Ballada: A beteljesülés alkonya/ Befejezett/

¤· XVIII. éj: Döntésképtelenség ·¤

Voltál már olyan helyzetben, hogy azt se tudtad, hogy mitévő legyél? Vagy hogy kinek a pártját fogjad annak érdekében, hogy minél előbb véget érjen értelmetlen veszekedés, aminek semmi értelme, főleg, ha saját magadról van szó ez esetben? Ha még nem tapasztaltál ehhez hasonlót, akkor íme reprezentálom neked, hogy is néz ki egy ilyen csete- paté, és mit kéne tenned ahhoz, hogy megelőzd ezt a helyzetet, amit nem igazán ajánlok senkinek.

Ott álltam a szakadék kellős közepén azt se tudva, hogy mit kéne csinálnom, vagy tennem, hogy ennek az egésznek véget vessek. Mint valami faszent tanácstalankodtam, mikor az egészet annyival is meglehetett volna úszni fàjdalommentesen, de persze, hogy én a nehezebb utat vàlasztom majdnem mindig, vagy nem gondolok bele abba, hogy ezzel a hallgatással pont az ellenkezőjét érem el a dolgoknak nem a javulását.

Magatehetetlenül ültem Raider ölében, aki fejébve vette, hogy nem fog elengedni bármi történjék is, pedig ezzel egyre jobban felhergelte Ian- t, aki szemmel láthatóan az önuralmának a vége felé járt már.
Valahogy ez a féltékenykedősdi visszafelé sült el, ami nekem egy kicsit jó, de ezzel indult az egész lavina is. Legalább annyit tudok, hogy Ian- t nem hagyom hidegen, pedig az utóbbi időben eléggé furán viselkedik, vagyis nem viselkedett, mert megharagudott rám, ami érthető. Másfelől meg sajnálom, de nagyon nem tehettem ellene semmit, hogy Raider ne jöjjön a közelembe, pedig ha tudtam volna, hogy mindketten megjelennek, akkor persze, hogy Ian- t választom mégha azzal a lánnyal is van jelen esetben, akit most a legszívesebben a világ másik felére küldenék.

- Miért beszélsz róla úgy, mintha egy tárgyról lenne szó?- vonta fel a szemöldökét kíváncsian.

- Ne forgasd ki a szavamat, Williams!- szűri a foga között a szavakat.

- Eszem ágába se volt, de szavaid jelentősége arról árulkodik, mintha hozzád tartozna valami oknál fogva, pedig ez jelen esetben nem így van.- villantott rá egy mosolyt, ami eléggé kihívóra sikeredett. Ian homlokàn azonnal megjelent egy grimasz, ami rögtön beindította nála, hogy ökölbe szoruljon a keze.

- Raider, kérlek!- néztem rà könyörgőn, amitől abbahagyta ugyan a hergelést szóban, de továbbra is ugyanott voltunk, mint előtte.

- Engedd el!- mondta félelmetesen.

- Miért?

- Senki nem nyúlhat a tulajdonomhoz csakis én.- nézett rám parancsolóan, de egyben kedvesen, amitől benne két fajta érzés lett úrrá.

Késztetést éreztem, hogy eltávolódjak Raider- től, de ugyanakkor nem akartam gyengének, és engedelmeskedőnek mutatkozni, hogy valakitől függjek, mint például egy sráctól. Világéletemben mindig ezt vallottam, hogy egy nő akkor is megtud állni a lábán, ha nincs mellette egy férfi, aki irányítsa mindenegyes mozdulatát.
Attól, hogy Ian jogot szeretne tartani rá az nem egyenlő azzal, hogy én akkor ugrok, amikor ő fütyül. Szóval, úgy voltam vele, hogy maradok a seggemen. Az érzéseim attól még ugyanazok maradnak, de változtatni akarok ezen a felálláson, amit Ian elképzelt.

- Szerintem te nem vagy tisztában a birtoklás fogalmával, öregem.- nevet fel.- Tudtommal nem is vagytok együtt, akkor meg hogyan gondoltad ezt az egészet?

- Neked ehhez semmi közöd.- lövellt felé halálos pillantásokat.

- Épp annyi közöm van hozzá, mint neked. Mi van ha én is igényt tartok rá?

- Azt soha a bűdös életben nem fogom hagyni. Ezt jól jegyezd meg!

- Kérlek fejezzétek be!Ezzel nem oldotok meg semmit sem.- próbálok közbeavatkozni.

- Ha végre tudnád mit akarsz akkor minden könnyebb lenne.- felelte hűvősen, amitől a szívembe ezerféle érzés vegyült, ahogy mondta.

Mindig ezekkel a mondatokkal jön, mintha nekem kellene tudnom mi a helyes döntés ebben a helyzetben, de persze senki nem segít, hogy eldöntsem mi a helyes és jó.
Bár a fejébe láthatnék, és megláthatnám mire céloz pont abban a pillanatban, mikor nekem célozza a mondandóját! Akkor lenne minden könnyebb, de ezekkel a szavakkal csak bánt és feldühít.

- Te beszélsz, aki más csajjal nyomul?!- keltem ki magamból.- Hogy képzelted ezt az egészet, mikor nem is csinált semmit Raider?! Mit érdekel az téged mi van velem, mikor látom mit csinálsz a szemem láttára?! Semmi jogod kikérni kivel mit csinálok, mert nem vagyunk együtt.

- Grace, én nem úgy értettem.- láttam a szemében a bűntudatot és a gyötrődést, de eldöntöttem, hogy nem fogok ellágyulni még akkor se, ha hozzám érne.

- Nem! Elegem van.- bontakozok ki Raider öleléséből, amit ő egy mosollyal nyugtáz, hogy végre kiálltam magamaért.- Majd gyere utánam.- súgtam neki oda, miközben bepakoltam a táskámba a cuccaimat.

- Rendben.- emeli rám az éjsötétkék szempárjait, amikben csodálkozást vélek felfedezni. Gondolom, amit mondtam neki az meglepte.

Egy utolsó pillantást vetek Ian- re, aki könyörgő nézéssel vizslat, ami egy pillanatra elbizonytalanítja a tetteim.

Gyere az Éjjeli tagozat elé, hogy mindent megbeszéljünk, Grace. Kérlek, ezt nem teheted meg velem, mikor tisztában vagy az érzéseimmel. Nincs köztem és Cara között semmise...

- Ezzel már elkéstél.- indulok kifelé az ebédlőből, mikor utánam kap valaki.

- Kérlek!- suttogja a fülembe Ian, amitől megborzongok egész lényemben. Olyan ismerős ez az érzés, amit kihoz belőlem, de mégis új.

- Én is ezt kértem tőled.- néztem rá komolyan.- De te meg se hallgattál, csak elhúztál engem kételyel közt hagyva.

- Ezt nem teheted, Grace. Túl régóta tűrők.

- De megtehetem. Nem te rendelkezel az életemmel.- azzal sarkon fordulok, és kimegyek az épületből.

Mit képzel magáról?! Azt hiszi, hogy egy csettintésre bármit megteszek neki, mint valami pincsi kutya?! A kinézetem megvan hozzá, de nem fogadom el ezt a bánàsmódot, amit felém mutat. Soha senkitől nem fogadtam el, ha így bánik velem most miért kéne eltűrnöm?!

***

Azon csodálkoztam, hogy nem jött utánam Ian, pedig eddig mindig koslatott, mikor kiosztottam valamiért. Ez felettébb furcsa nekem. Legalább tisztában van vele, hogy velem nem szabad csakúgy beszélni, mert hamar dühbe gurulok, aztán mindenkit kiosztok a gúsba. Mondjuk kicsit lelkiismeretfurdalásom van miatta, de azért a büszkeségem megmaradt.

Visszamentem a koli szobába, és meglepetésemre Ashley és Vale úgy ültek ott,mintha csak rám vártak volna.Valahogy ezzel kapcsolatban elfogott a balsejtelem. Becsuktam az ajtót, és leraktam a cuccaimat a székre. Kérdő pillantásokat küldtem nekik, de egyikük se vette az adást.

- Meghalt valaki vagy mi történt? Úgy ültök ott,mint valami faszentek, akik várják az ítéletidőt.- kezdtem bele.

- Grace! Beszélnünk kell.- mondta Vale.

- Oké, de mégis miről van szó, mert hótziher, hogy semmit nem csináltam az égvilágon. - védekeztem továbbra is.

- Ami körülötted folyik.- mondta Ash komolyan.

- Hallgatlak titeket.- bólintok óvatosan, és helyet foglalok a szomszédos ágyon. Gondolom, most megkaphatom a rengeteg megválaszolatlan kérdésemre a választ, bár van egy érzésem, hogy nem lesz benne könyörület...