Ballada: A beteljesülés alkonya/ Befejezett/

¤· XXXIII. éj: A mélység pokla·¤

-Nem tartozok, nem tartoztam és nem is fogok hozzádtartozni.- mondom szigorúan de egyben bosszúsan.

- Akkor felvilágosítalak, Gracem. Te hűbéresen tartozol az én családomnak generációk óta, ami azt jelenti, hogy jogosan jelentettem ki, hogy hozzám tartozol. Szóval, légy hozzàm odaadó és hűséges, ahogy az elődeid tették ezt, különben olyán büntetést találok ki, amit kettőnk közül csak én fogok élvezni azt garantálhatom...

Nem akartam elhinni a hallottakat, mert olyan abszurd volt az egész. Arra rájöttem, hogy átvert engem elég csúnyán, amit csakis a manipuláló képességének köszönhet, meg az én naiv énemnek, aminek eredményeként állandóan bajba kerülök. A legtöbb esetben, ha ilyesmibe kerültem akkor könnyűszerrel eltudtam menekülni, mert volt egy kiskapu, ami segített nekem a slamasztikából kijutni, de sajnos ezzel jelenleg nem rendelkezem , mivel egy félőrült vámpírral állok szemben, aki a véremre pályázik jelen esetben. Gratulálok Grace! Mindig sikerül magadat a legelőnyösebb helyzetbe hoznod.

Aidan eszelős mosollyal nézett rám, vagyis inkább a nyakam tájékán időzött el a legjobban. A félsz azonnal erőt vett rajtam, mert ez már tényleg nem játéknak minősült. Egész reménytelennek tűnt a helyzetem, hogy innem valaha is kijutok élve.

- Hmm...- simította meg a nyakamnál a bőrt.- Egész könnyű volt téged átverni szimplán a manipulációval, pedig abban reménykedtem titkon, hogy meg kell dolgoznom azért, ami engem illett jogosan. De azt hiszem jobb is így, bár nem érzem annyira a bosszú teljes ízét.

- Miért engem büntetsz, mikor ez csak rátok tartozik?- kérdeztem annak érdekében, hogy eltereljem a gondolatait a tettéről. Igazából, ez már nagyon régen megfogalmazódott bennem, de nem mertem kimondani.

- Magadtól még nem jöttél rá, igaz? Pedig olyan egyszerű rá a válasz.

- Nem értek semmit.

- Mindig ez a nem értek semmit duma, tudod mennyire idegesítő?! Nem is értem Ian-t miért nem ordította le a fejed vagy mart meg ezekért a felesleges percekért, amit e szó kimondásával pazaroltál el.- akadt ki. Látszólag meghunyászkodtam előtte, amire jött egy elismerő mosoly.- Jó, kislány. Talán mégsem ölték ki belőled teljesen a szófogadás fogalmát az emberek.

- Nem válaszoltál a kérdésmmre..

- Milyen kis türelmetlen itt valaki. Talán túlságosan is.- incselkedett velem.- Nem gondolod, hogy talán vagy esetleg olyan vizekre evezhetsz, ami nem épp sodrásmentes?

- Baromira elegem van abból, hogy mindenki jól szórakozik azon, hogy semmit nem tudok, ami épp velem történik. Te sem adnál magyarázatot mindarra, ami miatt ebbe a helyzetbe kényszerültem. Még te várod el, hogy szolgáljalak ki, pedig értelmét se mondtad nekem. Tudod mit?! Nem érdekel mit makogsz nekem. Innentől kezdve szarok nagy ívről mindenki igényére kezdve veled-lököm meg teljes erőmből, amitől elveszìti az egyensúlyát, és elesik.

Kihasználva az alkalmat a nyitott erkélyajtóhoz futottam, és kerestem a szabadsághoz vezető utat, amit gyorsan be is zártam, hogy ne kelljen attól félnem, hogy valakik rámrontanak, mert mint kiderült nemcsak egy vámpír akar megölni, hanem többen. Igaza volt annak a lánynak. Nem kellett volna abban hinnem, hogy Ian azért szeretett, mert érzések kötik hozzám. Ez a legnagyobb csalódásom és legnagyobb fájdalmam. Ez miatt döntöttem úgy, hogy megszökök bármiáron... csak nem sült el jól a terv, de akkor se hagyom magamat.
Ez az egyetlen esélyem a túlélesre akármennyire is tűnik légbőlkapottnak. Az egyetlen célom az volt, hogy végre kijussak ebből az ördögkatlanból egyszer és mindenkorra.

Akármennyire is kerestem azt a tűzlétrát, amit mondott nekem az a lány múlt éjjel nem volt ott.
A pánik futótűzként terjengett végig a testemen. Az a lány elég egyértelműen megmondta hol van, de lehet egy másik szobával cserélte össze a kettőt. Istenem, ne.... Akkor egyetlen egy megoldás marad számomra, ami egyenlő a halállal.