Ballada: A beteljesülés alkonya/ Befejezett/

°¤ XXXXVII. éj: Valódi érzések¤°

- Te...- találtam meg a hangomat végre, de tovább nem mertem mondani, ami érdekelt volna.

- Gratulálok az első étkezés jogához, Grace. Végül is minden visszakerült a helyére, ahogy annak lennie kellett volna az első résztől kezdve.- fogott velem kezet, aminek hatására ha lehet, akkor még nagyobbra nőtt a szemem. Olyan, mintha valaki tényleg kezet fogott volna velem, de akkor ezek szerint ő?..- Jaj, ne legyél már ilyen. Megijesztesz.

- De te nem lehetsz itt...Te..

- Meghaltam?- fejezte be a mondatom.- Valójában te is meghaltál, ahogy én. Nem értem miért akadsz ki, hisz mindenkinek megadatik az a lehetőség, hogy vámpír legyen. Nekem is, ahogy neked is. Tényleg hasonlítunk, ahogy elnézlek, csak nekem ugye ez a göndör haj és testalkat nem adatott meg. Irigy is vagyok. - érintette meg a hajam.- Jaj, be sem mutatkoztam rendesen. Szólj rám legközelebb, hogy ne legyek ennyire fagyos. Már elszoktam a kedvességtől. Katie Wisloe vagyok, akiről mindenki azt hitte, hogy meghalt. 

Nem akartam hinni a szememnek, hogy egy olyasvalakivel állok szembe, aki már több, mint három éve halott miattam. Ahogy ott állt egy széles mosollyal az arcán, megmertem volna kockáztatni, hogy ez egy igazi kandikamerás helyzet, ahol valaki nagyon is megakar tréfálni. Nem tudtam levenni róla a szememet, annyira hihetetlennek tűnt az egész, hogy állt előttem. Percekig meg sem tudtam szólalni, csak magamban próbáltam vázolni a helyzetet nem sok sikerrel, mert rengeteg kérdés vetődött fel bennem. Ki francot temettek el , ha ez az állítólagos Katie itt van előttem hús-vér formátumban? Kinek a holtestét találtak meg anno? Hogyan élte túl, hogyha mindenki egy olyan mesét mondott nekem, hogy nem élte túl a megmarását? Miért tűnik olyannak, mintha ő is lenne egy közölünk? Nem csak arra értem, ahogy kinéz, hanem,hogy az Éjjeli tagozatnak az egyenruháját viselteti magán. Ugyanolyan törékeny és porcelánbaba kinézete van, mint  a legtöbb Éjjeli tagozatosnak, akikkel a mai nap folyamán összetalálkoztam. Lehetséges lenne, hogy ő is....                                                                                                                                 Rengeteg és annál is több kérdés vetődött fel bennem, de egyiket sem mertem kimondani hangosan. Abban a pillanatban tűnhettem egy igazi néma marionettbabának, akit ha nem irányítanak semmi mozgást nem produkál senki felé. Kínos volt az egész helyzet, hisz csak bámultam és bámultam, amit ő egy ideig még élvezet a mosolyából kiindulva, de mikor már jó öt perce ezt tettem összeráncolt homlokkal figyelt immáron ő is. Sosem bírtam idegenekkel szemkontaktust tartani, így egyből a cipőmet kezdtem nézni, mint valami érdekes dolgot. Abban a pillanatban megéreztem az arcomon egy hideg érintést, ami a jelenlegi hőmérsékletemhez hasonlított, így biztosra vettem, hogy ő is egy közülünk. 

- Gondolom válaszokat keresel a kérdéseidre, amiket az imént fogalmaztál meg magadban. Örülnék, ha velem is megosztanád őket, mert van egy sejtésem, hogy hozzám köthetőek. Talán, még tudok is rá válaszolni, ha nagyon kedves és nyájas leszek veled, Grace.- mondta egy mosoly kíséretében.

- Nekem azt mondták, hogy meghaltál és nem élted túl az esetet.- szólalok meg végre , ahogy megtalálom a hangomat. Bár, ez az egész mondat nagyon is nehezemre esett.

- Mint látod, mindenki tévedett.- mutat végig magán.- Hús és vérből állok. Nem vagyok szellem vagy  egy illúzió, hisz mikor hozzád értem érezted a testhőmérsékletemet. Beszélek veled és élek. Ennél több bizonyíték nem is kell.

- Ezt nem tudom elhinni... Egyszer még veled is álmodtam.- fogom a fejemet hitetlenségemben.

- Az nem álom volt. Mi akkor éjjel beszéltünk egymással.  Próbáltalak meggyőzni arról, hogy maradj Raiderrel, mert tudtam, hogy nem fogsz ebből az egészből élve kijutni. Felajánlottam neked egy olyan személyt, akit mindennél jobban szeretek a világon, de te nem éltél a lehetőséggel, mitöbb, hátat fordítottál neki, mikor láttam rajta, hogy igazán megkedvelt téged. Nem mondom, hogy nem örültem neki, hisz, mégis csak egy olyan valakiről volt szó, aki az életemet, míg ember voltam a legszebbé tette, de azért haragudtam rád, hogy ennyire a saját fejed után mész, mikor annyi, de annyi balszerencsétlenség történt veled, mialatt visszajöttél az Akadémiára. Azt hittem, elég neked ennyi is figyelmeztetés gyanánt, de nem. Úgy látszik egy olyan szerelembe akartam beleszólni, ami jóval erősebb köteléket hordozott, mint amire számítottam először. Bár, gondolhattam volna, hogy az volt, hisz ez miatt haltam meg elviekben.