Ballada: A beteljesülés alkonya/ Befejezett/

¤· XXIV. éj: Kérdések sokasága ·¤

Csak álltam ott, és néztem a hűlt helyét, ahol még az előbb sokkal meghittebben álltam vele szembe, mint most egyedül...
Tétlenül...
Gondterhelten...
Fájó szívvel...
És tanácstalanul...
Miért érzem magam hibásnak egy olyan dolog miatt, amit el se követtem még vagy sose fogom? Tudtommal nem tettem ellene semmit, amivel kiérdemeltem volna ezt a bánásmódot, de... már abban se vagyok biztos mi valóság vagy mi csak ámítás. Összezavar mindenegyes megjelenésével, mikor váratlanul felbukkan a semmiből.Ha vele vagyok valahogy másképp szemlélem ezt az egészet, pedig ha jobban belegondolok zaklatásnak vagyok kitéve nap, mint nap általa kivéve akkor, ha nem sértődik meg valamin, amit például egyáltalán nem tudok, vagy fogalmamsincs. Mint a múltkor. Akkor látszott rajta, hogy a legszívesebben ordibálna velem, vagy hasonló stresszlevezetési technikát alkalmazott volna rajtam, amivel végre a tudtomra adhatja azt, amit nem szabadna. Akkor úgy érzem tényleg valahogy rákellene jönnöm mi az, amire nem emlékszem egyáltalán, mert látom rajta mennyit szenved és szomorú. Ezekben az esetekben szokott sajogni kezdeni az én szívem, de mikor úgy viseljedik velem, mint egy bunkó paraszt akkor kétszer is megfordul a fejemben, hogy sajnáljam vagy utáljam a dolgaiért, ami sose szokott menni valami oknál fogva. Inkább úgy érzem napról napra közelebb férkőzik a szívemhez akaratomon kívül. Csak egy gondom van.
Mégpedig, hogyha külön kerülünk megrohamoznak mások, és mindenki más- más véleményt mond róla, amitől persze összezavarodom egyik pillanatról a másikra mi lenne helyes cselekedet az én részemről. Ezért nem tudok dönteni, hogy mit tegyek annak érdekében, hogy ne érezzem magam egy olyan dolog miatt rosszul, amiről fogalmamsincs, mert mindkét oldal elvár tőlem sok mindent. Jobb lenne ezt az őrlődést kívülállóként kezelni, mint a sorozatok nézésekor, mert akkor száz százalék, hogy abban a szent pillanatban tudni fogom, hogy mi a helyes, és ki mond igazat a kettészakadt táborok közül. Csak sajnos nem tehetem meg, mert ez a valóság. És csak tobzódom, mint valami hajléktalan, aki keresi a helyet, ahova betérhet egy napra aludni és kipihenheti a fáradalmait egy hosszú nap után, míg nem talál meg egy ötlet, amivel egyszerre két problémát is megtudok oldani. Csak ezzel az a gond, hogy ilyen nemigen létezik, de próbálkozni meglehet vele attól független, max. pofára esünk, de ez már megszokott az élet vad forgatagában, amiben éljük mindennapjainkat.

Néztem a hűllt helyét, és arra gondoltam abban a pillanatban, de csak akkor, hogy mi lenne ha utána mennék...
Őrültnek tartanának, ha meglépném azt a bizonyos határt, amit már az iskola küszöbének belépésekor megszabtak nekem az emberek döntő többsége , amibe most belegondolva tényleg ésszerűnek hangzott az intelem, de... itt van ez az érzés, ami nem enged magából akármennyire is próbálkozom ellene. Úgy látszik nagyon kevés vagyok ehhez még, mert nem megy ellenállnom ennek az érzésnek, pedig mennyire küzdök én, de eddig minden hasztalan, mert Ő mindig ott van, és nem tudok ellene elbújni akármennyire is próbálkozok. Talán, hagynom kéne megtörténni az eseményeket, és nem hadakozni ellene...
Vagy... megszökni innen, ahogyan azt csak minél hamarább lehet.

- Ian...- mondtam suttogva magam előtt, miközben késztetést éreztem arra, hogy elhagyjam a helyemet, ahol nyugodtan álltam ezidáig.

Valahogyan nem akartam ezt a dolgot annyiban hagyni, de aztán miden ilyesfajta bátorságom elszállt, mikor megéreztem magamon egy szorító, mégis kellemes érzést. Mosolyogva hátrafordultam, de ez hamar elillant, mert akkor rájöttem, hogy nem is az a valaki van a hátam mögött, akire a szívem igazán vágyik. És ez a dolog eljutott az agyamig, hogy amit annyira akarok az a veszély, amit egy bizonyos személy idéz elő mindig a közelemben.
Teljesen elment az eszem az már egyszer biztos.

- Grace! Jól vagy??- szorítgat Ashley nagyon, amitől kezdem elveszíteni az egyensúlyomat.- Már azt hittem, hogy későn értünk ide.

- Nem, nem.. jól vagyok, de ha még szorítgatsz akkor megfogok fulladni vélhetőleg.- próbáltam finoman rátapintani a lényegre, hogy értsen belőle mindent.