Ballada: A beteljesülés alkonya/ Befejezett/

¥ X. éj: Egy váratlan csók¥

Ott álltam előtte falfehéren, míg ő laza mosollyal vizslatott; amitől deltákat ugrott a szívem akàrhànyszor ránéztem. Tudtam jól, hogy nem haragszik rám, de azért meghunyászkodtam előtte. Jobb; hogy nekimentem és nem másnak, mert akkor biztos nem ilyen fogadtatásban részesültem volna. De,  ha jobban belegondolok ebbe, akkor ez a hallgatás rosszabb hatàst vált ki, mint kéne szerintem.

- Örülök; hogy beléd botlottam.- törte meg a kínos csendet.- Legalább tudok veled beszélni végre.

- Beszèlni akartál velem?- nyílik tágra a szemem.

- Igen; mert ugye még mindig áll a körbevezetés, nem?- fogta meg a kezem, amitől elektromosság töltötte el a testemet azonnal.

- Dehogynem.- vörösödöm el.

*
- Kérlek; maradj velem!- könyörgök neki keservesen. Nem akarok nélküle lenni az életem hàtralévő részében. Nem érdekelnek a szüleim és Kallen sem. Vele akarok lenni. Ha ennek az az àra, amit megtudtam akkor érte megteszem.

- Gracei megmondtam; hogy mi van... Nem lehetünk együtt. Azt meg nem engedem meg, mert a szenvedésed nem bírnám elviselni.- sóhajt szomorúan.

- Nem érdekel az ára. Veled akarok lenni bármiáron. Ne zavarj el! Szükségem van rád, mint ahogy neked is.- erősködöm.

- Komolyan beszèlsz?!- ragyog fel a szempárja; ahogy a karjaiba zár. - Szeretlek és igen szükségem van rád nagyon. Ugye tisztában vagy vele; hogy ennek mi az ára? A szüleid...

- Nem érdekelnek. Ha nem képesek elfogadni a döntésemet akkor nincs más választásom. Nem tudok nélküled élni. Szeretlek mèg az életemnél is jobban.- hull ki egy könnycsepp a szememből, amit készségesen letöröl.

- Szentivánéjjelén megteszem, és elmegyünk innen. Csak ketten leszünk. Senki nem állhat közénk. Hallod; Grace, onnantól kezdve csak az enyém vagy. Nem szabadulsz tőlem.

- Nem is akarok.-  azonnal megcsókol és érzem; hogy szavát adja az elhangzottaknak. Szeretem ezt a srácot még az életemnél is jobban...

*

- Gracei! Jól vagy?- rázott fel valaki az emlékből. Èrzem, hogy valami nedves dolog hagyja el a szememet.

Olyan szép volt ez; és ez mikor történt velem? Miért nem vagyok képes emlékezni dolgokra?

Fáj ez a tétlenség nagyon. Valami gától mindig, hogy megtudjam ki az a  srác az emlékeimből; mert ezek az én emlékeim. A nevemből már kikövetkeztettem.

Várjunk... hogy hívtak  az előbb?!

- Jól vagyok... Mi történt?- néztem Ian- re zavarodottan.

- Az egyik pillanatban még figyeltél rám; de a másikban márcsak egy pontot pásztáztál nagyban. Ès sírtál... Mi van veled? Mit láttál?- érdeklődött komolyan.

- Egy nagyon szép dolgot; amiben részem volt valaha...- mosolyogtam rá. - Várj... hogy hívtál.az előbb?

- Grace- nek.- húzódott mosolyra a szája. Szóval, húzza az agyam direkt.

- Biztos nem használtad a Gracei becézést?- gyanakodtam. Nem vagyok süket. Tudom mit hallottam.

- Nem... Honnan.veszed ezt?- lép közelebb hozzám.- Csak nem volt egy bizonyos sráccal látomásod, akinek rengeteg mindent jelentettél, de egy tragédia miatt 3 évre elhagytad őt? Ő hívott Graceinek és ő mondta; hogy elmentek együtt innen örökre. Csak ti ketten. Még fel is áldoztad volna magad érte, hogy mellette legyél, nem?

- Ian... Mi ez az egész?- nyögőm elfuló hangon.

- Te is tudod; Grace, vagy ha még nem akkor megfogod fejteni; mert fontos vagyo.. vagyis az a srác. - törli le azt a könnycseppet, ami az arcomon végig folyt az előbb.- Aki szeret téged az utálja ha sírsz. Mosolygj, Gracei nekem; mint régen.

- Ian!!! Engedd el!!!- üvöltött a folyosóra egy durva hang. 

Oda se kellett nézenem;  hogy tudjam ki az. Raider mielőtt bàrmit tehettem vagy mondhattam volna kiragadott Ian karjai közül. Azonnal Ian és közém állt. Szóra akartam nyitni a szàmat; de észrevettem; hogy a teremben halotti néma csend telepedett le.

Mindenki minket nézett.

Nem kellett sokat gondolkodnom rajta; hogy mennyien vannak mert majdnem mindenki odasereglett a bunyó látványos dologra.

- Rég láttalak Raider.- kezdte Ian gúnyosan. -Ha nem látnàd éppen egy beszélgetésbe pofátlankodtál bele épp.

- Nem fogsz te vele beszélni.- nézett rá dühősen.- Hagyd békén!

- Bocs; de ezt nem te fogod eldönteni.

- Nem fogom hagyni; hogy az történjen, mint Katie- vel.

- Ne hozd fel ide állandóan!- felelte fagyosan.- Sose bántanám Gracet.

- Tényleg?- nevetett fel szárazon.- Szerintem itt sokan vitatnánk ezt Ian.

-  Inkább te hagyd békén Grace- t.- nézett az éjjelisek felé; akik készen álltak az esetleges dolgokra. Rémísztőek voltak így közelebbről látni őket. Mint a szobrok a múzeumokban.

- Nem, mert látom rajta;  hogy kedvel- mosolygott gonoszan Ianre; aki kidülledt szemekkkel vizslatott az állítàs helyességét illetően.

- Nem úgy, Ian..- rebegem neki, hogy hallja; de megy, így csak abban bízhatok;.hogy szájról tud olvasni.

- Nem hiszek neked.

- Akkor majd ezek utàn másképp fogod gondolni.

  Hirtelen megfordult; és egyenesen felém jött közel; ami vészesen gyarapodott. Raideren az elégedettség suhant át, ahogy nagyon közel állt előttem.

- Ne merd megtenni; Raider!- szólt fenyegetően Ian.

De mintha nem is hallotta meg ugyanúgy cselekedett. Mikor rájöttem, hogy mit akar csinálni; már késő volt; mert az ajkai lecsaptak az enyémre. Próbáltam tenni ellene; de valami erőtől vezérelve viszonoztam neki. Erre persze azonnal beindult; és nagyon közel vont magához.

- NEM!!!- akart közbeavatkozni Ian; de két éjjelis azonnal közre fogdta, aminek következtében ki lett toloncolva szegény az épületből. A szívembe fájdalmas felismerésként csengett a hang; amit már hallottam régebbről. Ugyanilyen csalódottsàggal ès fájdalmas gyötrődéssel.

Ez kellett ahhoz; hogy végre felrévedjek; és ellökjem magamtól Raidert.

Nem hagyhatom el Őt újra...

Rohantam ki az épületből Ian után nem érdekelve; hogy mennyien mondják a nevemet  kétségbeesetten ordibálva...