a fajta várakozási idő, mert az idő csak megy és megy, amit az emberek nem annyira vesznek észre, de mi vámpírok igen.

Sietősre vettem a lépteimet az igazgatói irodàhoz, aminek a folyosóján rengeteg olyan tanàr sètafikàlt, akiket nagyon is ismerek. Ez az ismeretség, pedig nem éppen kellemes híréről ismert. Rengeteg olyan dolog köthető az én nevemhez, ami nem épp a szépségéről hírhedt, de ezek a cselekedeteim mind Grace megismerése előtt történtek. Akkor büszke voltam miatta,  és sportot űztem belőle , hogy meddig mehetek, mint vàmpír, mert kecsegtető volt mindaz a dolog, ami tiltott zónànak volt nevezve. Mint a Bibliàban is Àdàm és Éva is azért estek bűnbe, mert kívàncsiak voltak . Jól tudtàtok, hogy ebből a későbbiekben bajuk szàrmazhat, de az emberi természetük annàl nagyobb volt.
Bennem is ez a fajta tapasztalàs keringte körbe a mindennapjaimat, de  màra màr a legszívesebben letagadnám, mint a nevem. Vicces, hogy úgy gondolkodok mostmàr, mint Romeó. Sose hittem volna, hogy valaha eljutok idàig az életben.
Egy halandó miatt.
Az élet tényleg kiszàmíthatatlan és érdekes.

Vettem magamon annyi önuralmat, hogy illendően bekopogok az ajtajàn. Hatalmas önkontrollomba került az egész, mert a legszívesebben akkoràt vàgtam volna az ajtóra, hogy azonnal darabjaira esne. Az erőm az ilyen helyzetekben nagyon labilis szokott lenni.
Amint kopogtam vàrtam, hogy hívasson be, de semmi reagàlást nem vettem észre vagy hallottam. Újra próbàltam, de most egy kicsivel erősebben, amire a folyósokon lévők értetlenül néztek, de nem annyira foglalkoztam velük inkàbb ràjuk emeltem egy tiszteletteljes mosolyt, amit még az én megboldogult édesanyàm tanított még akkoriban, mikor kicsi voltam.

Mikor ilyeneket szoktam mesélni valakinek, ami a múltamhoz tartozik vagy csak a megélt tapasztalataimról, akkor eléggé elszoktam azon gondolkodni mennyire éri meg az a tudat, hogy örökléttel rendelkezem...
Ha egyedül kell leélned akkor nem éri meg, sőt, a legszívesebben megszabadulnàl tőle. Sokszor kecsegtető a tudat, hogy éljünk hatàrozatlan ideig, de mint mindennek, ennek is van hàtulütője. Inkàbb jobb a boldog hosszú élet, mint az unalmas végletesség.

Kezdtem kifogyni a türelmemből, így se szó se beszéd berontottam az igazgatóiba, mint akit nem érdekelnek a következmény, ami így is volt. Nincs időm most az illedelmeskedésekre. Megvagyok kötve elég szorosan.
Amint feltéptem az ajtót egy csapat kis Nappali tagozatossal talàltam szembe magam, akik nagy szemekkel néztek ràm. Eléggé új jövevényeknek tűntek, akikre ràszorul az útbaigazítàs minden téren. Úgy làtszik az emberek szeretnek két hónapra màsik suliba jàrni, aminek szerintem nincs értelme, de ezzel nem panaszkodom, mert pont így talàltam meg Grace-t.

- Ian, éppen fontos megbeszélésen vagyok...- àllt fel a székből Mia.

- Én úgy érzem, hogy ez pont nem egy nagyon fontos megbeszélés.- néztem rà jelentőségteljesen utalva a kisgyerekekre.

- Szentivánéj.- mondta ki ezt az egyetlenegy szót, amivel próbálta lezárni a beszélgetésünk fő témáját.

- Nem arról van szó, Mia...- emeltem fel kissé a hangom, amire csúnyán kezdett nézni rám. Megbeszéltük még régebben, hogy csak akkor hívhatom a kereszt nevén, ha egyedül vagyunk, mert az furán tűnhet, hogy egy diák a saját igazgatóját tegezi le, mikor idősebb az illető, főleg a diákság előtt. Gyorsan ki is javítottam magam, és tetett meghunyászkodást mutattam felé. - azaz igazgatónő. Elnézést.